Többéves, megszakításokkal terhelt munkafolyamat eredményeképp készült el 2022-re a Bereményi kalapja című dokumentumfilm. Szerencsére megérte a várakozás, ugyanis friss, izgalmas és humoros mozi került vászonra, amely képileg, zeneileg és tartalmilag egyaránt sokszínű. Az alkotás kapcsán kérdeztük a rendezőt, Papp Gábor Zsigmondot.
Induljunk kicsit távolabbról: milyen volt az első találkozása Bereményi Géza munkásságával?
Ez elég régre nyúlik vissza. 13 éves voltam, amikor megkaptam a Műcsarnok című Cseh Tamás–Bereményi Géza lemezt. Nagy hatással volt rám, hogy Adyról, Petőfiről, József Attiláról szólnak a dalok, amik ráadásul hitelesek és érdekesek is. A nyolcvanak években pedig már néztem Bereményi-filmeket: a Megáll az időt, a Tanítványokat, az Eldorádót – mindet nagyon szerettem.
És Bereményivel személyesen?
Már 2018-ban forgattam vele egy interjút a Szabó Magda világsikere című dokumentumfilmben. Jóban volt az írónővel – egyrészt lakhelyükből adódóan, hiszen Szabó Magda debreceni, Bereményi pedig ugyanott lakik húsz éve. Másrészt ő állította színpadra Az ajtót, illetve tévésorozatot készített a Régimódi történetből, szóval voltak közös dolgaik és közös emlékeik. De ez csak egy félórás találkozás volt. Tulajdonképpen a mostani film kapcsán kezdtünk el mélyebben beszélgetni.
Mi inspirálta arra, hogy pont róla készítsen filmet?
Valójában az, amikor Csejdy András felhívott, hogy csináljuk meg. Tehát az ötlet nem az enyém, a kreatív producer keresett meg. Ez pont két évvel ezelőtt, 2020. szeptemberében történt. Akkoriban nagyon sok munkám volt – éppen két másik filmen és egy hangjátéksorozaton dolgoztam, ezért kértem három nap gondolkodási időt. Majd két perc múlva visszahívtam Csejdyt, hogy oké, csináljuk. Eldöntöttem, hogy minden mást félreteszek, elhalasztok, mert ez olyan szép feladat és olyan nagy kihívás, hogy nem szaladhatok el előle.
Bizonyos szempontból párhuzamot vonhatunk ön és Bereményi között, hiszen mindketten ismerősek az irodalom és a film világában egyaránt, ön műfordítóként is tevékenykedik.
Nagyképűség lenne, ha azt mondanám, hogy rokon lelkek vagyunk Gézával, bár valamilyen szempontból mégis igaz ez. A forgatás óta a találkozásainkon mindig megemlíti, hogy egy nyelvet beszélünk. Talán azért, mert én is bölcsészkart végeztem a Filmművészeti Főiskola előtt, és nagyon sok olyan tanárt ismerek, akit meg szeretne írni az új, egyetemi éveiről szóló könyvében. Gyakran beszélgetünk ezekről a figurákról.
Bereményit nem lehet a kulturális életnek csak egy szegmenséhez kötni – egy jelenség, aki áthatja a magyar zenét, irodalmat és filmet is. Mégis érdekes kérdés, elsősorban melyik műfajban elért munkássága alapján ismerik leginkább.
Úgy gondolom, alapvetően mint a Cseh Tamás-dalok szövegírója él a köztudatban, aztán pedig mint egyéb számoké. Néha nem is tudják, hogy ő a szerző: Dés László Nagy utazásának ő írta a szövegét, de először mindenkinek Presser Gábor, az előadó jut róla eszébe. Másodsorban – már ami az őt ismerők mennyiségére vonatkozik – filmrendezőként utalnak rá. A szépíró talán csak harmadlagos. De lehet, hogy 20, 50 vagy 100 év múlva megváltozik ez a sorrend, és akkor már az irodalmár vagy a filmes lesz az első számú.
Valóban nagyot robbant tavaly Bereményi önéletrajzi regénye, a Magyar Copperfield. Olvasta?
Hogyne! Munkaköri kötelességem volt, ha már portréfilmet csináltam az írójáról. Sőt, a legelső forgatási napunk azzal telt, hogy elmesélte a gyerekkorát, ami pedig eléggé egybecseng a kötettel. Ebből én egy kockát sem használtam fel, mert az volt a koncepcióm, hogy ne a múltidéző nagy írót vigyük vászonra, aki ül a szobájában a könyvespolc előtt, és elmeséli az életét, hanem azt mutassuk meg, hogy Bereményi Géza egy ma is aktív alkotó, aki filmekben szerepel, könyvhétre, külföldre jár, és Cseh Tamás-emlékkoncerteken lép fel. Vagyis azt, hogy ma is borzasztóan élő és színes az ő tevékenysége. Nincs arra szükség, hogy csak múltidézés legyen ez a film.
Szerintem a mozi sikeresen hozza a frissességet és életszerűséget – már csak azért is, mert a szereplők között különböző nemzedékek képviseltetik magukat. A zeneszerző Járai Márk, illetve feltűnik Tóth Barnabás, aki az Eldorádóban a gyermek Bereményit alakította. A fiatalabb művészgeneráció ilyen jellegű, markáns bevonása tudatos fogás?
Igen. Nagyon szeretem a Járai Márk-féle vonalat, mert kettejük közös alkotói folyamatának egy rendkívül őszinte pillanatát sikerült elkapnunk. Egészen mágikus volt. Bereményi teljesen megfeledkezett arról, hogy két kamera veszi, és hihetetlenül belemelegedett a szövegírásba, miközben Márk gitározott.
Barna kiválasztása is komoly előmunkálat eredménye. Én eredetileg egy fiatal színészre gondoltam Bereményi társaként, mert tudtam, hogy szeretnék fikciós klipeket forgatni, amikbe kell egy idősebb figura – ez Bereményi – és egy fiatalabb, aki kvázi a főszereplő fiatalabb énje. Azt akartam, hogy az interjúrészek is egy fiatalemberrel való találkozásból bomoljanak ki. Tóth Barna filmrendező Bereményi ifjúkori énjét, vágyait és terveit testesíti meg. Visszatekintve nagyon örülök neki, hogy felmerült mint lehetséges szereplő, és elvállalta a feladatot. Azt éreztem a forgatás során, hogy két szerethető ember szerepel a filmben, akik egymást is szeretik és tisztelik. És ez átjön a vásznon.
Mostanság a dokumentumfilm marginális műfaj, főleg a fiatalabb filmfogyasztók körében. A fikciós klipekkel és hasonló elemekkel való feldúsítás lehetséges megoldás arra, hogy a zsáner bekerüljön a popkulturális kánonba?
Persze, így könnyebben fogyasztható és érdekesebb lesz a film. Jelen esetben viszont azt szintén meg kell említeni, hogy ez mind a Bereményi-univerzum része: a filmrészletek, a Cseh Tamás-dalok, valamint maga a tény, hogy felkértük, színészként is szerepeljen. Meglepően készségesen és nagy odaadással végezte az ilyen jellegű feladatokat.
Könnyű volt vezetni?
Igen. Sokkal lelkesebb volt, mint amikor azzal nyüstöltük, hogy beszéljen a múltjáról.
Zárlatként meséljen a forgatás hangulatáról!
Jó hangulatú és szerencsés forgatás volt. Sok a szerencsefaktor egy ilyen filmben. Milyen pillanatban sikerül a riportalanyt elcsípni? Ihletett, jókedvű, vidám, vagy pedig épp nyűgös és tehernek érzi az egészet? Szerintem elég sok jó pillanatot tudtunk rögzíteni és beemelni a filmbe. Voltaképpen egyetlen nap volt necces: 2021. szeptember 11. Aznapra terveztük az ötvenhatos jelenetek forgatását, de pont akkor látogatott a pápa Budapestre. A gyártás nagyon megijedt, mi lesz, ha meglátják Tóth Barnát Molotov-koktéllal és géppisztollyal a nyakában szaladgálni. Nem tudtam őket meggyőzni arról, hogy a pápát valószínűleg nem a nyolcadik kerületi Szigony utcába fogják vinni, ráadásul ma már nem Molotov-koktéllal történnek a merényletek. Arról nem is beszélve, hogy elég feltűnő, ha két kamera veszi az eseményeket. De nem lehetett őket jobb belátásra bírni, úgyhogy 2-3 nappal arrébb tettük ezt a jelenetet.
