Az utókor britként gondol rá, valójában amerikai. Senki nem tudta, ki is ő pontosan – még a közvetlen környezete sem. A 20. század egyik legnagyobb összeesküvés-elméletét fűzik hozzá. Stanley Kubrick, az angol filmgyártás öntörvényű zsenije egy örök rejtély, de talán épp ezért beszélünk róla még most is.
Amikor nagy hatású rendezőkre gondolunk, akkor sohasem egy-egy film jut az eszünkbe, hanem műfajok, rendezői technikák és a visszatérő színészek. Ha interjút adnak, úgy hisszük, látunk belőlük valamit, közelebb kerülünk hozzájuk. Így vagyunk például Christopher Nolannel is: tudjuk róla, hogy kellékekkel és statisztákkal dolgozik, stúdiót épít egy-egy helyszínnek, hogy ne csak a szem, hanem a többi érzékszerv számára is igazinak tűnjön, ami a vásznon megjelenik. Quentin Tarantino kevésszer rendez, a forgatókönyveit sokáig írja, és rettentő sokat foglalkozik a karaktereivel. És persze mindig véresen és feketén humoros. A filmek iránt valamivel mélyebben érdeklődők pedig álmukból felkelve is el tudják mondani, hogy a suspense és a red hering rendezői technikákat Hitchcock találta ki.
Stanley Kubrickról azonban szinte semmit nem tudunk, és azt a keveset is általában tévesen. A halála után fennmaradt furcsa gyűjteményeit (kalapok, ruhásszekrények fényképei, pontos dátumok légnyomásadatai, stb.) a londoni egyetemnek adományozták, filmjeinek nagy részét pedig ugyanitt forgatta, így laikusként joggal hihetnénk, hogy Hitchcock és Chaplin vérvonalához tartozva Angliában született – valójában Bronxban. Igaz, az első két nagyjátékfilmjét, az 1957-es Dicsőség ösvényeit és három évvel később a Spartacust még az anyaországban rendezte. Utóbbihoz csak mint „beugrórendező” asszisztált. A Dicsőség ösvényeit még független filmesként megálmodó Kubrick nagyon hamar megutálta a hollywoodi stúdiórendszert annak manufakturális felépítése miatt. Ő ugyanis a tervezéstől az utómunkálatok utolsó simításáig szerette felügyelni a projektjeit. Nabokov botrányregényét, a Lolitát 1960-ban adaptálta, ekkor dolgozott először Angliában, és oda is költözött. Innentől kezdve ritkábban, 5-10 évente készített filmeket – főként irodalmi adaptációkat.
Két évvel később, a Dr. Strangelove című hidegháborús komédiájában kezd el Kubrick igazán kiteljesedni. A Peter Sellers főszereplésével készült alkotás Ronald Reagan amerikai elnök egyik kedvence volt. Olyannyira, hogy hivatalba lépése előtt állítólag épp egy olyan háborús termet szeretett volna viszontlátni a Pentagonnál, amilyen a cselekmény központi helyszínéül is szolgál.
Kubrick ezt követően Arthut C. Clarke-kal közösen négy éven át készítette a sci-fi műfajban rendkívül úttörő 2001: Űrodüsszeiát. Itt teljesedtek ki először „bolyongó” etűdjei, és ettől a filmjétől kezdve nem készíttetett eredeti zenét munkáihoz. Ez a munkája hozta meg számára egyetlen Oscar-díját Legjobb vizuális effektek kategóriában, melyet hivatalosan nem ő, hanem a látványért felelős stábtag kapott meg. Ennek ellenére ő vette át. Az 1968-as film akkora hatást váltott ki, hogy amikor egy évvel később megtörtént a holdra szállás, sokan azt gondolják, hogy valójában ő rendezte meg a NASA megrendelésére, mivel a film ugyanolyan Zeiss kamerákkal készült, mint amilyenek az emberiség nagy pillanatát közvetítették. 1975-ben a Barry Lydon című kosztümös filmjéhez is ilyen lencséket használt, mivel a 18. század hitelességének jegyében természetes, gyertyafénnyel megvilágított, félhomályos beállításokat alkalmazott, melyekhez szüksége volt a lehető legfényérzékenyebb kamerákra.
1971-ben egy Napóleont bemutató filmet készített volna, azonban francia kortársai megelőzték, ezért lemondott róla. Helyette Anthony Burgess Gépnarancs című sci-fi regényét dolgozta fel Mechanikus narancs néven. A cselekmény egy Alex nevű fiatalt és annak bandáját mutatja be, akik az angliai éjszakában szeretnek „ultraerőszakot” keresni. Ám amikor a fiút a hatóságok elkapják, a Ludovico-technika nevű tudományos kísérletnek alávetve tökéletes állampolgárt faragnak belőle. Kubrick rendkívül erőteljesen és kendőzetlen brutalitással mutatja be a történetben előforduló bűncselekményeket. Angliában több bűnöző is ihletett merített a filmből és a főszereplőéhez hasonló öltözékben követett el szexuális jellegű bűncselekményeket. Ezért a rendező 16 héttel a premier után leállíttatta a film forgalmazását és csak a halála után lehetett újra levetíteni a mozikban. A főszereplőt alakító Malcolm McDowell eleinte úgy nyilatkozott Kubrick-ról, hogy bár rendkívüli és óriási rendező volt, de nem géniusz, mivel emberségből nem tudott jelesre vizsgázni. Később némileg változtatott a véleményén, de titokzatosságát mindig kiemelte.
Az 1980-as Stephen King-bestseller, a Ragyogás Jack Nicholson alakítása és Kubrick mesteri feszültségteremtő rendezésének hála igazi kultuszfilm lett. Azt azonban kevesen tudják, hogy maga Stephen King egyáltalán nem volt elégedett vele, mivel – Kubrick szokásához híven – nagyon eltér az eredeti műtől. Ugyanebben az időszakkal kezdett Gustav Hasford amerikai katona Vietnámban írt emlékirataival foglalkozni, melyből 1987-ben készítette el az Acéllövedéket. Nagy félelemben, ugyanis az évtized nagy vietnámi háborús alkotásaival nem akart vetélkedni. A film első 10 perce egy friss vérű osztag kiképzőtáborának első reggelét mutatja be. A jelenet brutálisan valósághű és hatásos. A forgatás után pár évvel derült csak ki, hogy a jelenetben egy igazi kiképzőparancsnokot látunk és semmilyen szövegkönyvet nem írtak neki, vagyis az egész szerep improvizáció. Utolsó filmje az 1999-es Tágra zárt szemek, melynek premierje előtt nem sokkal hunyt el szívinfarktusban.
Az 1990-es évek elején írta meg az A. I. – Mesterséges értelem szkriptjét, azonban a technológiát még nem látta késznek hozzá, így az csak Steven Spielberg rendezésében készült el 2001-ben.
A nagy hatású rendezőt annyira nem ismerte még az arcáról sem senki, hogy sokszor újságíróknak tagadta le magát. Emiatt legtöbbször a bulvár tudott csak foglalkozni vele, amely tévesen azt a pletykát terjesztette róla, hogy fél a nőktől. Azok a színészek, akik valaha is vele dolgoztak, számos Kubrick-legendát ismernek. McDowell például egyszer megkérdezte őt, hogy pontosan milyen filmet akar kihozni a Mechanikus narancsból, mire Kubrick azt válaszolta, ő csak azt tudja pontosan, hogy milyet nem akar. Szintén ő mesélt arról, hogy a forgatás során egyszer felkereste a rendezőt az irodájában, hogy kérdezzen tőle valamit. Kubrick azonban fejhallgatón hallgatott valamit, ezért csendre intette McDowell-t és csak 20 perccel később szólt hozzá. Ismeretes volt a közönség számára, hogy Kubrick csak a tervezési fázisban volt nyitott a stáb ötleteire, a forgatás menetében már nem tűrte az ellentmondást. A tökéletesség érdekében kompromisszumok nélkül bánt az idővel: ha kellett, akár percekkel kinyújtott egy-egy jelenetet, még ha csak egy egyszerű etűd is volt. Továbbá, ha utólag valami mégsem tetszett neki a filmből, szívfájdalom nélkül vágatta ki belőle, még akkor is, ha a forgatás során tengernyi időt és pénzt szánt rá a stáb. Gyakran használt filmjeiben narrátorokat. Kétértelmű alkotásainak lényegéről gyakran kérdezték, de az ilyen jellegű kérdések megválaszolása alól mindig diszkréten kitért.
Kubrick szabadidejében furcsa tárgyakat, például kalapokat és ruhásszekrényekről készült fényképeket gyűjtött. Szőrszálhasogató részletességű feljegyzéseket készített többek között arról, miként kell szétválasztani a macskáit, ha összeverekednek, illetve hogy egy adott év adott hónapjaiban és napjaiban milyen mértékű volt egyik-másik város légnyomása. Még a közvetlen környezetében sem sokan tudták egészen halálig, ki ő, többek között azokban a kávézókban és üzletekben sem, amelyeket rendszeresen látogatott.
