Aryán kívül senki sem csapott különösebb vérengzést, viszont volt sok testvérek közötti veszekedés, szexuális feszkó és WC-pucolás. Ja, és Ed Sheeran is szerepelt benne.
“ – Miért vagy ilyen keserű hangulatban? -Tapasztalat!”
– történik meg a szóváltás Thoros és Véreb között a Trónok harca évadnyitó epizódjának felénél. És igen, hat évad után nagyjából így ül le az ember a sorozat évadnyitó epizódja elé: nem is emlékszem, mikor volt olyan kezdőrész, ahol az írók nem elégedtek meg az előző évad végén lógva hagyott szálak elvarrásával és egy félsódéros, katyvaszos kezdéssel: gondoljunk csak arra, amikor tavaly ilyenkor az Éjjeli Őrség tagjai ijedten szaladgáltak ide-oda, majd bezárkóztak egy sufniba a “juj, meghalt Havas Jon”-című cliffhanger nevetséges folytatásaként, vagy arra a megszámlálhatatlanul sok alkalomra, amikor Daenerys egy egész epizódot töltött azzal, hogy a sivatagban búslakodott.
Nem vártam volna így hát, hogy az új évad tényleg bármi említésre méltó eseménnyel induljon, és habár a készítők már rég megígérték, hogy a sorozat hetedik felvonása sokkal gyorsabb tempójú lesz (ami a borzalmas ötödik, és a magát csak a végére összekapó hatodik évad után már nagyon elkélne), én Havas Jon feltámadása óta annyira sem bíztam Weissben és Benioffban, mint Lost-ősrajongók Damon Lindelofban. És nem lett igazam. Az új rész ütősen kezdődik, és habár nem marad olyan akciódús, mint az agyeldobós első öt perce, sorra követik egymást az okosan felépített, megírt, átvezetett jelenetek, a végén pedig Ramin Djawadi zenéje a szavak helyét átvéve zárja le tökéletes pátosszal a sorozat eddigi legjobb nyitóepizódját.
Red Wedding Reprise ft. Yung Wolf
Beszéljünk csak arról a bizonyos kezdőjelenetről. Amikor Arya az előző évad végén megjelent az Ikrekben, kicsit reménykedtem, hogy nemcsak a torkát vágja el Walder Freynek, hanem le is fejezi, és én végre el tudok sütni egy szóviccet a “micsoda frey-telenség uralkodik itt”-vonalon, de miután Arya a tegnapi részben befejezte a munkáját, már nem bánom, hogy most meg a tömeges mérgezés útját választotta.
A jelenet tökéletesen felépített, és habár a kedves néző már akkor tudhatja, merre haladnak itt a dolgok, amikor feltűnik a jó öreg Walder épen és egészségesen, mint aki nem alig pár hete vérzett el, és szokatlanul kedvesen megkínálja egész családját valami igazán speckó borból. És senki sem lepődik meg, amikor mindenki szépen el is kezd vért hányni, miközben Arya emlékezteti őket, hogy miért is kell nekik most meghalniuk. Nem is a meglepetés számított itt, hanem az éteri, tökéletes nézői megelégedettség, hogy a Vörös Nászt jóvá tette a sorozat, amennyire csak lehetett. Tywin Lannister halott, Walder Frey halott, az összes gyereke is halott, a maradék Lannistereknek nem áll túl jól a szénája. Én pedig boldog vagyok.
https://www.youtube.com/watch?v=Mo9ZGtOM5Yw
Azért tegyük össze a kezünket, és valljuk be, hogy nemhogy még a sorozat kezdetekor, de még annyira később se számítottunk igazából arra, hogy Arya egyszer még hideg vérrel fog tömeggyilkosságot elkövetni. A tegnapi részben csak későbbi jelenete során tűnik fel az a gyerek, akinek anno megismerhettük. Ahogy együtt trécsel és iszik egy csapatnyi barátságos Lannister-katonával, érezni lehet rajta, ahogy picit ellazul, és meglátja az emberséget annak a tábornak a katonáiban, akiket annyira gyűlöl: így ellenpontozódik a kezdőjelenet, és megláthatunk egy olyan feszültséget Aryán belül, amiből szerintem speciel lesznek még gondok.
Tesó-tusa északon és délen
Csak én érzem azt, hogy a sorozat legtöbb északi politikáról szóló jelenete abból áll, hogy mosdatlan férfiak tömegével morognak a becsületről egy asztal körül? Egészen biztos vagyok benne, hogy szegény Robb Starknak mintha túl sok ilyen jelenete lett volna, és mintha tavaly Havas Jon is efféle, ha nem pontosan ilyen tortúrán ment volna keresztül a fattyak csatája előtt.
Ezúttal is ő van a középpontban, no meg Sansa, aki rögtön az első királyi ülésén sikeresen összeveszik bátyjával arról, hogy mit kellene csinálni a Starkokat eláruló urak kastélyaival. Jon rámorran, hogy ő a király meg minden, Kisujj pedig a sarokból somolyog az egészre. A perpatvar az ülés után is folytatódik, Sansa pedig ragaszkodik ahhoz, hogy mindenképpen tanácsokkal lássa el Jont.
Szerintem hallgatnia kéne rá. El sem tudom képzelni, hogy a sorozat a történetvezetésében egy olyan karakternek adna igazat ebben a helyzetben, mint Jon, aki húgához képest zéró karakterfejlődésen ment keresztül hat év alatt: felelősségmániás morgómedvéből lett még felelősségmániásabb morgómedve, miközben Sansa naiv kislányból Cersei-szintű matrónává vált. A Cerseihez való hasonlóságra a sorozat most külön fel is hívja a figyelmet, és én elképesztően örülök, hogy ez megtörtént. Már az előző évad során is sejteni lehetett valami ilyesféle vonalat: miután széttépette Ramsayt a saját kutyáival azzal a hidegséggel sétált el a helyszínről, amit addig csak egykori fogva tartóján láttunk.
Hamarosan már magát Cerseit figyeljük, ahogy ő meg Jaime-vel morran össze, hasonló indokokból: nehéz uralkodónak lenni, ellenség van mindenhol, mi lesz a mi családunkkal. Cersei leszögezi, hogy szövetségesek kellenek. Gyakorlott Trónok harca-nézők tudják, hogy ha Cerseinek bármikor egy szövetségesre van szüksége, legalább egy epizódon belül felbukkan mellette a létező legantipatikusabb figura, gondoljunk csak a Főverébre, vagy Qyburnre. És láss csodát: meg is érkezik a Hét Királyság rezidens főseggfeje, Euron Greyjoy, magával hozván Királyvárba egész flottáját, mintegy felvágásnak.
Cersei és Euron összepárosítása, ha csakugyan megtörténik, tényleg olyasvalami lesz, amit nem láttam jönni. De belegondolva mégis logikus. Tetszik a jelenlegi egyesítgetős trend, amit a történet képvisel: azt érezni, kevesebb és kevesebb a magában lógó szál, mindenki két-három nagyobb táborhoz igyekszik csatlakozni. Ha ezt így folytatják, még az is lehet, hogy egy üresjáratok nélküli, légmentes évad áll előttünk.
Tízezer négyzetméteres kastély új lakót keres, sárkánytulajdonosok és törpék előnyben
Végezetül ejtsünk szót az utolsó jelenetről, mert kibaszott gyönyörű volt az egész. Emlékeztek, amikor még azért volt hírhedt a Trónok harca, mert minden második jelenetben megdugtak vagy kibeleztek valakit? És most itt tartunk: szépen lassan nagyjátékfilmbe is bőven beillő, gyönyörűen megkomponált jelenetek kezdtek el feltűnögetni. És most nem csupán a csatákra gondolok. Mind zenéjében, mind csendes feszültségében, mind méltóságteljes könyörtelenségében Daenerys érkezése Westerosra Cersei előző évadbéli mészárlását jutatta eszembe. A távoliban mutatott partra lépés, a kastélyba való menetelés, Stannis főhadiszállásának keserű, elhagyatott látványa egyszerre felemelő és hátborzongató élmények. És figyeljük csak meg, hogyan készített fel minket az epizód erre az eseményre: amikor Cersei megkérdezte Jaime-t, hogy vajon hol fog partra szállni Daenerys, az rögtön rá is vágta: Sárkánykőn, hiszen ez a családja ősi székhelye, jelenleg el van hagyatva, plusz itt is született. Az ő szavai kongtak a fejemben, ahogy végignéztem ezt a jelenetet, és amikor öt perc némaság után Daenerys megszólalt, hogy “Shall we begin?,” abban nem csak hat évadnyi tökölés és várakozás volt bent, hanem több évtizednyi be nem mutatott történelem és keserűség is.
És mivel a sárkánykirálynővel körülbelül az első évad óta semmi érdekes nem történt, végre eljöhet a sorozat egyik legrégebbi ígéretének beváltása. Daenerys itt van, minden bábu elfoglalta a helyét a sakktáblán.
Ha a további részek is ennyire fókuszáltak, valamint cselekmény- és érzelemdúsak lesznek, azt hiszem, a Trónok harca egyik legjobb évadának nézhetünk elébe.
Egyéb megfigyelések:
– Amikor megjelent Ed Sheeran, ráadásul Arya sztoriszálában, nagyon reménykedtem benne, hogy hamarosan kardélre hányják, de ez sajnos nem történt meg. Talán legközelebb.
– Körülbelül két perc kellett hozzá, mire kapcsoltam, hogy a főmestert a Citadellában Jim Broadbent játssza. Szegényem, de megöregedett.
– Az elhangzott dialógus szerint Walder Frey és a többi Frey meggyilkolása között legalább egypár hét telt el. Akkor ennyi ideig élt Arya Walder Freyként az Ikrekben? Egyrészt fúj, bele se merek gondolni, másrészt erről is megnéztem volna egypár jelenetet.
– Jont meg Sansát egyébként tök fura együtt látni. Az első évadban, amikor még együtt voltak a Starkok szinte egy közös jelenetük, szóváltásuk sem volt.
– Kisujjnak nem jut túl sok dialógus, csak úgy ott van az összes északi jelenet hátterében, és nagyon nyugtalanítóan néz Sansára. Ebből az emberből még baj lesz.
– Apropó szexuális feszültség, Brienne és Tormund mikor jönnek már össze?
– Úgy néz ki, Samet pár hét egy könyvtárban jobban megtörte, mint több hónap a falon túl: nyúzottnak látszik, le is fogyott. A pakolós, takarítós, budiöblítős montázsjelenetén viszont hangosan felröhögtem. Szegény srác.
– Észrevettétek, hogy mindig, amikor szerepel Véreb (1-4. évad, 6. évad második fele), akkor jó a sorozat, amikor meg nincs bent (5. évad, 6. évad első fele), akkor meg szar az egész?
