Az orosz filmnek nincs oka panaszra, hiszen a mozgóképgyártás majd’ minden korszakából felmutathat nagy neveket és nemzetközi hírű alkotásokat. Eizensteintől és Pudovkintól indulva Tarkovszkijon és Mihalkovon át vezet az út, melynek egyik friss és emlékezetes megállója Andrej Zvjagincev. A rendező nemcsak A visszatérés (2003) és a Szeretet nélkül (2017) című fontos darabokat jegyzi, a legjobb idegennyelvű Oscar-jelölést bezsebelő Leviatán szintén hozzá köthető. Cannes-ban 2014-ben sikerült díjra is váltani az utóbbit illető elismerést, mégpedig a legjobb forgatókönyv kategóriájában (az írók Zvjagincev és Oleg Negin voltak). A mozi ezenkívül a legjobb idegennyelvű filmnek járó Golden Globe-ot is megszerezte egy évvel később, a 72. gálán.
Orosz kisváros a Barents-tenger mellett. Az autószerelő Kolja (Alekszej Szerebrjakov) szép, fiatal feleségével, Liljával (Yelena Lyadova) és előző házasságából született fiával, Romkával (Szergej Pokhodaev) tengeti mindennapjait. Az állóvizet a hatalmaskodó, álszent polgármester, Vagyim (Roman Magyanov) kavarja fel, aki rá szeretné tenni a kezét a férfi házára és az annak otthont adó telekre. Kolja moszkvai ügyvéd barátjától, Dmitritől (Vladimir Vdovichenkov) kér segítséget a peres ügyben.
A régi ismerős felbukkanása azonban csak tovább ront a helyzeten: nemcsak a jogi nehézségeket fokozza zsarolási kísérlete, de a Lilja és közte kibontakozó viszony révén Koljáék családi élete is megbicsaklik. A házasságtörő kapcsolat tiszavirág-életű, ugyanis a férj gyorsan rájön, mi történik a háta mögött, az okozott kár azonban jóval túléli az elkövetett baklövést. Sőt egy végzetes tragédia összetevőjévé is válik, hiszen a cselekmény kiugró csúcspontja Lilja eltűnése, majd vízbe fulladt holttestének a megtalálása. A film zárlatában Kolját letartóztatják gyilkosság vádjával, Romkát magához veszi egy baráti házaspár, Angela (Anna Ukolova) és Pása (Alekszej Rozin), a családi házat pedig a földdel teszik egyenlővé a polgármester emberei. Vagyim győzött, hiszen a telek az övé, így megvalósíthatja tervét: egy új templom felállítását.
A film cselekményvezetésének egyik legmeghatározóbb jellegzetessége az ellipszisek és elhallgatások okozta homály, amely bizonyos mozzanatokat hosszú ideig vagy a közel két és fél órás mozi egészében övez. Számos előzményre, okra vagy következményre csak lassan, apró utalások egymás utáni elejtése révén derül fény. Az első jelenetekben a befogadó csupán annyit tud meg, hogy Koljának peres ügye van Vagyimmal, akit múltjának sötét foltjaival szeretne megzsarolni Dmitri. A konfliktus tétje csak később válik világossá, Vagyim bűneinek pontos lajstroma azonban mindvégig ismeretlen marad a néző számára.
Azt, hogy a polgármesternek mi célból van szüksége a telekre, csak a zárlat utolsó percei egyértelműsítik. Így az is visszamenőleg válik világossá, miért folytatott baráti hangvételű tárgyalásokat a város feje a pappal (Valerij Grisko). Kolja előző házasságára és arra, hogy Romka vér szerinti anyja nem Lilja, szintén csak két megjegyzés utal – egy az alkotás elején, valamint egy a végén. Azt pedig egyáltalán nem tisztázza a film, valóban Kolja ölte-e meg feleségét. A férj aggodalma és gyakori telefonhívásai ártatlansága mellett vallanak, ahogy Lilja önkéntes szökése és az idő is, amit az asszony a tengerparton tölt, elveszve a víz szemlélésében. Az igazságszolgáltatás bizonyítékai – többek között a vélt gyilkos fegyver – viszont a férfi bűnösségét hirdetik. Nincs okunk azt feltételezni, hogy e látszólagos ellentmondás az alkotó gondatlanságából fakadó hiba lenne – tekintsük inkább e feszültséget a magánélet, az emberi érzések és a közélet, a személytelen bürokrácia közti konfliktus érzékletes leképezésének, esetleg az igazság relativitását bizonyító allegóriának.
Zvjagincev filmjének egyik leghangsúlyosabb témája a magánélet és a hivatalos ügyintézés ellentéte. A saját érdekeit érvényesíteni akaró kisember helyzetét nagy mértékben megnehezíti, esetenként teljes mértékben ellehetetleníti a rideg, személytelen, empátiát nem ismerő bürokrácia. Noha Kolja hivatását és személyiségét tekintve sem emlékeztet a csinovnyik figurájára, a kisember jelentéktelenségének tematizálása révén a Leviatán lazán, de kapcsolódik az orosz irodalmi realizmus hagyományához.
A hivatalos ügymenet, a jogi élet cselekménybe emelése termékeny lehetőséget nyújt egy beszédes társadalmi metszet felvázolására, hiszen mindennapi környezetükben láttatja a rendőröket, a polgármestert, illetve alkalmazottait. Vagyim álszent ember. Rendszeres társasága egy pap, hithű vallásos emberként látogatja a templomot, adakozik egyházának, sőt maga is szeretne egy templomot építtetni. Mindeközben múltját súlyos bűnök terhelik, Dmitrit pedig a törvényes, egyenes út választása helyett kegyetlen, piszkos eszközökkel hallgattatja el. A buzgó érzelmek és a felebaráti szeretet álarca tehát képmutató embert rejt, akinek csak az a fontos, hogy önmagát minél jobb színben tüntesse fel. Másrészről a pap Vagyimmal való együttműködése az egyház alakoskodását is komoly kritikával illeti, hiszen az atya minden bizonnyal tisztában van a polgármester megkérdőjelezhető eszközeivel.
A társadalombírálat nem merül ki az állami gépezet és az egyház pellengérre állításában. A női-férfi kapcsolatok egyoldalúan maszkulin dominanciájú bemutatásában benne rejlik a patriarchális családmodell létjogosultságának kérdéses volta. A férjek rendszeresen lekezelően beszélnek feleségeikkel, alacsonyabb rendűnek, maguknál kevésbé intelligensnek tekintik őket. Dmitri hasonlóan viselkedik Liljával: rendkívül beszédes, hogy még igen rövid viszonyuk során is „van ideje” az ügyvédnek a nő lealacsonyítására. Miután elmenekülnek a feldühödött Kolja elől, a férfi a hálószobában úgy löki el magától az asszonyt, mint egy használati tárgyat vagy játékszert, melyre nincs többé szüksége.
Általános érvényű, férfire, nőre és gyermekre egyaránt kiterjesztett az alkoholizmus kritikai ábrázolása. Alig van a filmben jelenet, melyben a szereplők ne fogyasztanának sört vagy vodkát. A szó szoros értelmében „alkoholba fojtják bánatukat”: legyen szó hirtelen tragédiákról – mint a telek elvesztése, a férj felszarvazása vagy a feleség halála – vagy a mindennapok szürke apátiájáról, a válasz minden esetben a pohár fenekén rejlik. A traumafeldolgozás ilyen jellegű módszere pedig többnyire nem áll meg egy egészséges határnál, hanem a mértéktelen ivás okozta tehetetlenségig és kiszolgáltatottságig fajul. A jelenség általánossága miatt a valóban extrém esetnek minősíthető Kolját sem bélyegezhetjük meg: nem ő alkoholista, hanem a társadalom egésze, amelyben él.
A Leviatán többrétegű történetét rendkívül különleges képi világ egészíti ki. Mikhail Krichman operatőr a hosszú beállításokkal, melyek kevés vágással kerülnek vászonra, lassú tempót kölcsönöz a filmnek – ez az iram épp ideális arra, hogy általa a család egyéni romlástörténete a mindennapok gyakori és nem egyedülálló eseményei közé kerüljön. A kamera többnyire „megvárja”, hogy az éppen középpontban lévő szereplő vagy jármű kilépjen a látható térből, és azután is forog néhány másodpercig, így állóképszerűvé téve a felvételt. E fényképezési stílus egyfajta csendességgel egészül ki: csak a film elején és végén találkozunk nem-diegetikus hangokkal (az anyag rövidsége ellenére is hatásos zene Philip Glass és Andrej Dergacsev érdeme), egyébként a cselekményvilágon belülről származó zörejek dominálnak, melyek viszont olykor a képen kívülről érkeznek. Az auditív készletben a beszéd a legdominánsabb elem – ez nem meglepő, mivel a moziban az akcióval szemben szintén megfigyelhető a dikció túlsúlya. Számtalan jelenetben nem történik egyéb, mint hogy a szereplők egy asztalnál (egy-két pohár vodka társaságában) beszélgetnek.
Néhány szót mindenképp ejtenünk kell a címről. Leviatán: bibliai tengeri szörnyeteg, amely leginkább egy kígyószerű hüllőre hasonlít. Minden vadállat királya, amelynek csak Isten parancsolhat. Elsősorban Jób könyve ad útmutatást e lényről, mely a gonoszság szimbóluma úgy az említett szövegegységben, mint Zvjagincev filmjében. A moziban csupán egyszer esik explicit módon szó a címbéli szörnyről, mikor Vaszilij atya (Vjacseszlav Goncsar) idéz a Szentírásból. „Talán ki tudod fogni horoggal a leviatánt, vagy nyelvénél fogva megkötözni? Fog-e irgalomért könyörögni, fog-e jámbor szavakkal szólni hozzád? Nincs a Földön hozzá hasonló. Ő a cár a büszkeség fiai fölött.” Implicit értelemben azonban másról sem szól a díjnyertes alkotás, mint a bestiáról, akinek egy ember sem parancsolhat. Hiszen minden jelenetben ott bujkál a pokoli gonoszság, amely elől senki nem menekülhet, mert mindenki a kiszolgáltatottja. Úgy a bűnös, mint az ártatlan; úgy a férfi; mint a nő; úgy a felnőtt, mint a gyermek; és úgy a pap, mint a hitetlen.
