Fazekas Máté Bence első nagyjátékfilmje egy problémáktól korántsem mentes kilakoltatás történetét meséli el, szatirikus köntösbe bújtatva.
Kisember-komikum
A film főhőse Budai Richárd bírósági végrehajtó (Orosz Ákos), aki a csehovi kisember humorral vegyített változatát (mondhatni: magyar alteregóját) testesíti meg. Ez az első kilakoltatása az édesapja segítsége nélkül – s ez a dac készteti arra, hogy akkor is ott zavarogjon a rendőrök és a kommandósok között, amikor már rég meghaladja a hatáskörét az ügy. Merthogy fokozatosan elszabadul a pokol: Ilona néni (Nagy Mari) nem hajlandó elhagyni a házát, majd miután robbantással fenyegetőzik, kivezénylik a tűzszerészeket, a sintért, a túsztárgyalót, sőt mindebbe még egy családi perpatvar is belekeveredik.
Az alapvetően drámai szituációt ellenpontozandó szatirikus hangvételt apró, jól időzített gegek színesítik: a madárbolond rendőrnő a Hölgy a függöny mögött című könyvet olvassa (utalva az ablakból néha kikukucskáló nénire), fél tucatnyi kommandós teljes harci felszerelésben feszít egy falatozó kutya előtt, Ricsinek pedig minden, a lakás megszerzésére irányuló „próbatétel” egy-egy látható nyomot hagy a ruházatán, nyomatékosítva kisember mivoltát (olajos tenyérfolt az ingén, szétszaggatott nadrágszár stb).
Tulajdonképpen elmondható, hogy Ricsi karaktere önmagában véve egy poén: akármennyire fontosnak és saját szívügyének tekinti Ilona néni esetét, néha felmerülő remek ötletei ellenére mindenki átnéz rajta, felesleges lesz a sok szakértő között. Ezen felül pedig önhittsége és naivitása révén a szó szerinti poénok tárgyát is képezi: végrehajtói munkájának fontosságát hangsúlyozza a rendőrnőnek, aki a hosszas tirádát hallva röviden levonja a konzekvenciát: „Akkor maga működteti a világot?” Az ehhez hasonló beszólások rendkívül szórakoztatóak, mindemellett aláhúzzák Ricsi voltaképpeni jelentéktelenségét.
Lakás, mint vonatkozási pont
A lakásmotívum nem idegen a magyar filmtől: ahogy a hetvenes évek nemzedéki közérzetfilmjeinél kiemelt szerepet tölt be a lakás, mint élettér, úgy az elmúlt években is megjelent különböző aspektusokban (Foglyok, Ernelláék Farkaséknál). Míg a nemzedéki közérzetfilmeknél a lakás a szociológiai beágyazottsággal és a – szocialista – társadalmi problémákkal van összefüggésben (több generáció kényszerű együttélés, szégyellnivaló életkörülmények stb.), addig például a Foglyok (amely szintén a szocializmus idején játszódik) a lakást a helyzetkomikum színtereként hasznosítja; Deák Kristóf filmje a lakáson belüli zsúfoltsággal a Kilakoltatás tükörképévé válik, hiszen ebben a moziban épphogy a házon kívül gyarapodik az embertömeg.
A bezártságot nem „belülről”, hanem a lakáson kívül megjelenítve azonban a Kilakoltatás leginkább Szabó Magda Az ajtó című művével vethető össze. A nagyszájú, ám a légynek sem ártó Ilona néni párhuzamba állítható Szeredás Emerenccel, aki ugyanúgy nem kér a szomszédok segítségéből, ahogy Ilona néni is véget vet a háza előtt sorakozó aktivisták akciójának. Mindkét mű esetén csak egyszer nyílik ki az ajtó, s csak egyetlen személynek – mindkét esetben a főszereplőnek. Ahogy Emerenc is csak az írónő előtt merte kitárni lelkének ajtaját, úgy Ilona néni is egyedül Ricsit ereszti be magához. Ez a filmben az a pillanat, amikor úgy érezzük, Ricsi törekvése mégsem volt hiábavaló – mindez persze a film zárlatát tekintve jócskán kétségbe vonható.
Magyar mentalitás
Azért válhat a Kilakoltatás roppant szórakoztató filmmé, mivel a benne felsorakoztatott jellemekre a saját életünkből is számtalan példát tudunk felhozni. Rendkívüli módon kiütközik a filmben a magyar mentalitás: várunk a másikra, hogy az oldja meg a problémát (sorban Ricsi, Laci, Éva, Gyuri és a többiek), addig elvagyunk, kártyázunk (aktivisták), pizzázunk (kommandósok), napozunk (mentősök). Persze a felelősséget is azonnal a másikra hárítjuk, mi nem hibázunk, nem kérünk bocsánatot, csak amikor igazán rizikóssá válik a helyzet.
Ezek a személyiségek bármennyire is komikusak (sőt, megkockáztatom, némely esetben szánnivalóak), éppen azért fogadjuk el őket, mert magunkra ismerünk bennük. A humorral lehet leginkább megragadni ezt a kényes lélekábrázolást, s a film jó érzékkel veti be ezt eszközként. Gondoljunk csak az ajándékvásárlási mizériára: a szó szerinti katasztrófa közepette a Budai család azon kap össze, hogy az édesanyának robotgépet vegyenek-e születésnapjára vagy sem; vagy például eszünkbe juthat az örökké optimista, a káoszt nyugalommal kezelő rendőrnő (Láng Annamária zseniális alakításában), aki mintha álomvilágban élne, s látszólag nem annyira az emberekkel, mint inkább a madarakkal találja meg a közös hangot.
A Kilakoltatás jó dinamikájú szatirikus látlelet a mai (és mindenkori) könyörtelen magyar életkörülményekről. Ahogy a film cselekménye is sokszor abszurditásba hajlik, úgy önmagában az a tény is elképzelhetetlen, hogy a magyar rögvalóság eme nyomorúsága kapcsán „kellemesen” szórakozhassunk – elképzelhetetlen, ám mégis lehetséges.
