Johnny Depp 25 év kihagyás után ismét rendez: a sztár az olasz festőművész és szobrász Amedeo Modiglianiról készít játékfilmet – számolt be róla az MTI. Depp egyúttal producerként is közreműködik a filmben, amelynek Al Pacino és Barry Navidi lesznek a társproducerei.

f21 Az 1916-ban, Párizsban játszódó Modigliani-film Dennis McIntyre színdarabja alapján készül, a forgatókönyvet Jerzy és Mary Kromolowski írta. A történet a festőművész életének fordulópontját mutatja be. A The Hollywood Reporter szerint a forgatás 2023 tavaszán kezdődik Európában. Depp azt ígérte, a készülő filmben „olyan univerzálisan emberi történetet rendez, amellyel minden néző azonosulni tud”.

Johnny Depp rendezőként 1997-ben, A halál ára című filmmel debütált, amelyben a főszerepet is ő játszotta. Deppet emellett színészként is láthatjuk a közeljövőben: július végén kezdett forgatni a Jeanne du Barry című francia romantikus történelmi filmben, amelyben XV. Lajos királyt alakítja.

A hollywoodi lap arra is emlékeztetett, hogy miközben Deppet főleg filmszerepeiről ismeri a közönség, a színész tíz film producere is volt, köztük 2011-ben A leleményes Hugo című játékfilmé, legutóbb pedig 2020-ban a Crock of Gold: A Few Rounds With Shane MacGowan című dokumentumfilmet támogatta munkájával. A készülő Modigliani-film két társproducere, Al Pacino és Navidi korábban már A velencei kalmár (2004), a Wilde Salomé (2011) és a Salomé (2013) című produkciókon is együtt dolgoztak.

Amadeo Modigliani (forrás: pinterest)
Forrás: MTI
Kiemelt kép: Johnny Depp XV. Lajos szerepében.

A kép forrása: marieclaire.hu