2015-ben, miután az Amazing Spider-Man 2 leszerepelt a kasszáknál, a Sony üzletet kötött a Marvel Studios-szal, melynek értelmében Peter Parker és Pókember karaktere a Marvel Filmes Univerzum tagjává vált. A Tom Holland-féle Pókember: Hazatérés már ennek szellemében készült el, azonban a Sony továbbra is igényt tartott a Pókemberhez kapcsolódó karakterek filmjeinek legyártására. Így maradhatott életben az önálló Venom-film ötlete, ami így a Tom Holland alakította Pókembertől és a jól ismert Univerzumtól függetlenül játszódik, a Sony saját filmes világában.
Eddie Brock (Tom Hardy) oknyomozó riporterként tengeti hétköznapjait, barátnőjével, Anne-el (Michelle Williams) egy lakásban élve. Szakmája fenegyerekeként nagy ívű leleplező cikkeket ír, legújabb interjúalanya pedig a világszerte ismert emberbarát, tech-géniusz, Carlton Drake (Riz Ahmed), a Life alapítvány igazgatója. Eddie nyomozásai során elhidegül barátnőjétől, elveszíti az állását és egy félresikerült akció során érintkezésbe kerül egy különös űrbéli szimbiótával, Venom-mal, a Life laborjaiban. Eddie innentől gazdatestként funkcionál új barátjának, és egy véget nem érő üldözés veszi kezdetét, melynek során megpróbálja kordában tartani a lényt, hogy felderítsen egy világot veszélyeztető összeesküvést, amiben Drake-nek is szerepe lehet.
A film nagyon sok szálat akar egyszerre kézben tartani. Személyes drámát próbál írni Eddie köré, egy összeesküvés történetet szőni Drake mögé, egy szuperhős-filmet szeretne Venom-nak, valamint egy párhuzamos szálon a földre érkező szimbiótákkal kapcsolatos zűrökből is szemezget rövid epizódok erejéig. A film ennek megfelelően rengeteg időt szán a felvezetésre, amit azonban teljesen ütemtelenül és összeszedetlenül végez. Olyan érzés, mintha a beton alapozást, valami gipsz-anyagból próbálná lerakni, és a minőség hiányát a fokozott mennyiséggel próbálná kompenzálni. A címszereplőre, Venom-ra, az Eddie-t körülölelő szimbióta szörnyszerű megjelenésére hetven percet kell várni. A cselekmény ráadásul kétszer indul el, körülbelül fél óra után egy fél éves ugrással teljesen új alaphelyzetben találjuk a karaktereket, hogy újrakezdődhessen a magyarázatok és az expozíció monoton sorozata.
A minőségi expozíció hiányából és a rosszul ütemezett dramaturgiából fakad, hogy a film teljesen súlytalannak és érzelem mentesnek hat. Eddie és Anne között nincsen igazi kémia, ráadásul a kezdeti jeleneteik sem győznek meg arról a szerelemről, ami kettejüket még szakításuk után hat hónappal is foglalkoztatja. Sőt, valójában meg sem tudjuk, miképpen foglalkoztatja őket, hiszen a filmnek fontosabb, hogy karaktereit elbagatellizált burleszkekbe rakja, vagy konfliktusaikat faék egyszerűvé faragja. Alapszabály a filmkészítésben, hogy inkább mutasd, ne mondd. A Venom nem él a jó tanáccsal, mind Eddie belső konfliktusai, mind az antagonista karakter motivációi kerek-perec elhangzanak a filmben, ezzel ráadásul alá is ásva egy hetven percnyi felvezetést. Eddie-nek a film két harmadánál Venom idegesen elmagyarázza, hogy mi is történt vele és miért tett szert emberfeletti erőkre, azok után, hogy már régen fel lett vezetve a szimbióta-ember kapcsolat mibenléte és láttuk, ahogy Eddie egy teljes hadrendet likvidál.
Egy ideális forgatókönyvben Eddie és Venom belső dialógusai és interakciói a főszereplő árnyalását és múltjának megismerését kellene, hogy biztosítsák, így a történet indulhatna már kettejük összekapcsolódásától, több időt hagyva a közönséget foglalkoztató jelenetekre, hogy ne az utolsó húsz percből kelljen összeollózni az előzetest. A film tett is egy próbálkozást, egy autós jelenetben, Eddie és Venom Anne-nel beszélgetnek és Venom, mint egy lelkiismeret-szerű hang önti szavakba Eddie belső érzéseit, azonban az egészet ismét csak elviccelik és huszárvágással egy teljesen másik konfliktusban találjuk magunkat. Sokan féltek, hogy a film elengedve a felnőtt besorolást, kevéssé lesz bevállalós a fiatalabb nézők kedvéért, nos, a nagyobb baj az lett, hogy még a párbeszédek és a cselekményszövés is leegyszerűsödött egy televíziós matiné színvonalára.
A Venom legnagyobb sebe, hogy hiányzik belőle az alaptónus. Nem tud összeesküvés-film lenni, mert nincs benne annyi háttérinformáció, amiből összeállhatna valami észveszejtő csavar. Próbál horrorisztikus, sötét és morbid lenni, de nem lehet az, hiszen bemenekültek a 16-os karika mögé. Próbál vicces lenni, ami néha valóban sikerül is, azonban ezzel teljesen összezavarja a néző elvárásait és egy-egy rosszul sikerült komoly jelenet is nevetést kelt az emberben. A film szintjei így tehát csúszkálnak egymáson, és nincs egy olyan erősebb narratíva sem, ami össze tudná ragasztani őket. Nagyon érdekes vonulat például Drake alakja, aki a véletlennél nagyobb valószínűséggel hajaz Elon Musk-ra. Az ő általa is népszerűvé tett filantróp zseni-mítoszát árnyalni nagyon aktuális téma, és a film bele is kóstol abba, hogy néha a tudósok ambíciói olyannyira eltávolodnak a hétköznapok világától, hogy a moralitásuk megkérdőjelezhetővé válik, áldozataikat súlytalannak észlelik. Azonban az egész marad egy félig összeeszkábált gondolat szintjén.
A fő történetvonal, tekintve, hogy egy képregény-filmről beszélünk, mégis marad a hőssé válás kérdése. Venom egy antihős. Ez azt jelenti, hogy a történet struktúrájában, végső szerepvállalása, célja és az antagonistával való szemben állása által bár hősként jelenik meg, az eszközei és tulajdonságai nem hősiesek. Joseph Campbell hatalmas felfedezése volt, hogy a világirodalom hőstörténeteit összeszervezi egy Hős Útjának elkeresztelt toposz, ami gyakran a szuperhős képregények kapcsán is előkerül. Ennek értelmében, minden hőstörténet hasonló ívet ír le, hiszen hasonló belső pszichés struktúrából ered. A hős elhívatása, az elhívatás visszautasítása, a próbatételek, a teljes reményvesztettség és az újult erővel indított végső konfrontáció szüli azokat a kliséket, amiket felfedezhetünk az eposzokban, a mesékben, a képregény-filmekben, vagy a legtöbb animációs filmben. A Venom mindezeket a lépcsőfokokat színezi át sajátosan erkölcstelenre és kegyetlenre, megalkotva így az Antihős Útját. Így például Eddie útkeresése és szembesülése az erőivel pusztítás és mészárlás közben történik, valamilyen segítő cselekedet helyett. A végső konfrontáció és a világ megmentése, pedig nem az altruizmusból vagy egy felsőbb ideából következik, hanem önző, személyes célokból.
Ha már pszichológia, érdekes megfigyelni Venom működését, a történettől elvonatkoztatva. Már Freud által felmerült, hogy az ember pszichéje tartalmaz bizonyos tudattalan, ösztönös folyamatokat, amik nem veszik figyelembe a társadalmi konvenciókat és elsődleges céljuk a különböző testi igények kielégítése. Venom folyamatosan éhes, mindent felfal, ami elé kerül, és ennek során ráveszi Eddie-t akár lopásra, akár egy étterem szétbontására és egyéb különböző közösségsértő viselkedésre. Jung egy kicsit másképpen értelmezte a tudattalant, szerinte az ember hétköznapi arca a perszóna (maszk), ami mögött ott rejlik az Árnyék-személyiség, ami tökéletes ellentéte az egyénnek, komplexusaiban és félelmeiben érhető tetten. Különös módon, töredék-információkból derül ki, hogy Venom saját világában hasonló státuszban van, mint Eddie; valamint többször kerül kontrasztba Venom hangja és a „józan ész”, Eddie saját szavaival élve. Ez tehát azt is jelentheti, hogy Venom az elfojtott vágyak és a kontrollálatlan indulatok megtestesülése, amolyan Mr. Hyde, aki az árnyékban húzódik meg a jó doktor mögött, és a mindennapi fantáziálásokban tör fel. Végül pedig izgalmas volt látni, hogy a Venom által tapasztalt hangok és belső dialógus kiválóan mímelte a skizofrénia mentális zavarának tüneteit, főként a hallucinációt kiemelve.
Mindent összevetve, a Venom sajnos nem lett jó film, a cselekmény túlterheltsége, a felvezetés bizonytalansága és rossz ütemezése túl sok időt vett el a filmből, mintha csak egy lerobbant kocsit próbáltak volna beindítani, de a motor nem kapott szikrára. Az alaptónus teljes hiánya miatt azok a szálak, amik esetleg jól működhettek volna, vagy nem kaptak elég időt és kifejtést, vagy túlságosan kikerültek a fókuszból. Izgalmas, azonban, hogy ez az első hős-film, amelynek a címszereplője egy gonosztevő, és talán gondolatébresztő lehet, hogy mit gondolunk az igazságról, illetve kit és milyen kontextusban találunk hősnek. Erre azonban vannak jobb lehetőségek is, mint a nagy vásznas Venom megtekintése, legyen az az Infinity War, a Watchmen, a Sin City, vagy egy jó Dosztojevszkij regény.
Köszönjük a Sugár Mozi közreműködését!
