Az elmúlt év viszontagságai a filmesek világát sem kímélték, így a streamingszolgáltatók filmjei kaptak teret a díjszezonban és a gálák is rendhagyó formákat követve kerültek megrendezésre. Az idei Oscar-gála a helyzethez képest kielégítő élményként szolgált, eleinte különösebb meglepetések nélkül, számos technikai furcsasággal és sajnos unalmas órákkal lettünk gazdagabbak ma hajnalban.
Oscar rendhagyó körülmények között
A gála kezdete kifejezetten erősre sikeredett, Regina Kinget követve vonulhattunk végig a helyszínen egy film nyitójelenetéhez tökéletesen illeszkedő technikai megoldással. A gálán szerencsére a jelöltek többségét a helyszínen figyelhettük, azonban ez a helyszín ezúttal sokkal kisebb, intimebb volt, ami sajnos az Oscar megszokott grandiózusságán ejtett csorbát.
Az első díjak a forgatókönyvíróké voltak, a legjobb eredeti szkript mezőnyében bárkinek nehéz dolga lett volna legyőzni Aaron Sorkint, azonban Emerald Fennell megérdemelten aratott diadalt a kategóriában. A legjobb adaptált forgatókönyv díja üdítő meglepetésként a The Father íróinak kezébe kerülhetett, itt elkezdtem reménykedni a papírforma megborulásában, de sajnos a továbbiakban sokáig nem hazudtolta meg magát az Akadémia.
Ez a papírforma azonban nem minden esetben bír negatív felhanggal: a legjobb idegen nyelvű alkotás kategóriája bár egyértelmű volt, ember legyen a talpán, akit nem érintett meg Thomas Vinterberg köszönőbeszéde, főleg akkor, ha az ember a film megnézésekor is tisztában volt a szerencsétlen forgatási körülményekkel. A Még egy kört mindenkinek a tavalyi év egyik, ha nem a legjobb filmje volt, Thomas Vinterberg amúgy sem gyenge filmográfiájának a legszemélyesebb és egyik legerősebb darabjává válva.
A legjobb férfi mellékszereplő kategóriája szintén nem szolgált meglepetésekkel, Daniel Kaluuya megérdemelten nyert a Judas and the Black Messiah című filmben nyújtott átütő, elképesztően hatásos alakításáért.
A Ma Rainey: A blues nagyasszonya megkapta a legjobb smink és jelmez díját, majd a legjobb rendező következett, ez a díjsorrend pedig egy régi motoros Oscar-nézőnek is zavarosnak hathat. Egyébként Chloé Zhao történelmet írva természetesen nyert, nem is volt esélye másnak. A hangkeverés és hangvágás idéntől összevont kategóriáját, a legjobb hangot a Sound of Metal kapta, ironikus módon pedig a felkonferálójuk pont a film főszereplője, Riz Ahmed volt, aki simán elvihetné a legszimpatikusabb átadó díját a gála folyamán.
A vizuális effekteknél a Tenetnek is dobtak egy csontot, azonban az egyre sokasodó technikai bakik kissé kizökkentően hatottak rám nézőként. Az inkonzisztenciáról a jelöltek felvezetése során inkább ne beszéljünk, szegény hangvágókat és keverőket pedig volt, hogy össze-vissza mutatták a neveik felsorolásakor.
Meglepetések, érthetetlen sorrend
A Lelki ismeretek vitte a legjobb animációs filmet, nem sokkal később pedig eljött az a kategória, amely az idei szezonban a legkevésbé eldöntöttnek látszott az utóbbi hónapokban. A legjobb női mellékszereplő nyertesének, Youn Yuh-jungnak különösen örültem, megkapó humorával feldobta a már említetteken kívül a maratoni köszönőbeszédek miatt is egyébként nem túl izgalmas eseményeket.
A legtöbb díjra jelölt Mank megkapta a legjobb látványt és fényképezést, főleg az utóbbi pedig A nomádok földjétől vett el egy addig biztosnak tetsző díjat és ezután egy időre meg is zavarodott kissé az állóvíz: a legjobb film szempontjából sokáig kardinális kérdésnek számító legjobb vágás az utóbbi években már kevéssé számít meghatározónak, azonban A chicagói 7-ek tárgyalása vagy Chloé Zhao filmje helyett a Sound of Metal kapta az elismerést.
A zenei díjakon a Lelki ismeretek és a Judas and the Black Messiah jelöltjei osztoztak, a nagy finálé előtt pedig kaptunk egy elég kellemetlen töltelék-produkciót, amiről még most sem tudom igazán, hogy mi akart lenni valójában. Az elmúlt évben elhunyt alkotókról való megemlékezés tiszteletlennek hatott az indokolatlanul őrült tempója miatt, az utóbbi években nem ilyen betétekhez voltunk szokva.
Derült égből megjelent a fődíj, ez a sorrend pedig a maradék reményt is eltörölte bennem egy bizonyos kategóriát tekintve, amelyről a véleményemet le sem merem írni ebben az elfogadó világban. A nomádok földje papírforma-győzelmét elmondhatatlanul súlytalanná tette ez a megváltoztatott sorrend, ezután pedig azonban minden felborult: a legjobb színésznő díját Frances McDormand zsebelte be sok előzetes várakozás és a fantasztikus Carey Mulligan ellenére, és uram atyám, Anthony Hopkins! Rég csalódtam ilyen kellemesen az Akadémiában, azonban így a sorrend variálását már kevésbé lehet érteni. Összességében egy unalmas és sokszor kellemetlen Oscar-gálán vagyunk túl, azonban remélem, hogy jövő évben már normális körülmények között szoríthatunk kedvenceinknek.
Legjobb film
A nomádok földje
Legjobb rendező
Chloé Zhao (A nomádok földje)
Legjobb férfi főszereplő
Anthony Hopkins (The Father)
Legjőbb női főszereplő
Frances McDormand (A nomádok földje)
Legjobb női mellékszereplő
Yuh-Jung Youn (Minari)
Legjobb férfi mellékszereplő
Daniel Kaluuya (Judas And The Black Messiah)
Legjobb adaptált forgatókönyv
The Father
Legjobb eredeti forgatókönyv
Ígéretes fiatal nő
Legjobb operatőri munka
Mank
Legjobb vágás
Sound of Metal
Legjobb eredeti filmzene
Lelki ismeretek
Legjobb eredeti betétdal
Hear My Voice (A chicagói 7-ek tárgyalása)
Legjobb hang
Sound of Metal
Legjobb jelmez
Ma Rainey: A blues nagyasszonya
Legjobb díszlet
Mank
Kiemelt kép: Vanity Fair
