„Live-action? Remake? Mi a csudát jelentenek ezek?!” – tette fel a kérdést egy ismerősöm, amikor érdeklődtem, hogy mi a véleménye a legújabb filmes trendekről. Egy kis tudásbővítés érdekében meg is magyarázom, mit takarnak ezek a hasznos és divatos angolszász kifejezések.
A „live-action” élő szereplővel forgatott jelenetet, filmet jelent, a „remake” pedig annyit tesz: feldolgozás. Ma a filmiparban elég elterjedt jelenség az élőszereplős újraforgatás, így ezeket a kifejezéseket arra a mozifilmre használják, ami egy régebbi mese- vagy animációs film újradolgozásával dobnak filmvászonra- mindezt hús-vér szereplőkkel. Nevezhetjük ezt egyfajta újragondolásnak, vagy a mese komplett áthelyezésének a mai világba. Rengeteg mesefilm és animációs film készült az elmúlt egy évszázad alatt, és nyíltan ki kell mondani, hogy mára mintha elfogytak volna az ötletek. Ez nem szégyen, hiszen minden véget ér egyszer, és az sem baj, ha ezeket átdolgozva újra közönség elé viszik. Egyesek szerint ez inkább egy tiszteletadás a “Mesék Királya”, vagyis Walt Disney előtt.
De miről is van szó? A live-action remake-elés (továbbiakban mondjuk feldolgozásnak) a 21. században, azon belül is az elmúlt 8-10 évben kezdődött elterjedni. A siker hevében sorról-sorra jelentek meg a következők, példákkal alátámasztva: Hamupipőke (Cinderella), Csipkerózsika (Maleficent), A dzsungel könyve (The Book of Jungle), A szépség és a szörnyeteg (Beauty and the Beast), és még folytathatnánk a sort, mivel nem rég jelentették be az Oroszlánkirály, a Hófehérke és a Hét Törpe, valamit a Mulan feldolgozásának várható megjelenését. Ezeknek a filmeknek az elkészítése legalább olyan nehéz feladatnak bizonyul, mint egy könyv alapján elkészíteni egy mese- vagy animációs filmet, hiszen a körülmények hasonlóak: van egy forrás, amiből meríteni kell.
Alapvetően két irányelv elfogadott ebben a tekintetben: az első, egy olyan film elkészítése, ahol a leglényegesebb részleteket emelték ki és a kevésbé fontosakat vagy kihagyták, vagy háttérbe szorították. A másik pedig ennek szöges ellentéte, vagyis minden elem és részlet pontos és élethű ábrázolása a vásznon. Ilyen a nemrég megjelent A szépség és a szörnyeteg.
De találkozunk olyan adaptációval is, ami egy másik szemszögből mutatja be a történetet, gondolok ezalatt a Csipkerózsika sztorijából készült Maleficent, azaz Demóna című 2014-es fantasy filmre. Ebben a történet nem a fiatal, örökalvó lányról szól, hanem az őt megátkozó boszorkányról, Demónáról, az ő szenvedéséről és életéről.
Volt bátorságom és körbekérdeztem pár embert, hogy mi a véleménye erről a folyamatról? Elég megosztó volt a válasz. A célcsoportom a gyermekes anyák, apák voltak, hiszen gyermekeik által ők is részesei ezeknek a audiovizuális élményeknek. Voltak olyanok, akik nagyra becsülték a feldolgozásokat, míg mások ellenezték és az eredeti meséket preferálták. De hát nem így van ez mindennel a világunkban? Mindig vannak olyanok akik szeretnek megmaradni a komfortzónájukban, de sokan inkább nyitnak az új dolgok felé.
Annyit kimondok; ez egy nagyon merész feladat, hisz kétszer ugyanolyanra megcsinálni valamit egyenlő a lehetetlennel, gyakran nem is sikerül, de tujduk, hogy egy adaptációnak nem is ez a dolga. Másrészről megvan a live action remake-nek az a varázsa, hogy közelebb hozza hozzánk a mesék világát. Az, hogy egy élő, hús-vér ember varázsol, csodákon megy keresztül, megadja a mai 21. századi embernek is azt az örömöt, hogy mégegy alkalommal újra gyermek lehessen, álmodozhasson és érezze azt, amit egykoron gyerekként az animációs filmek és mesék alkalmával átélt.
