Félig besötétített terembe érek be, csak kintről szűrődik be némi fény. A villamostól futottam a MANYI Kulturális Műhelyig, egy kicsit így is késtem. A vetítő előtt rozoga alter-székek serege és persze nézők, a hallgatás mély, anyagszínű csendjében. Tudósításunk a Castorp Filmklubról.
A vetített filmek egytől egyig magyarok, és az elmúlt években készültek. A legrégebbi 2017-es, A Birodalom utolsó napja lassú és meditatív (kivétel persze, ha az elején akciójelenetek voltak, és arról lemaradtam). A tagoltsága más, mint amire a YouTube-ingerküszöbhöz szokott néző számítana, mégsem olyan vontatott, eseménytelen (mint például a ’70-es, ’80-as évek filmjei, amiket apám olykor ajánlgat „ez anno nagyon váratlan volt” jelszó alatt ,vagy istenbocsá’ Tarkovszkij).
Halász Júlia szereplői mégis klasszikus értelemben szociografikus karakterek, távol állnak a városiasság kamerába nézős szarkazmusától, valami korai Móriczcal és kései Móra Ferenccel elegyített báj is jellemzi őket. (Mikor mindennapi mezőgazdasági munkáikat végzik, azt sokkal centralizáltabban is érzékeljük, mivel a helyszíni hangosítás erősebb a megszokottnál.)
Hasonlóan nyugodt folytonosság jellemzi a legújabb, Kláramama uzsonnája című 2021-es filmet. Azonban Konrád Franciska Zsuzsanna alkotásában sokkal inkább a színészi játékra és a két főszereplő közötti dinamikára tolódik a hangsúly. Regös Marcell és Bódi Zsófi élethűen alakítják a testvérpárt, fokozatosan tudunk meg egyre többet a történetükről. Ülnek egy autóban, a huszonéves lány vezet, és az öccse mellette ülve beszél.
A film tereinek hangulatát egyfajta félszeg családiasság jellemzi. A rendező bizonyos-bizonytalan módon felvezeti az anticipációs gyász fogalmát, a kötődés kérdését, de végig közérthető marad. A rövid történetből egy keserédes kortabló is kirajzolódik. A testvérek közös utazása akár egy hetvenes évekbeli kamaszkönyves toposz is lehetne, a finom karakterbeli változások mégis a (párhuzamos) jelen problémáira és kilátástalanságaira utalnak.
Az ezredes a vörös nőért sír már merőben másabb, és a maga módján grandiózusabb koncepcióval játszik. A film alaphelyzete egy novellához hasonló: rendőrökről szól, akik minden nap eljátsszák – felettesük parancsára – egy vörös hajú nő halálát (ahogy a cím is utal rá). A kisfilm egy fiatal rendőr szemszögén keresztül kerül bemutatásra, akit egyfajta bizalmi kapcsolat fűz az ezredeshez.
A narráció (ami szintén novellásan interdiszciplináris szálakat penget) is a fiatal rendőr hangján keresztül szól, akit Pion István slammer, újságíró játszik, meglepően hitelesen (jellegzetes okmányellenőrzős nézésből és komoly félresandításokból csillagos ötös). Nagy V. Gergő 2020-as filmjében a logika iróniája keveredik a francia újhullám abszurdjával, mégpedig egy meghökkentő fiktív magyar rendőrkapitányságon. Több jelenetben a férfi-női szerepek is tematizálódnak, ilyen kontextusban a film nagyon provokatív lehet például középiskolás közönségnek bemutatva (és ebben a mondatban említhető Peer Krisztián cameoja is).
A bemutatott filmek közül az utolsó a 2020-as Pannónia dicsérete – avagy Land of Glory – több (itthoni és külföldi) díjat is kapott az előző évben. Karcos humoráról és bátor vállalásairól több portál is írt. A történet egy magyar középiskolában játszódik, ahova a miniszterelnök egy ünnepség keretei között ellátogat. A film középpontjában az iskola tantestülete áll, valamint a diákok, átvitt értelemben a tisztelt történelmi örökség és az azt idealizáló kisszerűség.
Nagy Borbála filmjének kiemelt alakjai a mentálisan instabil igazgatónő, aki az ünnepséget koordinálja, és Márti, a diáklány, akire rásózzák József Attila Ars poeticájának elszavalását. Rainer-Micsinyei Nóra (aki a neurotikus karakterekhez való virtuóz érzékével a rajongásig sodort) hitelesen mutatja be a munkahelyi abúzust egyszerre elkövető és elszenvedő személyt, de a rendezés mégsem válik egy helyen sem depresszívvé vagy didaktikussá. Már korábban is volt szerencsém a filmhez egy írótábor alkalmával, így egyfajta tapasztalat-büszkeség is eltöltött a résztvevők meglepett röhögéseit hallva.
A vetítést meghatott taps (és kis fülzúgás) követte, a MANYI Kulturális Műhely festőműhelyesen natúr falaival és színes hangulatával egyfajta tél-kompatibilis fesztiválhangulatot teremtett.
