Az epizódokot a svéd Tomas Alfredson rendezi majd.

f21

Tavaly váratlanul nagy sikert aratott a Jelenetek egy házasságból új adaptációja. Hagai Levi (Terápia, A viszony) bizonyította, hogy lehet izgalmasan és érvényesen közelíteni minden idők egyik legnagyobb filmrendezőjének, Ingmar Bergmannak a munkásságához. Épp ezért várhatjuk izgalommal a Hűtlenek újabb verzióját. A svéd zseni nyomtatásban is megjelent művét 2000-ben Bergman egykori múzsája és gyakori alkotótársa, Liv Ullmann vitte filmre, a mű különlegességét pedig az adja (amellett persze, hogy a korábbi munkákból jól ismert pszichológiai mélység itt is megjelenik), hogy Ullmann és Bergman szakmai és személyes kapcsolata és az ezek közöti határ elmosódása is fontos aspektusa az alkotásnak.

Hűtlenség
Jelenet az eredeti változatból. Forrás: Port.hu

Az új adaptáció svéd–dán koprodukcióban készült, a rendező Thomas Alfredson (ő rendezte például ez Engedj be! című kulthorrort). a forgatókönyvíró Sara Johnsen lesz. Alfredson egyébként már régóta tervezi az adaptációt:

„Valamikor 2001. telén kerestem meg Bergmant azzal, hogy újraadaptálnám a történetét. Először teljesen elzárkózott, majd azt mondta: egyszerre hangzik hihetetlen izgalmasnak és nevetségesen rossznak az ötletem. Most itt az ideje, hogy sorozat készüljön Bergman zseniális szerelmi drámájából. Valószínűleg sosem álltam még ekkora kihívás előtt. “

A sorozat hat, egyenként 45 perces epizódból fog állni, a premierdátum egyelőre nem ismert.

Kiemelt kép: SFGATE