Az Ír a kritikusok körében nagy sikert aratott, 2019-ben az év legjobb filmjeként, Martin Scorsese a legjobb rendezőként, Al Pacino a legjobb férfi mellékszereplőként szerepelt az Oscar-jelöltek listáján. Sok kisebb kategóriában is jelölték a filmet, viszont végül egyikben sem került ki győztesként. Ez Scorsese egyik legújabb dobása a szintén Oscarra jelölt A Wall Street farkasa, illetve a 2016-os Némaság után. Az Ír a rendező leghosszabb filmje, stáblista nélkül 3 óra 18 perces, és jogos a kérdés, mikor az ember ráveszi magát egy több órás filmre, hogy vajon megéri-e?
A történet
Történetünk főszereplője a kezdetben marhaszállító Frank (Robert De Niro), aki az öregotthonból visszatekintve elmeséli az egész életét, miközben egy másik szálon egy háromnapos utazás eseményeit láthatjuk, ami majd később összekapcsolódik az idős Frank elbeszélésével. Frank egy átlagos figura, feleséggel, házzal, biztos állással, ameddig bele nem keveredik egy maffiózó társaságba, akiknek kezdetként elintézi, hogy hozzájuk kerüljön a marhaszállítmány, nem pedig a céghez, ahová alapból szállítania kéne. Innen pedig már csak lefelé vezet az út, Frank egy báb lesz a maffiavezér, Russell Bufalino (Joe Pesci) kezében, egy kis pénzért bárkit megöl, vagy elintéz. Később kapcsolatba kerül Jimmy Hoffával (Al Pacino), a szállítók szakszervezetének vezetőjével, akinek a történet folyamán a jobb keze, és a legjobb barátja lesz egyben.
Egy tipikus maffiózó film?
Az Ír több szempontból hajaz a Keresztapa hangulatára és szimbólumaira. Utalás a filmre például, mikor Frank a lánya keresztapjának a maffia fejét, Russellt kéri meg. A főnök persze félig olasz, és minden emberével egy füstös étteremben találkozik, miközben egy jó nagy darab steaket eszik jóízűen. A sikátorokban, plázákban, és még egy családi vacsorán is öldöklés folyik, tehát minden megvan egy jó maffiózó filmhez. A műfajjal, és a nehéz, sokszor elnyújtott jelenetekkel még nem is lenne baj, hisz a Keresztapában is ez a hangulat dominált, viszont ami hiányzott Az Írből, az az újítás. A Blöff című film kiparodizálta, az Úriemberek modernizálta a műfajt, viszont itt nincs igazán se véres öldöklés, se pedig kreatív újítás. A séma megmaradt; aki zavaró tényező, azt elteszik láb alól, a főnök intézkedik a háttérben, igazából minden körülbelül ugyanúgy történik, mint a többi maffiózós filmben. Túl tipikus film lett a maffia filmek között.
Az Írben több drámai helyzet és konfliktus is adódhatna, de mintha a film elmenne ezek mellett. Egyik fő drámai tényező lehetne az idős Franket mardosó bűntudat a tettei felfogása és az élete átgondolása után, de ez a katarzis nem jelenik meg a filmben. Frank mintha nem érezne semmit, se megbánást, se részvétet bűnei után.
Esetleg dráma?
A másik drámai konfliktus, ami kialakulhatna, az a lánya, Peggy és a közte lévő feszültség. Peggy már kiskorától kezdve fél az apjától, tisztában van Frank sötét ügyleteivel, de nem szól egy szót sem, nem beszéli meg az apjával, Frank pedig ezt is hidegen kezeli. Itt sincsen feloldozás, vagy tetőpont, egyszerűen csak zárójelbe teszi a film kettejük viszonyát.
A film inkább Frank, Russell és Hoffa hármasát teszi a középpontba, hisz Franknek Russell és Hoffa is egyaránt a főnöke és legjobb barátja. Erre koncentrál a film egésze, viszont amiatt, hogy ezt teszi a középpontba, több érdekes drámai konfliktus mellett elmegy, nem foglalkozik vele, pedig a hosszú játékidőbe bőven beleférne.
Valóban megéri azt a 3 órát és 18 percet?
Olyan érzésünk lehet, mintha Az Írt már alapból rendezői változatban adták volna ki, a felesleges jelenetek kivágása nélkül. A film lassan halad a végkifejlet felé. Talán jobb film lett volna, ha fele ennyi a játékidő, mivel sokszor ugyanazok az események ismétlődnek. Alapjában véve nem volt baj ezzel a füstös gengszter-hangulattal, viszont annyira elhúzták, hogy már túlságosan belesüppedt az ember.
Pozitívumok
A film legfőbb erénye a hitelessége. Azt pedig kifejezetten érdekesnek találtam, hogy mindenkivel, akivel találkozott Frank, kiírták a feje felé, hogy mikor és miben fog meghalni. A legtöbbeket vagy lelőtték, vagy börtönben haltak meg, ami erősen utal arra, hogy ezek a bűnözők bármikor „eltűnhetnek”, és a gengsztereket is eléri a börtön, akármilyen törekvésekkel is próbálják megkerülni a rendszert.
Illetve pozitívumként említeném a filmben Robert de Niro, Al Pacino, és Joe Pesci veteránokhoz méltó, kimunkált alakítását.
Zárlat
Az Ír, minden erénye mellett sem múlja felül sem a Keresztapát, Scorsese eddigi munkásságát sem koronázza meg véleményem szerint. Viszont, ha valakinek van szabad 3 és fél órája, és megőrül ezért a füstös gengszterfilmes hangulatért, akkor bátran nézze meg, és döntse el, hogy számára megérte-e.
