A Trónok harca eddigi legrövidebb szezonjának hatodik része bővelkedik az eseményekben, mégis az egyéni történetek a leghangsúlyosabbak ebben az epizódban: a szereplők többsége olyan mély érzelmeket él át, olyan sorshelyzetekbe kerülnek, amivel nehezen birkóznak meg.
A Falon túl
Kedvenceink menetelnek, friss a levegő, a táj gyönyörű, igazán szép nap egy élőhalott begyűjtésére. Tormund igazi öreg rókaként tesztelgeti Gendry tűrőképességét: nem sokat bír a fiú, elég hamar megfutamodik a hajmeresztő szövegeléstől. Az Óriásölőnek talán ez is volt a célja, végre megtudja, hogy a Sárkánykirálynő csak akkor harcol mellettük, ha Jon térdet hajt előtte. Észak Királya persze nem szándékozik ilyet tenni, csakhogy Tormunddal már történt hasonló eset. Meg is említi, hogy ha Mancenak nem lett volna akkora a büszkesége, sokkal többen életben maradtak volna a szabad népből. Nem is olyan butus, mint amilyennek elsőre hiszi az ember.
Thoros és Beric próbálják Gendry értésére adni, hogy mi miért történt a múltban, és jó lenne, ha túl tudna lépni rajta, de a fiú csak tovább berzenkedik, hogy csúful eladták egy boszorkánynak, aki meg akarta ölni. A Véreb elég hamar levezeti neki, hogy kár a gőzért, ne nyavalyogjon, hiszen él. „Mozog a szád és panaszkodsz. Ez a nyavalygás.” Más bezzeg már hatszor is meghalt, az nem nyavalyog. Csóri Gendry egyik döbbenetből a másikba esik: az élet lehet, hogy bonyolultabb, mint a kardkovácsolás.
Folytatódnak a nagyon várt párbeszédek. Jorah és Jon: apákról, tisztességről, életről, halálról, Hosszúkaromról, és Jorah bizony nem fogadja el a kardot. Nagyon megindítja a gesztus, az kétségtelen, de nem fogadja el, még így sem akar szembeszállni apja akaratával. „Szolgáljon jól téged és az utódaidat is.” – mondja a talpig becsület Jonnak.
Deresben
Sansa csatlakozik Aryához, ugyanazon az erkélyen, ahonnan apjuk nézte mindig az udvaron gyakorlatozó gyerekeit. Arya nosztalgiázik, „a szabályok voltak rosszak” és már-már ellágyul az arca, amikor előkapja Sansa levelét, amit Cersei diktált valamikor réges-régen. Fel is olvassa, jó hangosan, csak úgy zeng bele a környék. A számonkérés is egészen felindult, elmondja, hogy ő is ott volt apjuk kivégzésekor. (A Régi istenekre! Ez a két lány nem lehet ennyire balek, hogy ne ismernék fel, egyikük sem élte volna túl a másik helyében az adott helyzeteket!) Arya lazán fenyegetőzik, Sansa az érdemeit emlegeti Deres és Észak visszaszerzésében. Való igaz, ez a levél nagyon aláásná az északiak bizalmát.
Az örök télben
Menetel a csipet csapat. Véreb rühell mindenkit, főleg, ha vörös, és mutogat rá, de Tormund, aki imádja a kihívásokat, akkor is barátkozni fog, ha a célszemély belegebed. Párbeszédük nem éppen irodalmi gyöngyszem, de örökre feledhetetlen a „Szomorú a szemed” és a „Te tényleg ismered?” kulcsmondatok. Az pedig még meg is hatott, hogy a vörös vadember, a maga egyszerűségében milyen szépen megtervezte a jövőjét Brienne-vel és világhódító szörnyeteg gyermekeikkel.
Beric közli Jonnal, hogy nem hasonlít az apjára – akkor nyilván az anyja vonásait örökölte. (Szerintem itt most megint bokán rúgja magát a sorozat a könyvhöz képest egy fontos dologban. Már annyira akarják erőltetni, hogy nem Ned Jon apja, hogy elfeledkeznek arról, hogy Jon erősen hordozza a Stark jegyeket magán. A fricska a történetben persze az, hogy nem az apja, hanem az anyja miatt, de ezt csak mi tudjuk meg Bran, meg persze az öreg Reed.)
Aztán rátérnek arra, hogyan-minek-miért jöttek vissza a halálból. Mind a ketten mást gondolnak erről, viszont tény, hogy mindketten az életért harcolnak. Az ellenség a halál – mondja Beric – az első és az utolsó. Persze az ellenség mindig győz, csak nem mindegy, hogy úgy, hogy örökre eltörli az életet, vagy engedi annak körforgását. „A pajzs vagyok, mely az emberek birodalmát védelmezi.”- idéz Jon az esküből. És végre odaérnek a nyílhegyet formázó hegyhez. Sokat tanult a túra során Havas.
Sárkánykőn
Kellemesebb a klíma a kandalló mellett. Daenerys kedveli Tyrionban, hogy nem hős. (Na ugye!) „Drogo, Jorah, Daario meg ez a Havas Jon” viszont azok: ostobaságokat tesznek, amibe könnyen bele lehet halni és bizony egytől egyig beleszerettek Daenerysbe. Megtervezik a királyvári tárgyalásra vonulás módját (két sereggel és három sárkánnyal), tárgyalástechnikai kérdésekben viszont már nem értenek egyet. Daeny totális hatalmat akar, a „kerék” széttörése a célja, azonban Hódító Aegon módszerével ez ugyanolyan zsarnokságot eredményezne, mint ami korábban is volt. Tyrion inti, hogy a kizárólag félelemre épülő hatalom nem megoldás, és újra előhozakodik a Tarly-k megégetésével. Érdekes kérdés, hogy hogyan lehet széttörni a kereket, azaz a nagy családok uralmát hogyan lehet kordában tartani, úgy, hogy nem írtjuk ki őket és nem a megszokott játszmákat játsszuk?
Szóba hozza az utódlást is – hiszen Daenynek nem lehet gyereke – Tyrion választásra is célozgat. (Utóbbi két dolog kapcsán nekem még bizonyos fokú államformaváltás is beugrott lehetséges megoldásként: a feudális társadalmi berendezkedést felváltó monarchia. Daeny esetében annak abszolút formája, majd őt követné valamilyen választáson alapuló verzió. Az abszolutizmus egyik első uralkodóját, a Napkirályt, a mai napig nagyra tartjuk Franciaország felvirágoztatásáért. Nem feltétlenül kell széttörni a kereket, lehet, hogy használni kellene.) Szóval Tyrion választásokra célozgat, Daeny meg arra, hogy néha nem biztos benne, hogy mellette áll.
Hóvihar
Már tudjuk, miért vittek még magukkal plusz három embert – az egyiket medve kajának. Szép kék szemű maci, meg kell hagyni. A lángoló kardoktól begyulladt jegesmedve teljesen lenullázza a Vérebet. Thoros ugrik közéjük, akit csúnyán elrendez a maci, végül Beric zárja rövidre a harcot. Sandor iszonyodik a Dondarrion-féle sebkezeléstől. Most már csak követni kell visszafelé a nyomokat, és elérik a holtakat.
Deresben
Sansa csukogatja az ajtót-ablakot, olyan hévvel, melyre eddig nem volt példa tőle. Baelish természetesen nem tudja, honnan szerezte a levelet Arya. Aztán Kisujj kisujjkodik, tanácsokat ad, helyzetet elemez, Brienne lesz a kulcsfigura. Szinte látom, ahogy kattognak Sansa fejében a fogaskerekek.
A Fal túloldalán
Miután Thorosról kiderül, hogy nem hős, csak bátorrá teszi az alkoholizmus, hőseink felfedeznek egy kis csapat élőhalottat egyetlen Más vezetésével. Megtámadják őket, és persze Jonnak jut a legnagyobb falat. Ahogy Jon levágja a Mást – köszönjük valyr penge – egy kivételével megsemmisülnek az élőhalottak. Az a kis huncut óriási zajt csap, és képtelenség elhallgattatni, Sandort még meg is harapja. Az eredmény rettenetes: hallani lehet, ahogy sebesen közeledik a holtak serege. Gendryt gyorsan visszaszalasztják a Falhoz segítségért, még a pörölyét is elveszik, hogy gyorsabban haladjon, ők viszont rárohannak egy tó jegére, majd be középre, egy sziklás szigetre. A tó jege a part mentén végig beszakad amikor elveszítenek még egy embert. Holtak százai zuhannak be a vízbe, mire végre megáll a sereg. Körbeveszik őket, farkasszemet néznek. Leszáll az éj.
Gendry nagyot fut, összeesik a Fal előtt, és még elpihegi, hogy hívni kell Daeneryst a sárkányaival. Davos kiállt: hívjátok a mestert! Telik múlik az éj, felvirrad a tónál. Szegény Thoros meghalt, elégetik a testét. Jorah és Jon arra jutnak, hogy ha megölnek egy Mást, akkor az általa feltámasztottak végleg elpusztulnak; ekkor megjelenik az Éjkirály.
Sansa
Levelet kap Királyvárból: neki kellene Északot képviselnie a tárgyaláson. Csakhogy Brienne-t küldi maga helyett – mintha megfogadta volna, hogy Kisujj tanácsinak az ellenkezőjét teszi. Brienne hiába aggódik, ő hajthatatlan, ám szemmel láthatóan nem nyugodt, esélyeket latolgat, ahogy tanulta.
Eközben Sárkánykőn Daenerys a tettek mezejére lép, indulni készül mindhárom sárkányával Jonék megmentésére. Tyrion persze teljes erőből tiltakozik, aggódik, hogy ha a lány elveszik, minden elveszik. Nem jár sikerrel, lenyűgöző, ahogyan a három sárkány elindul.
A tónál
Véreb magánszáma eléri csúcspontját: korábban zombirugdosás, önző piálás, most meg a kődobálás. Bravó! Még egy agyatlan halott is rájött, hogy befagyott a tó. Elkezd áradni a holtak serege – Bericnek sem jók a kilátásai, Thoros halálával már csak egy az élete, a többieknek mondjuk eddig is ennyi volt. Ádáz, kilátástalan küzdelem, leírhatatlan. Tormundot majdnem elragadják, de a Véreb hasznossá teszi magát. Az utolsó név nélküli szerencsétlen is odavész, széttépik ahogy lezuhan. Lelassulnak az életük utolsó pillanatai, micsoda hősök, kérem szépen! És megérkezik Deanerys, lángoló poklának most persze minden néző örül, a Másokat kivéve. A lány leszáll Drogonnal a sziklára, mászik fel mindenki, Sandor sajátságos stílusban rögzíti az élőhalottat, mikor már csak Jon marad a földön jön a dráma.
Az egyik Más átad az Éjkirálynak egy hatalmas jéglándzsát, és ő célba veszi Viseriont. Tökéletes, tiszta találat, saját tüzétől belobban a sárkány teste, vérfolyammal zuhan a tó jegére, és csodaszép smaragdzöld szemét örökre lehunyva süllyed a mélybe. Rhaegal elmenekül. Minden élő döbbenten néz, Daenerys szinte összeomlik, látszik rajta, hogy sokkot kapott. Az Éjkirálynak azonban ennyi még nem volt elég, készíti az újabb jéglándzsát. A még mindig a jégen álló Jon kiabálja, hogy induljanak végre, majd két élőhalott berántja magával a jeges vízbe. Drogon felszáll, elkerüli az újabb dárdát, Jorah majdnem le is zuhan. Az Éjkirály elszalasztotta ezt a sárkányt, mégis elégedettnek tűnik.
Jon természetesen a jégre ejtett kardja mellett mászik ki a vízből, botladozik a jégen. A holtak észreveszik, ő pedig beáll egy végső küzdelemre – nem is ő lenne, ha nem. De a Fény ura vagy valamelyik másik isten megint nem hagyja cserben: megjelenik Benjen bácsi. Felteszi a lóra a dermedt Jont és meg is ugrasztja az állatot. Lassítva vágtat a ló, lassítva éri a fiút egy újabb veszteség.
A Keleti Őrségnél
Véreb pakolja csónakba az élőhalottat, búcsúja Berictől és Tormundtól szinte szívet melengető. Drogon száll felettük, hívja a testvérét, gyászolja a másikat. Jorah és Daeny állnak a Fal tetején, indulni kellene, de a lány nehezen dolgozza fel a veszteségeit: Viserion és Jon. Ekkor kürt harsan, ló közeledik. Egy Targaryen felségjelzésű hajóban levágják Jonról a fagyott holmit, bebugyolálják egy óriási ágyba. Daenerys látja a sebhelyeket, döbbent és lenyűgözött egyszerre, mert a srác tényleg hős, sokszoros.
Arya szobájában
Kutakodik Sansa. Vajon a levelet keresi? Szerintem az simán egy olyan valami, amit a húga mindig magánál tarthat. Egy biztos, északon az emberek minden olyan cuccot, amiről azt akarják, hogy más is megtalálja, az ágyuk körül rejtenek el, így az arcok máris Sansa kezében vannak. Igen, Frey papa arca is ott van. Arya persze betoppan. Beszélgetésüket az iszony, az értetlenség, a fenyegetés és a provokáció folyamatos váltakozása jellemzi. Most nem azt állítom, hogy ez a beszélgetés megjátszott lenne, helyette kérdéseket teszek fel: Arya-t vajon tényleg ennyire könnyű lenne megvezetni, hogy nem látná a fától az erdőt? Mert akkor ostobább, mint hittem. Sansa tényleg ennyire nem vállalná fel a tetteit? Bran tényleg ekkora… Miért nem akadályozná meg a családja tönkre tevőjét abban, amit most is művel? Ki játszik? Arya? Sansa? Mind a ketten? Ha valóban és ténylegesen ez történik, amit látunk északon, akkor mindenki ott maradt, ahonnan elindult: saját pitiánersége piciny burkában. Az meg nem éppen martin-i fordulat. Továbbra is tartom, hogy nagy meglepetés vár ránk még itt.
Ring a hajó
Daenerys ül az ágy szélén, amikor Jon megébred. „Sajnálom.” -mondja Jon, és megfogja a kezét. Minden megváltozott, a holtakat tényleg látni kell, hogy elhiggye az ember. A lány beszél vesztesége mélységéről: a sárkányok tényleg olyanok, mint a gyerekei, és neki máshogy nem lehet utóda. Az ellenség mostantól közös, együtt fogják elpusztítani az Éjkirályt. „Köszönöm Daeny!” – mondja Jon és a megszólítás miatti meglepetést még tetézi azzal, hogy lecseréli azt a „Királynőm”-re. Térden állva fogadna hűséget, ha tudna, és biztos benne, hogy az északiaknak sem lesznek kétségeik, ha megismerik, hogy milyen Daenerys valójában. Kézfogás, marasztaló szorítás, de a lány kihúzza a kezét.
A Messzi Északon
A holtak két hosszú láncot tekertek Viserion tetemére, amivel négy tömött sorban húzzák ki a vízből a sárkányt. (Honnan a fenéből vette ezeket a nagy láncokat?) Törik a jég, Viserion kikerül a partra. Az Éjkirály a maga kapkodós stílusában odaballag, kezét a fejére teszi, majd hirtelen kinyílik a sárkány szeme, ami már nem a csodaszép smaragdzöld, hanem a nagyon-nagyon hideg-kék.
Ui: Szegénykém akkor sem Jégsárkány lett – aki erre számított Martin kisregénye miatt, az most gondolom nagyon csalódott lehet. Az új Viserion bizony „csak” feltámasztott, azaz egyszerű élőhalott. De vajon mire lesz képes még így is?
