Abszurd és komikus helyzetek, gyász, harcban álló apa és fia, néhány elszalasztott telefonhívás és egy kis birsalmalekvár. Így foglalhatjuk össze röviden azon fergeteges családi dráma receptjét, amely 2019-ben elnyerte a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál fődíját. Az apát vétek lenne elszalasztani!
Szerző: Tóth-Bertók Eszter
A bolgár író-rendezőpáros tagjai: Krisztina Grozeva és Petar Valcsanov elképesztő érzékenységgel, lényeglátással és profizmussal alkotnak. Nem csoda, hogy már első közös filmjük, a vidéki Bulgária, sőt egész Kelet-Európa kilátástalanságát kíméletlen őszinteséggel és hitelességgel feltáró A lecke (Urok, 2014) is sorra nyerte a díjakat, továbbá úgy került be a köztudatba, mint a bolgár filmgyártás sikersztorija. Aztán 2016-ban jött Az óra (Slava), amely újfent iskolapéldája volt a realista filmkészítésnek, s amely, ha lehet, még erősebben rávilágított, milyen végeláthatatlan, kiúttalan útvesztőben bolyong a kelet-európai kisember, aki mást sem akar, mint kiszabadulni a bürokrácia – és a korrupció – fertőjéből, s élni az életét. Mindezek után azonnal meg kell jegyeznünk: Krisztina Grozeva és Petar Valcsanov Az apa (Bashtata, 2019) című filmmel kétségtelenül hangnemet váltottak, a történeten erőteljesen átszüremkedő társadalmi kommentárt, társadalomkritikát itt ugyanis felváltja a személyes hangvétel és az érzelmesség.
Milyen utat járhat be – a szó szoros és átvitt értelmében – az egymástól érzelmileg igencsak távol sodródott apa és fia az édesanya elvesztése után? – többek között erre a kérdésre igyekszik választ adni Az apa, amelynek cselekménye egy temetéssel veszi kezdetét. Vassil közvetlenül felesége, Valentina koporsója mellett áll, gyertyával a kezében. Fia, Pavel elkésik, és még a telefonja is megcsörren a szertartás közben, de nem ezek eredményezik az első konfliktust… Hanem az, hogy Vassil ragaszkodik hozzá: fia, akinél reklámfotós lévén szinte mindig van fényképezőgép, készítsen néhány képet az anyjáról, mielőtt lezárják a koporsófedelet. Pavel addig húzódozik, mígnem az apja kikapja a kezéből a masinát, s ráérősen kattintgatni kezd, körbejárva a ravatalt, hogy a legjobb beállításból kaphassa lencsevégre a feleségét – és ez még csak az első abszurd helyzet! A halotti tor egyik résztvevője egy médiumot ajánlgat, Pavel hazudik a terhes feleségének arról, pontosan hol is van, Vassil az éjszaka folyamán lépések zaját hallja, másnap pedig beállít a halálra vált szomszédasszony a hírrel: Valentina folyamatosan próbálja őt elérni telefonon.
Mindebből egyértelműen úgy tűnhet: Az apa egy végtelenül abszurd, sötét humorú, már-már kényelmetlen komédia. És valóban az. Ám legalább annyira dráma is! Mélységesen emberi dráma, amely arról elmélkedik, mennyiféleképpen reagálhatunk, ha felfoghatatlan veszteség ér minket.
Vassil és Pavel mondhatni az első pillanattól harcban állnak egymással; a véleményük semmiben sem egyezik, s míg egyikük meg akarja élni a gyászt, addig a másik vissza akar térni a normál kerékvágásba, elvégre megvan a saját élete, családja, s megvannak a saját problémái. Ez a saját élet mintha egy másik univerzum lenne, amellyel Pavelt a mobiltelefon köti össze – feleségét egyetlen pillanatra sem látjuk, a hangja azonban végigkíséri a cselekményt. Épp, mint az elszalasztott telefonbeszélgetés motívuma, amely csodálatos metaforája a szereplők közti kommunikációs problémáknak. De, ha már a csodálatos szónál tartunk: Krum Rodriguez direkt, olykor klausztrofób hatást keltő kézi kamerás felvételei, amelyek azonosulási pontként jelenítik meg Pavelt, elragadóak. Akárcsak az a rendezői törekvés, hogy a néző számára – aki mindvégig közvetlen közelről figyeli, követi a szereplőket, elsősorban Pavelt – meghagyják a szabadságot, hogy személyes tapasztalatai alakíthassák ki a kapcsolatát a történettel és a karakterekkel.
A hallgatag, a saját hazugságai és ki nem fejezett, meg nem élt érzelmei, fájdalmai csapdájában rekedt Pavel és a harsány, önfejű, bűntudat gyötörte Vassil mellesleg remek karakterek, Ivan Barnev és Ivan Savov pedig remekbe szabott színészi játékkal keltik életre őket. Utóbbi talán valamivel határozottabb és erőteljesebb, de ez csak jót tesz a filmnek. A filmnek, amelyben azért a személyes érzelmek mellett elfér jó pár szatirikus pillanatkép a posztkommunista Bulgária mindennapjairól… S amelynek lezárását lehetne ugyan kritizálni, de felesleges. Mert végtére is egymásba csúsztatja a játékidő egésze alatt külön létező két univerzumot, s rámutat: van, hogy a legegyszerűbb dolog jelent valami nagyon fontosat.
Az apa az HBO GO-n látható.
Képek: MAFAB
