Ha meg kellene neveznem a legborzasztóbb filmélményemet, nagy eséllyel A platform lenne az, de a lehető legjobb értelemben. Sok alkotás vette már górcső alá a kapitalizmust, annak esetleges problémáit. Ezt a Netflixen elérhető, 2019-ben megjelent spanyol filmet is hasonlók motiválják, de azért mégis kicsit más. Egyszerre ment fel és von felelősségre mindenkit. Ugyan miért szolidáljon az ember, ha úgysem kapja vissza?
Erőteljes kapitalizmuskritika
Galder Gaztelu-Urrutia művének alapkoncepciója, hogy egy börtön egymás alatt elhelyezkedő celláinak lakói a felülről indított, étellel megrakott betonlapról, a platformról szabadon ehetnek, amíg az tovább nem indul lefelé, a következő szintre. Mindenki jóllakhatna, ha a felső szinteken élők nem fogyasztanának mértéktelenül. A beszédesen Gödörnek nevezett helyen minél lejjebb kerül valaki, annál kevesebb az esélye arra, hogy ételhez jut, így a lakók egyre erőszakosabbá válnak.
Gondolhatnánk, hogy az elhelyezés az elkövetett bűn súlyosságától, esetleg a magaviselettől függ, de valójában szó sincs erről. A rabokat havonta más-más szinteken helyezik el, és hogy melyiken, az látszólag véletlenszerű. A főhős, Goreng (Ivan Massagué), érkezése napján a 48. szinten ébred, amelyen – cellatársa szerint – meglehetősen jók az esélyek a túlélésre. Goreng a későbbiekben megjárja a fentet és a lentet is, más-más személyiségű és motivációjú emberekkel találkozva. A film voltaképpen ezeken a szituációkon keresztül igyekszik próbára tenni mind a főhősét, mind a nézőt: hogyan változik meg valaki személyisége, ha küzdenie kell az ételért, és ezáltal az életéért?
Az ötlet, még ha nem is teljesen egyedülálló, de kétségtelenül kreatív és lehetőségekkel teli. A kapitalizmus ilyesfajta ábrázolása mindenképpen erősen összeszorítja az ember gyomrát, és talán arra is képes rávenni, hogy vizsgálódjon kicsit a saját háza táján, értékelje át a társadalom helyzetét.
Az erős alapkoncepciót szerencsére a megvalósítás sem rontja el, a befogadó a főhős nézőpontján keresztül annyira a történet részévé válik, hogy semmi másra nem vágyik másfél órán keresztül, mint a szabadulásra. Apró, de nem jelentéktelen csavar, hogy a Gödör lakói pontosan tudják, mikor kerül erre sor, és ez segít életben tartani a folyamatos küzdelmet az életben maradásért. Goreng első cellatársa például többször hangoztatja, hogy nagyon sajnálja a főhőst, de neki már csak két hónapot kell bent töltenie, ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy ezt a kevés időt már minél könnyebben átvészelje.
A rendezés remekül vezet minket végig Goreng karakterútjának különböző fázisain. A kezdetben ellenálló, a börtönön belüli hadakozásokból kimaradni akaró, attól undorodó főhős körül zajló eseményeket a néző is elítélően szemléli, majd ahogy egyre jobban darálja be a Gödör sajátos rendszere a férfit, úgy szokunk bele mi is a film brutalitásába. Egész egyszerűen belefáradunk a megbotránkozásba, ahogy a karakter is az ellenállásba.
Mindezek után nyilvánvalóan szükség van valamiféle fordulatra, ami Goreng és társának kísérlete arra, hogy megdöntsék a rendszert. Ekkor kezd el a szereplőkkel együtt a nézőbe is visszatérni egy kis remény, hogy talán végre elérkezik a happy end. Nem könnyű egy ilyen filmnek megfelelő lezárást adni, a nyitva hagyott befejezés abszolút jól eltalált koncepció lehetett volna, számomra mégis csalódást okozott.
Egy ponton túl indokolatlanul spirituálissá vált a történet, ami kissé idegenül hatott az addig meglehetősen realistának mondható alkotásban. Cselekményszálak maradnak lezáratlanul, így pedig az sem világos, hogy ezeknek mi is volt pontosan a szerepük a filmben. Például a fiát kereső nő története, aki meglehetősen fontos karakterként lett felvezetve, és valóban alakította is a cselekményt helyenként, mégis úgy éreztem, mintha a készítők elfelejtették volna, hogy eredetileg miért írták bele a forgatókönyvbe.
Tartalmi és formai átgondoltság
A mondanivaló mellett a másik nagy erőssége a filmnek a képi világ. A tér a lehető legegyszerűbb, a szürke cellákban mindössze két, egymástól a lehető legtávolabb elhelyezett ágy és egy mosdórész található, illetve középen a platformnak meghagyott téglalap alakú nyílás, amelynek elhelyezése is erősíti jelentőségét. A díszlet egyszerűsége tehát nem csak a hangulatot teremti meg, de segít abban is, hogy minél kevésbé vonja el a figyelmet a belső, lelki vívódásokról.
Végig mindössze két szín dominál, a börtön szürkeségét nagyrészt piros fények törik meg. Ez szintén rásegít arra, hogy egy pillanatra se felejtsük el: egy thrillert nézünk. Persze a rengeteg erőszakos, vérgőzős jelenetnek köszönhetően erre esélyt sem ad a film, de mindenképpen érdemes félretenni az ezektől való viszolygást, mert ezek mind abszolút indokoltak, direkt provokatívak, és nélkülük veszítene erejéből a történet. Mindezek mellett a hanghatások (pl: a platform érkezését jelző zúgás) is folyamatosan fenntartják a feszültséget.
A színészek teszik a dolgukat, mindegyik karakternek megvan a maga szerepe a cselekmény alakításában. Zorion Eguileor jól hozza a kiismerhetetlen öreget, aki megtanítja Gorenget a szabályokra és a túlélésre, Antonia épp San Juan karaktere miatt lesz képes újra hinni, az Emilio Buale által megformál Baharat kitartása és hűsége pedig példátlan. Kétségtelen, hogy mindehhez nagy szükség van Massagué maradandó alakítására, aki a hátán viszi az egész filmet.
A platform kisebb hibái
A platform egy kifejezetten jó ötlet olyan formába öntve, amelyben abszolút képes elérni a kívánt hatást. Egyetlen hibája, hogy talán túl sokat várt el magától, ugyanis zavaró mennyiségű logikai buktatót is találni benne. Feleslegesen megy bele olyan részletekbe, amiket aztán nem tud, vagy nem akar kifejteni (példa a már említett anya karaktere), de nem kerülnek megválaszolásra olyan általa felvetett kérdések sem, miért kell kvázi felvételizni a börtönbe, és miért akar egyáltalán bárki bekerülni oda.
Ezek helyett, vagyis inkább emellett hiányoltam valamiféle kontextust, ami megindokolja a börtön létezését vagy rendszerét, de valószínűleg könnyedén szemet hunytam volna felette, ha nem kezdi el maga a film is feszegetni, majd megválaszolatlanul hagyni, hogy mi áll a Gödör mögött.
Személy szerint én vártam volna valami kiteljesedést, ami aztán egyfajta katarzisként mindenre választ ad, ehelyett sok gondolatfoszlány csak lóg a levegőben. A nagy megoldás hiánya enyhe csalódottságot váltott ki belőlem, ezáltal rontva az élményt. Mindez könnyedén elkerülhető lett volna, ha nem támaszt több követelményt magával szemben a film, mint amennyit valójában teljesíthet, hiszen így is kiemelkedő munka.
A negatívumok ellenére egy kreatív, jól kivitelezett alkotás A platform, aminek abszolút helye van a piacon. A néző egy pillanatig sem szórakozik közben, hanem minden egyes másodpercét végigszenvedi a főhőssel, így annyira le tud ásni saját magában, amennyire mélyre kevés film segíti. Akinek kellően bírja a gyomra a brutális erőszakot ahhoz, hogy megnézze, annak kétségkívül rettenetes, de maradandó élményben lesz része.
Kiemelt kép: Vulture.com
