Május végén megérkezett a Jóbarátok régóta várt különkiadása.

Május 27-én debütált a Jóbarátok: Újra együtt, ahol egy utolsó alkalomra, 17 év után ismét képernyők előtt gyűlt össze a társaság, ebből született meg a különleges epizód. Habár nem úgy folytatódott a sorozat, ahogy azt többen remélték – magát a történetet nem folytatták, mindössze egy extra epizódot kaptunk, ahol többet megtudhattunk a színészek érzéseiről, a forgatásról, illetve kulisszatitkokról.

Felidézték a színészek az elmaradhatatlan csoportos öleléseket, amiket szinte kihagyhatatlanul, mindig megejtettek egy forgatásnál, de szóba került Jennifer és David kapcsolata is. Véleményem szerint megkoronázta az eddigi részeket az új epizód, és rajongóként úgy gondolom, hogy tökéletes folytatást kaptunk, ami méltó lezárása lett a sorozatnak.

A Jóbarátok legemlékezetesebb pillanatai

Ebben a 100 percben a szereplőgárda hol felidézte a 25 évvel ezelőtt kezdődött eseményeket, hol pedig újból életre is keltették az ikonikusabb jeleneteket, mindeközben pedig új információkat is megtudhattunk a James Corden által készített interjúban. Illetve részesei lehettünk egy divatbemutatónak, ahol a show legviccesebb öltözékeiben vonultak fel ismert sztárok.

Jóbarátok
Jóbarátok – kép forrása: Port.hu

Nem Corden volt az egyetlen új név, a műsorvezetőn kívül szerepelt az epizódban a népszerű dél-koreai fiúegyüttes, a BTS, a kanadai énekes, Justin Bieber, a modell és színésznő, Cara Delevingne, de Kit Harrington, a Trónok Harca ismert Jon Snow-ja is, aki David Beckhammel, a focisztárral többek közt azt is elárulta, hogy miért volt különleges számukra a sorozat, és hogy mely részek voltak a kedvenceik.

Mind Davidnek, mind Kitnek is a kikapcsolódást jelentette egy fáradt nap után, egy olyan sorozatot, ami mindig mosolyt csalt az arcukra. Hiába ismerik jól a jeleneteket, ők képesek ugyanúgy nevetni egy-egy részen. A Jóbarátok az a show, ami képes egy kis boldogságot csempészni a néhol szürke, magányos napjaikba.

A 1994-ben indult 10 évados műsor stábja 2004-ig összesen 236 epizódot forgatott le. Courtney Cox (Monica), Matthew Perry (Chandler), Lisa Kudrow (Phoebe), David Schwimmer (Ross), Matt LeBlanc (Joey) és Jennifer Aniston (Rachel) számára a nagy áttörést a Jóbarátok okozta, nem is lehetne jobb szereplőgárdát találni a helyükre.

Az íróknak (David Crane, Marta Kauffman) nehéz dolguk volt, hiszen Ross szerepét kifejezetten Schwimmerre írták, így eléggé megnehezítette volna a munkájukat, ha nem vállalja a megkeresést. Matthew Perry és Jennifer Anniston szereplése is kérdéses volt, hiszen a forgatások előtt mindketten egy másik sorozaton dolgoztak. Az is kiderül az epizódban, hogy eredetileg Rachel szerepét Courtney Coxra írták, ő azonban Monica karakterét választotta helyette.

Évtizedekkel a premier után is óriási a népszerűsége

Hihetetlennek tűnik, de a szereplők a mai napig rengeteget keresnek, kb. 20 millió dollárt kapnak fejenként, összesen az egész sorozatnak pedig évente 1 milliárd dollárt hoz az újrajátszásokból a Jóbarátok. Már-már branddé alakult a széria, hiszen rengeteg termék (pl.: ruhák, konyhai eszközök, sminkek, könyvek) született, ami mind a Jóbarátokhoz kapcsolódik. Bátran kijelenthetjük, hogy a produkció az egyik legsikeresebb, ha nem a legsikeresebb sorozattá vált az idők során.

Sikerének titka nagyon egyszerű. A kezdetekor nem volt hasonló kaliberű sorozat, ami ilyen könnyedén – szinte már természetesen mutatott volna be egy baráti kört. A poénoknál nem érződik a tudatosság, hirtelen jönnek, jó időben, jó minőségben, a szereplők mindig mosolyt csalnak az arcunkra. A története egyszerre komikus és komoly, ahogy a szereplők is egyszerre idegesítők és szerethetők, ettől válnak annyira igazivá.

Bréking: Újra együtt a Jóbarátok sztárjai | Cosmopolitan.hu
Jóbarátok – kép forrása: Cosmpolitan.hu

A kezdetektől, 1994-től fogva meghódította a világot a Friends, az akkori nézőkhöz jött az új generáció, akik szintén megismerkedtek a sorozattal, és ez így folytatódik, amíg nem jön egy hasonló darab, ami felülmúlja ezt a csodát. De ez nem valószínű, hiszen 25 éve töretlen a sikere!

Ha még nem láttátok az új részt, akkor készüljetek: szem nem marad szárazon a nézése közben!

Kiemelt kép: Media1.hu