A Zeneakadémia növendékei léptek pódiumra Bartók születésnapja alkalmából március 25-én, ennek fényében letisztult, meghitt és családias jellegű „házikoncertre” váltott jegyet a szombati közönség. A műsor öt kompozíciója láthatóan a 142. esztendeje született zeneszerző különböző arcait, a népzenéből merítkezőt és a nyugati modern kortársak általi inspirációkat is reprezentálni szerette volna – és még a műsorba ékelődő Kodály Szonatina is önmagában foglalta az effajta kétélűséget.
A koncert Bartók II. hegedű-zongoraszonátájával, a szerző ritkán játszott remekművével kezdődött. Az 1922-ben keletkezett mű a szorosan ezelőtt megírt I. hegedű-zongoraszonátával egyetemben a szerző korábbi munkásságához képest szokatlanul keményebb és absztraktabb zenei nyelvezettel rendelkezik – a nemzetközi koncertrepertoárban és diszkográfiában ritkán bukkan fel. Erről nagy valószínűséggel a zenei nyelvezeten kívül a mű technikai kihívásai tehetnek a leginkább, és kár, hogy Bartók korának és zenéjének leghitelesebb hegedűművészei által nem maradt fent felvétel az utókor számára. Maryia Trepashka játéka mégis valamiféle nosztalgia érzését keltette, és hangszínkészletének széles skálája Szigeti József és társai játékának emlékét elevenítette fel. A szonáta második, adagio tételében a hegedűszólam hihetetlen gazdagsága, a karakterek találó megválasztása és a kétségbeesett, panaszos érzelmek hiteles megszólaltatása révén már-már monológ-szerűvé vált, ám azt nehéz lenne eldönteni, hogy a Maryia által interpretált monológ csupán elbeszélés-e, vagy ténylegesen egyes szám első személyben hangzik-e el. Az Amira Satey által megszólaltatott zongoraszólam némi hiányérzetet hagyott maga után lírai mélység tekintetében az érzékenységet hangsúlyozottan megkívánó (-követelő) részeknél, de kétségtelen, hogy a darabhoz ugyancsak szükséges keménységet, pontosságot, virtuozitást és robosztus jelleget nagyon jó ízléssel eltalálva, és igen magas színvonalon teljesítette.
A könnyedség jegyében a Tizenöt magyar parasztdal következett Farkas Botond pontos tolmácsolásában, majd Kodály Debussy-hatást sugárzó Szonatinája következett. Az 1910-es kompozíciót előadó Braun Márton (cselló) és az őt kísérő Anna Tonie Weber (zongora) üdítő hangvétellel, hitelesen tolmácsolták a darabot. Az ünnepelt műalkotása, a Kontrasztok című kamaradarab zárta az első részt. A jazz-hatásáról ismert kompozíció Bartók szerint a három hangszer különbözőségének kiemelésére szolgál, ezeket a kontrasztokat világította meg kiváló arányérzékkel és játékossággal Gaál Julianna (hegedű), Eszenyi Zsombor (klarinét) és Puskás Máté (zongora).
A szünet után egyedüli számként elhangzó Divertimento elnevezésének ellenére komolyabb vizekre evezte vissza a koncertközönséget, szimmetriát alkotva a koncertindító hegedűszonátával. A Rolla János vezette Zeneakadémia Vonószenekara nagy elánnal, a lüktetést fegyelmezett pontossággal, jól eltalált kontrasztokkal és árnyalatnyi kecsességgel játszotta. A közönség hosszú, lelkes ünneplését az ifjúsági zenekar a Divertimento utolsó tételének eljátszásával köszönte meg.
