Realista vagy illuzionista művészeti hozzáállás? A szembesülés fájdalma, vagy az elzárkózás békéje? Iamyank hat év után jelentkezett második szólólemezével Láttam a jövőt meghalni címmel, amit november 16-án mutat be az Akváriumban. A korábbi zenei világa határainak megdöntése, a korszellemre való ráhangolódás és az elemi félelmek ellensúlyozása inspirálta lemez nagyszerű művészeti utazás. A könnyed szórakozástól távol áll, annál közelebb az elemi megérzésekhez és igazságokhoz. Interjú.
Fel voltál készülve rá, hogy sokan megrémülnek a lemeztől?
Igen, és alig vártam! Korábbi ambient zenéim nagyjából mindenkinél működtek, hiányoztak belőlük az éles villanások, az ellentmondások, úgyhogy ahhoz képest ennek a monumentális és sötét anyagnak egész más reakciókat kell kiváltania. Örülök a visszajelzések diverzitásának, sokakat mélyen megérint a lemez, de arról is van visszajelzés, hogy egyesek számára annyira felkavaró, hogy nem tudják végighallgatni. Furcsa mód nekem ez utóbbi is imponál.
Szokták mondani: a jó művészet zavarba hoz, szembesít a belső káosszal, amiből aztán újraépítheti magát a befogadó.
Egyetértek. Igaz, kaptam olyan kommentet is, amely szerint széles spektrumban egy olyan üzenetet megjeleníteni, mint „láttam a jövőt meghalni”, önsorsrontó, társadalmilag is felelőtlen tevékenység. Ezt nem tudtam se megcáfolni, se megerősíteni magamban intellektuálisan, de hiszem, ha a zsigereimre hallgatok, akkor helyesen cselkeszem. Nemcsak művészeti, hanem szociológiai, társadalmi szempontból is.
Egy korábbi interjúdban említetted: „Az az érzés, amikor látod, hogy valaki csinál valami baromi jó dolgot és utána akarod csinálni, valójában nem inspiráció, hanem szorongás.” Mi számodra akkor a valódi inspiráció? Ahonnan a „zsigeri” érzéseket hozod?
Számomra az az inspiráció, amiben a legtöbb energia van. Ami leginkább tüzet gyújt bennem. Ez a válaszom semmiképp sem általánosítható, de furcsa mód számomra a félelem az alkotás előidézője. Nagyon kellemetlen kérdéseket kell feltennem magamnak. Mi az, amitől rettegek, mi az, amiben a leggyengébb vagyok, mi lenne az a szituáció, ahol tehetetlenül, kiszolgáltatottan vagyok jelen? Ezt a traumatizált élményt, tudatállapotot egyenlítem ki egy ellentétes irányú művészeti cselekménnyel. Így tudom a zenében megtalálni és megjeleníteni, felhozni a belső erőmet a legelemibb szintről.
A belső kiindulóponton túl mi az, ami összeköti a lemezen lévő dalokat?
A zeneszerzés és eszközhasználat egységesíti az albumot elsősorban. Meghatározó, hogy a dobok, basszusok, szintik mind gitárerősítőkön lettek átengedve, hogy a hangok esetleges szépségét megtörjem, átalakítsam. A hangulat mindenhol posztapokaliptikus, disztópikus, utópikus. Lineáris történetvezetést nem magyaráznék bele, a megidézett jelenetek nem következnek feltétlen egymásból. Lynch és Tarkovszkij szentesítették a szememben ezt a szerkesztést, akik úgy raktak össze filmeket összefüggéstelen jelentekből, hogy fogalmuk sem volt arról, mi fog kijön a végén. Így voltam vele én is: a lemez zenei etűdök kapcsolata, a nagy összkép pedig vagy összeáll vagy nem.
Az instrumentális dalok teljesen nyitottak, bármilyen asszociációval társíthatóak. Vizuálisan lehetne konkretizálni, tárgyiasítani a lemez tartalmát? Mennyire ambicionálod képileg megjeleníteni a dalaidat?
Mindent megteszek annak érdekében, hogy szabad szubjektív interpretációs lehetősége legyen a hallgatóknak, ez a művészetfogyasztás lényege. Ha adnék egy direkt megoldókulcsot, azzal elrontanám az egészet. Ugyanakkor a képi interpretáció rendkívül izgat, de kollaborációs szinten. A saját elképzeléseimet nem hiányolom a dalok mögül, forgatni csak azért, hogy legyen egy klip, semmiképp sem szeretnék. De ha egy külső személy – aki nem zenész – a saját nyelvén kibontaná a lemezt, még ha homlokegyenest mást is gondol róla, mint én, az nagyszerű lenne. A kiadás óta érkezett pár megkeresés, úgyhogy szerencsés esetben lesz rá mód.
Még a művészi kifejezési eszköztárral kapcsolatban kérdeznék: a címadó dalban a te hangodat hallhatjuk. Más dalnál nem merült fel benned, hogy prozódiával megtámogasd a zenét?
Az utolsó pillanatban támadt igényem egy szövegszerű résszel megspékelni ezt a dalt, ami az utolsó hiányzó puzzledarabja volt a lemeznek. Megfordult a fejemben, hogy le kéne állítani a promót és minden dalra utólag ráírni egy szöveget, de nem működött, az összes többi track ledobta magáról az éneket. A címadó dalnál viszont indokoltnak éreztem, és azt hiszem, sikerült is a lemez sorrendiségét úgy alakítani, hogy a legdrámaibb ponton szólaljon meg, így súlya és mondanivalója van az írásnak.
Számomra az első pillanattól a nagy ógörög drámák jutottak eszembe a lemezről. A hamartia című dallal, ami a drámairodalom bukott hőseire használt kifejezés, utalsz is erre a világra. Honnan ered a kapcsolódásod mindehhez?
Manapság indokolt drámai művészetet csinálni, hiszen a valóság olyan szélsőségesen drámai, hogy szerintem művészi kontextusban semmi sem túlzó a realitásokhoz mérve. Sőt, talán kötelesség is alkotóművészként reagálni a folyamatokra. Megszabja a határokat az igazság kimondása és az őszinteség tekintetében, ha figyelmen kívül hagyjuk a kellemetlen dolgokat.
Ez szerintem ellentmond annak a kortárs szemléletnek, amely valamilyen illúzió, védett mező megteremtésében látja az alkotás funkcióját. A görög drámák, tragédiák művészetfilozófiája ugyanakkor a valósággal való abszolút szembesülés.
Ennek örülök, ezek szerint művészetfilozófiai alappillérei támasztják alá, amit én zsigeri szinten helyesnek éreztem. Igen, lényegében erről van szó. A szembesülés végső soron egészséges. A covid előtti két évben egyébként én is sebtapaszoló, konformista, illuzionista alkotói pozícióban voltam, akinek csak rövid távú céljai vannak, és életvitelem is arra irányult, hogy az adott napomon túl lendüljek. Olyan ez, mint a nyugtató függőség, kedélyjavítók, vagy a drogok. Aktuálisan jobban érzed magad tőle, de a legközelebbi arcon csapásra nem készít fel, sőt. Miután felismertem a helyzetemet, elgondolkodtam és változtattam, ez a lemez pedig így íródott. Persze továbbra is kérdőjeles, mikor van igazam: a korábbi anyagaimnál, vagy pedig a Láttam a jövőt meghalni dalainál.
Az biztos, hogy eléggé el vagyunk szokva mindettől. A dráma katarzisa fájdalommal jár és belső munkával, miközben manapság a kényelemorientált gondolkodás és életvitel az elsődleges.
Plusz rengeteg impulzusnak vagyunk kitéve, folyamatosan rövid pillanatnyi ingereket kapunk, amelyek elnyomnak valamit, ami éppen keletkezik, nincs hosszú távú stratégia. Nehéz ellenállni az állandó sodrásnak és felhalmozni, összesűríteni annyi energiát, ami egy művészeti anyag létrehozásához szükséges. Én folyamatosan dolgozom azon, hogy minimalizáljam a digitális és virtuális információkat, és szűkítsem az inputjaim. Hat év telt el a legutóbbi lemezem megjelenése óta, végül most állt össze, most érett meg igazán ez az anyag.
Valószínűsíthetően ilyen felfogással értékállóbb marad a lemez.
Ha a következő egy két évben hirtelen „kitör” a világbéke, megszűnik az éhínség és egyszeriben minden fasza lesz, akkor elég hülyén fog kinézni az album. Legyen így, beáldoznám a relevanciáját a jobb világért cserébe. Mindenesetre egy hiteles korlenyomata ennek az időszaknak, az biztos. Most először az alkotás folyamán végig engedtem, hogy uralkodjon rajtam a korszellem. Rájöttem, nem engedhetem meg magamnak, hogy egy szubjektív világban elvont remeteként alkossak. Úgy is gondolok az anyagra, mint közös termékére azoknak, akik így érzik magukat. Van ebben egyénközpontúság természetesen, technikailag megoldhatatlan, hogy ne én álljak a színpadon, de egyébként a koncerteken is szívesebben lennék a közönség soraiban. Szeretnék mindenkit megtanítani ennek a létrehozására, aki kapcsolódna ehhez. Egyébként ezt csinálom is, ugyanis 11 éve tanítok music productionként.
Egyszerű volt a dalok élőverzióját összerakni? Mire számíthatunk a lemezbemutató koncerten?
Teljesen élőben, csak hangszerekkel nem lehet előadni, bizonyos rétegek olyan stúdió technikával készültek, amelyet nem lehet megjeleníteni máshogy, mint digitálisan. Kompromisszumokat kell kötni, de a legfontosabb témákat hangszeren fogom játszani, illetve velem lesz két metál dobos is, két külön dobszerkóval. Durvulás lesz, akik amiatt jönnek, mert Iamyankról azt gondolják, szofisztikált szórakozás, lehet a szívükhöz kapnak majd pár helyen.
Iamyank lemezbemutató az Akváriumban / 11.16.
