Fogadni mertem volna, hogy a vízzel fog kezdődni. Mintha nem kapnék levegőt, úgy éreztem a film elején. Hosszú Katinka meg ott úszkált felettem.
„Félsz, ha nem látod az alját” – ezt mondta. Ő, aki az élete nagyobb részét a vízben töltötte, és nem a szárazföldön; az uszodában és nem a játszótéren. Ez a kislány két évesen elleste testvérétől a mozdulatot, és még négy sem volt, mikor már egyedül úszott a medencében… Döbbenet! Ahogyan az is, hogy egy sportot érdemes már egészen kis korban elkezdeni ahhoz, hogy ott tarthasson valaki, ahol ő tart most. Az is lehet, hogy „bele kell születni”.
A ’90-es, 2000-es évekbeli archív felvételek igazán közel hozzák a nézőt a film alanyához. Precíz. Ezt a szót kerestem ahhoz, hogy leírjam, milyen volt a mozi. Pontos és részletes, pont olyan, amitől kedvet kap a néző, hogy szurkoljon Katinkának innentől minden versenyen.
Olyan szépen épül a film dramaturgiája, hogy közben libabőrös voltam, és olykor-olykor a könnyeimmel küszködtem.
„Az volt az álmom, hogy olimpiai bajnok legyek” – ezt is mondta Katinka. Majd később egy bejátszás: „És igen, Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok!” Na, ez volt az a pillanat. Az, amikor az ember közben elgondolkodik azon, hogy mik a saját céljai. Legalábbis én azon gondolkoztam közben, hogy mik az én nagy álmaim az életben. Merre járok a nagyvilágban? Hol tartok a céljaim megvalósításában? Vajon eleget teszek értük? Teszek annyit értük, mint ő tett? Ennyi áldozatos munka után nekem is sikerülne?
Áldozat. Az volt ezen az úton csak igazán. Na meg nehézségek, és a siker mellett kudarc is, amiről kicsit sem félt beszélni. Ez a lány ettől igazán valódi, hogy bevallja a saját félelmeit is. Sosem akart kitűnni. Egy átlagos, szerény úszónövendék volt, aki meg akarta nyerni az olimpiát.
Amerikába utazott a húszas évei elején, ott sajátította el igazán az úszás tudományát. Aztán haza akart jönni – mert kinek ne lenne honvágya egyedül egy másik kontinensen –, haza is jött, de mégis visszament, nem adta fel. Számos kedves ember segítette – és mai napig segíti – az útján odakintről is, akik a dokumentumfilm egy-egy részét Katinkán kívül is folyamatosan narrálták. A nagypapáján kívül – aki egyébként mai napig töretlen szurkolója az Iron Ladynek – szorosabb érzelmi szálak fűzték Shane Tusuphoz, egykori férjéhez és edzőjéhez. Sokaknak lehet példaértékű tevékenység, amit ők ketten akkor műveltek. Mondhatni, a sport felülkerekedett kapcsolatukon annak ellenére, hogy mindvégig közös cél vezérelte őket. A kemény, embert próbáló időszak, a hajnalban kezdődő szüntelen edzés mégis meghozta gyümölcsét: az olimpiai aranyat.
Hosszú Katinka, a háromszoros olimpiai, huszonhatszoros világ- és harmincnégyszeres Európa-bajnok úszó álma megvalósult. De mi jön ezután? Mi van akkor, ha már nem nyersz meg minden versenyt, és ha már nem vagy csúcsformában? Elfáradtál vagy elérted a célod? Az „Iron Lady-egót” – ahogy azt ő is mondta – fel kell venni, és olykor le is, mert nem mindig azonos a sportoló valódi személyiségével.
A Hosszú Katinka életéről készült film által úgy érzem, emberileg is kaptam belőle egy darabot; egy hatalmas löketet és motivációt az életemhez, a mindennapjaimhoz. A fent nem említett többi magával ragadó „jelenetért” pedig irány a mozi!