Beszámolónk Harcsa Veronika, Razvaljajeva Anasztázia és Fenyvesi Márton triójáról a Művészetek Völgyében.
Az elmúlt egy évben két olyan (online és élő) előadás is megrendezésre került, amelyben Harcsa Veronika jazzénekesnő a klasszikus zenével, a klasszikus repertoár néhány művének saját, egyedi megközelítésével kísérletezett. Az egyik Arnold Schönberg huszonegy tételes dalciklusa, a Pierrot lunaire Zeneakadémián tartott előadása, a másik Harcsa Veronika, Razvaljajeva Anasztázia és Fenyvesi Márton 2018-ban felvett, Debussy NOW! címmel megjelent albumának lemezbemutató koncertje volt.
Jómagam 2020. november 30-án, a Budapest Music Center online közvetítésén találkoztam először Harcsa Veronika ezirányú előadói tevékenységével. A találkozás páratlanul gyönyörű élményt hagyott bennem, ezért várakozással töltött el a lemez Művészetek Völgye fesztiválon megrendezett előadása, ezúttal (végre) élőben.
A koncert műsorának alapkoncepciója és egyben pikantériája a hangszerelés újdonságában rejlik: az eredetileg klasszikus énekhangra és zongorakíséretre íródott Debussy-dalok Razvaljajeva Anasztázia hárfajátékával, Harcsa Veronika jazz és klasszikus ének határán lebegő, az énekbeszédet felidéző szólamával, valamint Fenyvesi Márton gitár- és sound design-effektjeivel szólaltak meg.
A stúdiómunkát hosszú együttműködés előzte meg, talán ezért is érződött a produkció ennyire kiérleltnek. A szokatlan apparátus meglepően különleges és ideális hangzásarányokat biztosított. Míg online adásban a produkció és annak Fenyvesi Márton általi állandó „keverése”, effektezése tökéletes egyensúlyt teremtett a szólamok között, ez esetben, a „már megkevert” zene térben is kiterjedő hangzása másképp tette izgalmassá a felállást, az elektronikus hangszerelést.
A dalokat azok elején vagy végén, néhol egy belső bővítésként alkalmazva a trió improvizációval egészítette ki. Ez a hárfaszólamot tekintve eltér a klasszikus zenéről kialakított képpel, de nagyon is egybevág annak valódi – legyen az akár barokk vagy romantikus era – előadói gyakorlatával. Razvaljajeva Anasztázia improvizációi – akitől az album ideája eredetileg származik – egytől egyik lenyűgözőek voltak.
A lírai hangszer a zene történetében sokáig a házi muzsikálásban volt jelen, jellemzően a feleségük énekét kísérő férfiak által megszólaltatva. Azonban a formabontó trióban a hárfa szerepére egyáltalán nem jellemző a kísérő attitűd, ez a jelentőségteljesség pedig a dalszerző művészetéhez is hű marad: Debussy számos kompozíciójának lényeges eleme a hárfa, mi több, még akkor is könnyen beleérzi műveinek bársonyos, légies hangzásába az ember, ha éppen a hangszer nem része egy darab apparátusának.
Valahogy kézenfekvőnek hat a francia impresszionista (és akkor jöjjön az ismert közhely: a jazz atyja) műveiből hárfa-átiratot készíteni, ahogyan a 20. században tette Marcel Grandjany is a Lenhajú lány című prelűddel. Debussy törzsrepertoárjának talán legpopulárisabb műve (az egyetlen eredeti formájában „nem-dal” a műsor számai között) az album és a koncert zárszámaként szólalt meg, és vélhetően a koncert után tovább zengett a teltházas Harcsa Veronika udvar közönségének rajtam kívüli tagjaiban is.
Nem könnyű dolga van annak, aki akár az énekesnő, akár az előadás műfaji behatárolását kísérli meg. Harcsa Veronika – aki a projekt kedvéért külön klasszikus énekórákat vett Kéringer Lászlótól – különösen jó érzékkel idomult a hárfa rezdüléseire, széles hangszín,– és énektechnikai eszközskálája sok meglepő pillanattal és szépséggel szolgált, jellegzetes mozgása, majdhogynem tánca megtámogatta ezt az éteri atmoszférát.
A jazzénekesnő nyilatkozata szerint Debussy zenéjét műfajokon túli, univerzális alkotásoknak gondolja. Annyi mindenképpen bizonyos, hogy az ízig-vérig „debussys” produkció a darabok előzetes ismerete, vagy akár a jazz, akár a klasszikus zene hallgatói gyakorlata nélkül is rendkívül impresszív hatást gyakorolt a közönségre.
Remélem, a formáció továbbra is folytatja működését, hogy újra és újra lehetőségünk legyen ilyen könnyedén elmerülni ilyen komoly zenei ötletekben.
