Szabadság, egyenlőség, testvériség – ezeket a szavakat vési az ifjú Don Carlos herceg gyóntatófülkéjének padjába, jelképezve azokat az eszméket, amelyek korának fiataljait hajtották. Vagy mégsem ezek? A Radnóti Miklós Színház Don Carlos című előadása Schiller klasszikus drámáját dolgozza fel, ami 1568-ban II. Fülöp spanyol király udvarában játszódik.
Don Carlos bárhol bármikor
A dráma a régi, szigorú uralkodórendszer és a fiatalokban ébredező szabadságvágy közötti ellentét egymásnak feszüléseként is olvasható. Ám valójában ez az ellentét csak az uralkodó, II. Fülöp és a herceg idealista barátja, Posa márki viszonyában jelenik meg, a darab többi szereplője inkább személyes érzelmeik, érdekeik céljából küzd egymással. Az előadás a járványhelyzetre való tekintettel online formában valósult meg, március 6-án tekinthettem meg.
A darab színhelye a hanyatló Spanyolország, bár erre csak a szereplők neveiből, illetve az említett helyekből következtethetünk. Az előadás tulajdonképpen bárhol és bármikor játszódhat, erre az időtlenségre utal különböző korok jelmezeinek összemosódása is. A fekete, lakkozott csatos cipő, a fehér gallér és a kapucnis pulcsi tökéletesen megfér egymás mellett, hasonlóan a szöveghez, amiben modern, szleng kifejezések keverednek a magasztos, fennkölt mondatok közé. A helyszín sem ad sok támpontot a nézőnek: fehér fényekkel megvilágított tompa, távoli szürke színpadkép tárul elénk, ezzel jelezve a királyi udvar hideg sivárságát, ami azonban csak látszat. A felszíni szenvedélymentes sterilitás azonnal megszűnik, amint a színpad előtt húzódó háló felemelkedik, megmutatva a valóságot: a szenvedéssel, titkokkal és félreértéssel teli viszonyok szövevényét.
A darab fő konfliktusát a birodalmát összetartani próbáló II. Fülöp és fia, Don Carlos közötti ellentét adja, aminek alapja, hogy Fülöp feleségül vette a fiú szerelmét és egykori menyasszonyát, Erzsébetet. Ezt a feszültséget ilyen-olyan érdekből (előbbre jutás, féltékenység, szerelem) még tovább szítja az udvartartás többi tagja, míg az elmérgesedett viszony tragédiába torkollik. Az előadás kissé terjengős 170 perces ideje alatt ezt a kapcsolati hálót követjük végig, ahol a hazugság és igazság elkülöníthetetlen, így a nézőnek igencsak koncentrálnia kell, hogy megértse, ki, kit, miért és hogyan ver át. Ezt a követhetetlenséget erősíti a közeli kamerakezelés gyakori használata, amely egy-egy helyszínváltásnál teljesen a színész arcára irányul, így olyan érzésünk támad, mintha a szereplők egy labirintusban kóvályognának.
Az előadás az online színházi forma egyik olyan darabja, ami már kifejezetten erre a platformra készült. A rendező, Nagy Péter István érdekes elegyét alkotta meg a színházi és filmes eszközök kettősének. A labirintusszerűen megjelenített helyszínek egy színház különböző tereiben játszódnak, ugyanakkor a jeleneteknél gyakran alkalmazzák azt a filmes eszközt, hogy színészek kissé átlátszóvá válnak, a színpad fényei átvilágítanak rajtuk, ezzel szimbolizálva a folyamatos megfigyelést, kihallgatást. Emellett az említett arcközeli kamerahasználat a monológoknál, illetve egy-egy fontosabb érzelmi pillanatban is megjelenik, ami a filmekhez hasonlóan a mimikában az érzelmek pontos megjelenítését várja el a színészektől.
Politika kontra érdek
Az előadás címszereplője, Don Carlos keserű, önmarcangoló, de bűnre képtelen figura. Nagy Márk alakításában egy, a kamaszos lelkesedés és a búskomorság között ingadozó, szenvedélyes és őszinte fiatal alakja jelenik meg. Inkább az érzelmei által motivált szerelmes, éretlen fiú, mint politikában és intrikában jártas udvaronc. A darab talán egyetlen alakoskodásra képtelen szereplője ő, aki emiatt képtelen egymaga betölteni a népéért felelősséget vállaló herceg szerepét, Posa márki irányítását, tanácsait követi. Ellentétes pólusa az apja, II. Fülöp, aki kifejezetten királyi figura. Megjelenésekor azonnal uralja a teret, szigorú, kizökkenthetetlen alak, aki kezdetben semmilyen érzelmet nem mutat. László Zsolt játéka pontosan árnyalja az uralkodó karakterét, aki bár a spanyol inkvizícióra támaszkodva halállal és pusztítással irányít, az előadás közepétől kivívja részvétünket, mikor megtört emberként jelenik meg, aki bár átlátja a nagyobb egészet is, mégis képtelen szabadulni az árulások és a hatalom hálójából.
A darab folyamán mind Carlos, mind Fülöp kimozdulnak kezdeti állapotukból és ellentétes irányba haladnak, ami egyben a bukásukhoz is vezet. Carlos az utolsó pillanatban felismeri hercegi szerepének jelentőségét és saját erejét, mielőtt elbukna, Fülöp pedig kis híján beleőrül az őt feszítő érzésekbe, majd uralkodói szerepét elveszítve bábbá válik a főinkvizítor kezében.
Baki Dániel, Posa márkija a felvilágosult, modern eszméket valló, kezdetben kifejezetten idealista, de szerethető figura, aki egyedüliként az elnyomott, leigázott Flandria népének érdekeit képviseli. Kívülállóként próbálja rávezetni Carlost a népéért felelősséget vállaló uralkodó szerepére, de a személyes érzelmei végül őt is bevonják a játszmába. Nem tudja betölteni a racionálisan gondolkodó forradalmár szerepét, így kudarcot vall.
Az apa-fia ellentétet kiváltó Erzsébet királynő az előadás egyik legrejtélyesebb karaktere. Noha érzelmileg több szinten is érintett a létrejövő konfliktusokban, mégis mintha kívül maradna minden intrikán, hidegvérét csak akkor veszíti el, amikor férje gyermeküket átkozza. Érdeklődik Flandria sorsa iránt, és segít Posa márkinak a herceg irányításában, mégsem egyértelmű, hogy érzelmei pontosan kihez húzzák: ő manipulál vagy őt manipulálják? Mészáros Blanka alakításában egy törékeny, érzelmes, mégis erős nő jelenik meg, aki a csapások ellenére is talpon marad. Alakjának izgalmas rejtelmességét még inkább kiemeli udvarhölgyének, Eboli hercegnőnek sablonos nőképe (mivel szerelme nem szereti viszont, elárulja őt, majd beleőrül a bűntudatba).
A Don Carlos politikai és családi tragédia is egyben. A szereplők mind hatalommal rendelkező személyek, akik hatással lehetnének a világra, mégis félelmeik, érzéseik és egymásnak való alárendeltségük gúzsba köti őket.
Az izgalmas társadalompolitikai kérdések, mint a leigázott Flandria lázadása, Németalföld és Brüsszel szabadságmozgalma vagy a spanyol inkvizíció borzalmai mind háttérbe szorulnak a szerelmi háromszögek, sokszögek, hatalmi- és féltékenységi civódások között. Elvárt szerepek, nagy változások ily módon nem jöhetnek létre, az előadás felvetése alapján talán sosem, hiszen az önös érdekek mindig előbbre valók lesznek. Ez az üzenet időtlenné válik az előadás modern elemeinek köszönhetően: az első jelenetnél felvésett szavak csak szavak maradnak.
Fotók: Dömölky Dániel/Radnóti Miklós Színház
