Mit tehet egy zenekar, ha saját kétségeibe ragadva, a bizonytalanban kell birokra kelnie a léttel? Tán ugyanazt, mint békeidőben: a kétségeiből formál erőt, a bizonytalanban pedig röpke három percre megállva, képes megfogalmazni állításait. A Lépjünk a holdra is így járt el, frissen megjelenő dalukkal kísérletet tesznek arra, hogy felmutassák: a semmiben úgy van ott a minden, mint a végtelenben a véges.
A semmi és az igazság
A zenekar akkor létezik igazán, ha dalokat ír. A megírt dalnak viszont – legalábbis a rockzenekar esetében – a színpad terében kell túláradó léttel bírnia, ha nem hangzik el, az egész nem ér semmit. A Semmi pont ebből a hiányból indul ki, mely hiány nem a mindennapiságunkon kívül helyezkedő dolog, hanem épp ellenkezőleg, a konkrét életünkhöz tapad. Mikor a dalokat játssza az ember, az ahhoz hasonlatos, mint mikor egy megható pillanatban az apa megöleli a fiát, vagy mikor a konkrét ember úgy érzi, hogy sikerül valami, voltaképpen boldog, és elfelejti, hogy éppen két kudarc között áll. Így képzelem el ezt a kiindulási pontot, még akkor is, ha a „semmi” fogalma önmagában ellentmondásos, amennyiben feltesszük azt a kérdést: létezhet-e valami, ami nincs? Mégsem gondolom azt, hogy a dal kiindulási pontja egy ennyire ellentmondásos helyzet, inkább a dal maga utal egy ellentmondásos helyzetre, mivel a zenekar egy olyan szituációban kell, hogy létezzen, melyben a létezéséhez szükséges feltételek nem biztosítottak. Ha pusztán a fogalmat nézzük, a semmi körül keringő kérdéseknek tekintélyes irodalma van, mely aztán az alternatív szövegírók világaiban is sokszor felmerül. Gondolhatunk Beck Zoli Ahol a semmit találod című szövegére, vagy a Lázár Domokos által írt Akik élnekre, amiben az emberek tömött vonatokon zakatolnak a semmi felé, de említhetjük Lovasi András nagyszerű, klasszikus, A honi csillagászat fejlődése című alterszövegét, melyben elhangzik, hogy a „világűr az némi anyag, meg a semmi keveréke”, ez utóbbi jól rímel az Ombódi András által bevezetett kezdőképre, ahol azt írja, hogy „kíváncsian fekszem az űrsötét semmiben”. A semmi mellett az igazság fogalma játszik jelentős szerepet a dalban, a fő bemondás, hogy „ha itt igaz minden, csak a semmi igaz”. A kozmosz végtelenségétől egy zárt társadalmi helyzetig próbál tartani a dal. Az igazság, és az, hogy mi az igaz, leginkább az utóbbi tartományra vonatkoztatható, a koncertek, illetve a zenekar természetes létmódjának hiánya a lényegi elem, amire fókuszálnunk kell, a szöveg instrumentumként gondolja el az űr neutrális jellegét, a dráma pedig mindenféleképpen az, hogy a „nincs” lett az igaz, és már-már afelé tartunk, hogy elhisszük, hogy minden „vanság” igaztalan és hamis.
Holdra
Viszonylag nagy űr tátong a TÓMÉK fesztiválhimnuszként megjelent Ordibáljuk össze és a Semmi között, az egyetlen kapcsolódási pont talán az lehet, hogy az utóbbi akár lehetne a fesztiváltalanság himnikus kifejeződése is, így talán reflektálhat egymásra a két dal. Az utóbbi szerzeményben sokkal inkább tetten érhető a zenekar Szilánkok című első nagylemezének folytonossága, jóllehet, a Lépjünk a holdra most már sokkal bátrabban áll bele az alternatív hagyomány által kitaposott utakba, és rutint szerzett az aktív zenekarcsinálásban is. Abból is láthatjuk ezt, ahogy a Semmi, mint koncepció tárul elénk. Releváns alkotóközösségnek tartom a zenekart, úgy érzékelem, hogy náluk is egészen jól működik az, hogy az alkotás aktusát tartják princípiumnak, és nem hagyják, hogy a tudatos rálátás kényszerűen telepedjen rá az egészre. Ebben a valóságban kulcsmomentum lehet az, hogy a formáció kikkel dolgozik együtt, milyen művészeti attitűdöket enged közel dalaihoz. Márta István és Horváth Attila személye arról árulkodik, hogy a Lépjünk a holdra árnyalt képet szeretne festeni magáról, bár a hangfelvétel egyébiránt nem mutat fel hihetetlen nagy kockázatokat, az utómunka pedig nem kíván kísérletező szerepet vállalni. Valamelyest érezhető a produceri munka hiánya is, ez leginkább szerkezeti szinten érhető tetten, a szakavatott fül hiányolhatja a visszatérő motívumokat, leginkább a semmire vonatkozó bemondás erőssége diktálná azt, hogy legalább még egyszer elhangozzon, persze nem mondhatjuk azt, hogy a dal második felét képező instrumentális rész nem illeszkedik a koncepcióba. Ez a kivezető rész – mely első hallgatásra még nem tűnik annak – valószínűleg a semmibe tartást próbálja érzékeltetni, kicsit az a benyomásunk, hogy minden egymást követő hang léte forog kockán itt a semmi felé tartásban, az outro végére pedig tulajdonképpen elérkezünk a semmibe, elérkezünk a hiány realitásába, ahonnan indultunk. A Semmiben persze végig ott van a remény és a kíváncsiság, hogy e hiány mit okoz közösségeinkben, és valószínűleg ebben a dalban – még ha szerkezetileg kicsit bárdolatlannak is mondható – ez a csodálatos és lehengerlő, a Semmi nem oltja magát egy posztmodern alapállásba, a kétségeiben és bizonytalanságaiban tengődve, homályosan bár, de látja a kiutat.
Feketén-fehéren
Az alkotóközösség erős mivoltát az is aláírja, hogy a videót a zenekar billentyűse, Csikós Márton készítette. Persze ennek megvannak az előnyei és a hátrányai is, összességében mégis azt gondolom, hogy sikerült a dal értelmezési tartományait szélesebbre nyitni. A fekete-fehér alapelgondolás, mint atmoszférateremtés, számomra teljesen nyilvánvaló, a semmi tartománya, amennyiben van neki, biztos, hogy nem bővelkedik a színekben, de emellett azt is el kell mondani, hogy ez az alapelképzelés még annyira toposzszerű, hogy önmagában nem állja meg a helyét a dal szolgálójaként. A mindannyiunk által átélt időszak frusztrációját szeretnék alátámasztani a különböző effektek, filmes trükkök, melyekkel jobb lett volna fukarabbul bánni. Egy-két helyen működnek ezek a megoldások, de mivel tobzódnak ezekben az eszközökben, a néző azt érzékelheti, hogy maga a trükk valamilyen képi gyengeséget szeretne elfedni. A trükkök számát mindenesetre jó lett volna redukálni, így sokkal kifejezőbbé vált volna az a feszült vonal, mely a dal alapkérdése mentén húzódik. A klipben emellett rengeteg szép kép és ötletes beállítás van, talán a legkifejezőbb ezek közül a háztetőn egyensúlyozó lányról készült felvétel, mely értelmileg jól kapcsolódik a Semmi lényegéhez.
Reakcionisták
A pandémiás helyzetre való reakcióként számos dal született az elmúlt egy évben, Burai Renátótól a Fatal Erroron át a Lázár Tesókig, természetesen az olvasó esztétikai megítélésére bízom, hogy ezek közül melyek azok, amik lényegi reflexiónak mondhatók. Annyit segítek, hogy a Semmi az mindenképpen az, mivel nem magával a helyzettel akar visszaélni, nem terméket akar gyártani, hanem egyszerűen valami igazat szeretne mondani. A Lépjünk a holdra nem próbálkozik azzal, hogy görcsösen elmondja azt, ami mindenki számára nyilvánvaló a jelen helyzetben, hanem arra tesz kísérletet, hogy a magától értetődőségből valami olyat láttasson, amit senki se lát.
Előremutató művészeti teljesítménynek gondolom ezt a dalt, ne legyünk figyelmetlenek és ostobák, ne menjünk el mellette, merjünk lépni egyet előre, sőt, kimerem azt mondani, lépjünk együtt a Holdra!
Kiemelt kép: Somogyi Lajos (Bands Through The Lens)
