Karcsú, fiatal fákkal övezett, békés kert tárul a szemünk elé, a háttérben sejtetett tó felszínén megcsillan a hold fénye. A vidék csendjét egyedül baglyok huhogása és az épülő kisszínpad deszkáinak kopogása töri meg. A Szegedi Nemzeti Színház Csehov drámáját, a Sirályt 2020. október 23-án mutatta be.
Szépen felépített díszlettel, fel-felbukkanó szamovárral és időnként felcsendülő népdalokkal jelenítette meg az előadás az orosz vidék látszólag idilli, békés világát, ahol saját elfojtott érzéseikkel küzdő szereplőink ténferegnek korabeli ruhákban. A táj mindannyiuk számára mást jelent, Trepljov számára debütálási lehetőséget, izgalmat, szerelmet, később mindezek elvesztésének folyamatos emlékeztetőjét, anyja, Arkagyina számára pedig állandó unalmat, ami elől menekülni kell. A hosszú napok egyhangúságát horgászással, énekléssel, az estéket lottójátékkal igyekeznek elütni a szereplők, miközben belső feszültségeikkel küzdenek, képtelenül arra, hogy ezeket az érzéseket megosszák egymással.
Arkagyina, állítása szerint híres, ünnepelt színésznő (bár erre semmilyen bizonyítékot nem találunk a darabban), csakis saját magával foglalkozik. Folyamatosan igyekszik reflektorfénybe kerülni, miközben szerepet játszik, ráadásul rosszul. Szilágyi Annamária harsány, flörtölgetős Arkagyina, akinek őszinte reakcióira inkább arckifejezéseiből (fintorok, szájhúzás, miközben elvileg éppen kedves és szívélyes), mintsem hangoztatott véleményéből következtethetünk. Nem veszi, vagy nem akarja észrevenni saját fia szenvedését, de foggal-körömmel ragaszkodik felszínes kapcsolatához Trigorinnal. Trigorin pont annyira jó író, mint amennyire jó színésznő Arkagyina, mert bár elmondják, hogy ír, amikor megjelenik a színen, csakis a horgászásról képes beszélni. Az őt alakító Kárász Zénó játéka szerepéhez hűen kellően semmilyen, az életbe belefásult, könnyedén rángatható jellem, aki még arra sem veszi a fáradtságot, hogy tetteinek következményét mérlegelje.
Életunt karaktereikkel szemben áll a két fiatal, Trepljov (Medveczky Balázs) és Nyina (Sziládi Hajna), változás utáni vágyukkal, szabadságukkal, elképzeléseikkel. Két sirály, akik a darab végére a legtöbbet veszítenek, érzelmeik, belső feszültségeik felemésztik őket. Nyina, a naiv szomszédlány álmait kergetve vág neki a világnak, hogy színésznő lehessen, míg kénytelen ráébredni, hogy az élet lényege a tűrés, elviselés, és bár elképzelései sosem fognak megvalósulni, élnie kell. Trepljov viszont belenyugvásra képtelenül, elkeseredettségétől és haragjától fűtve halad az elkerülhetetlen végkifejlet felé.
Az előadás főleg az említett négy szereplő küzdelmeire koncentrál, de mellettük megjelenik a ház többi lakójának meg nem értettsége és magánya: a szerelemből alkoholizmusba menekülő szobalány, a rossz házasságba ragadt feleség, a szegény, mindenki által lenézett tanító, a haldokló, de még élni vágyó öregúr és egy orvos, aki nem hajlandó gyógyítani.
Az előadás Barnák László rendezésében, részletesen felépítve mutatja meg az orosz vidék világát. Az időnként felcsendülő népi dallamok azonban vidám, pattogós hangzásukkal pont ellentétes hangulatot hoznak létre, mint amit egy ilyen elfojtásokkal teli, belső feszültségekkel terhelt játéktól várnánk. Látványos, de hangulatában néhol kissé elcsúszó előadás a Sirály, ami csodaszép díszlettel és korhű jelmezekkel színesítve meséli újra a magány és a teljes reménytelenség ismert történetét.
Kiemelt kép: SZNSZ (fotó: Szabó Luca)
