A 34 éves, manchesteri születésű JP Cooper számára a Jonas Blueval közös „Perfect Strangers” hozta meg a sikert 2016-ban, azonban már előtte is aktívan munkálkodott a zenei életben, pusztán nem kapott akkora figyelmet, mint amilyet egyébként megérdemelt volna.
2012 és 2015 között összesen öt, 4-5 dalt számláló középlemezt, tehát EP-t adott ki, mígnem 2016-ban a Perfect Strangerst követően megjelent a Raised Under Grey Skies című nagylemeze, rajta a September Songgal, ami az önálló megjelenésekor 10 országban, köztük az Egyesült Királyságban, Ausztráliában és Svédországban is a slágerlisták élére ugrott.
JP Cooper a hosszú, raszta tincseivel, a szinte már hozzánőtt sapkájában külsőre egy európai Bob Marleyra emlékeztet, zeneileg azonban elég messze áll a reggae koronázatlan királyától, tekintve, hogy leginkább jazz, alternatív rock és tropical house stílusban mozog.
A Raised Under Grey Skies 2017 októberében jelent meg, a címe JP szülővárosára, Manchesterre utal, amely a világ egyik első ipari nagyvárosa, a gyárakból felszálló füst pedig gyakran szürkére színezi az eget. Az album azonban egyáltalán nem szürke, sőt, ha színnel kell jellemeznem, a nyári naplementék rózsaszínes narancssárgája jut eszembe, annyira kellemes, nyugodt, de nagyon változatos stílusa van. A borítóként szolgáló fekete-fehér portré és a szürke háttér is a lemez intimitására utal, a rajta szereplő dalok pedig felemlegetik az első szerelem ártatlanságát, a barátságot, veszteséget; mindent, ami az élet velejárója.
A 45 perces, 13 dalt számláló album egy igazi különlegesség jazzes burokba bugyolálva. Számos dala szinte már akusztikus, leheletnyi elektronikus aláfestéssel (Wait, We Were Raised Under Grey Skies), melyek engedik kibontakozni az előadó nyers egyszerűségét. A lemez egyik legmeglepőbb pillanata több szempontból is a Stormzyval közös Momma’s Prayer, mely a korán elhunyt édesanyjáról szól, és amiben gospeles hangzás keveredik Stormzy dörmögő hangú rapjével és az előadó már korábban megismert stílusával. A gospel hangzás megmarad a Passport Home-ban is, míg a She’s On My Mind rap alapokra épült, engem nyomokban kifejezetten Ed Sheeran munkásságára emlékeztet, a Change pedig azonnal beszippant a különleges basszusával és játékos hangzásával.
Az előadó számos kislemezt és EP-t jelentetett meg az elmúlt években, melyek úgy tűnik, kifejezetten közel állnak a szívéhez, míg egy teljes albumot hosszabb ideig tartott összeraknia, de a Raised Under Grey Skies a legjobb bizonyíték arra, hogy érdemes várni rá, és érdemes odafigyelni mindenre, amit JP Cooper kiad a kezei közül.
