Az érték és értékrend, a normák és szabályok és az ezeket meghatározó kultúra kérdésköre napjainkban kiemelkedő jelentőséggel bírnak, mindemellett persze és sajnálatos módon egyre erőteljesebb politikai mellékízt hordoznak magukon. Ez azonban nem meglepő. Hisz ezek a mesterséges fogalmak, civilizációs melléktermékek, csak egyetlen aspektusból, a társadalom, a szociális együttélés perspektívájából értelmezhetőek.

Ebből pedig egyenesen következik, hogy a társadalom legfőbb szervezőmechanizmusa, néhol rejtetten, máshol nem is annyira búvó patakként a mindennapi élet valamennyi motívumát determináló hatalmi szférája, vagyis a politika az, amely a legerőteljesebben körvonalazza értéknézeteinket és értékrendválasztásainkat; sőt a politika az, amely szétterjedő hálójának mindenhová elérő ragadós szálaival be is satírozza, vagy, ha úgy tetszik, ki is színezi ezeket a körvonalakat.

Az értékek, eszmények és normák ugyanakkor (poszt)modern értelmezésben nem, vagy nem csupán a politika termékei, hanem sokkal inkább olyan motívumok, cselekmények és életmódok, amelyeket egy adott csoport, vagy optimális esetben közösség, minden tagja magáénak vall. Vagyis tulajdonképpen azok a vélekedések, amelyek arról szólnak, hogy egy együtt létező emberi csoportosulás, saját köreiben mit tekint jónak illetve rossznak, helyesnek vagy helytelennek, konstruktívnak, vagy destruktívnak. Ezek a motívumok és vélekedések pedig természetüknél fogva szükségszerűen a társadalom egészéből fakadnak, nem egy a társadalmi agglomeráció egy jól körülhatárolható helyét elfoglaló réteg gondolkodásmódjából.

Aktuális élethelyzetünkben az értékekkel, szociális szabályokkal összefüggő kérdéskör úgy tűnik, több szempontból is problémásnak értékelhető. Észlelhető az értékzavar. Ennek talán leginkább a globalizációnak elkeresztelt és mindenki által ismert – de nem biztos, hogy értett, vagy jól értelmezett – folyamat a legfőbb indikálója. A világméretűvé, világszélességűvé válás ugyanis természetszerűleg meglegyintette minden társadalom értékrendszerét. Ennek következményeként generált egy szituációt, amely az „értékek átértékelését” is magával kellett, hogy hozza, sőt lehetőséget teremtett egy olyan értékválasztásra, amelyben a szomjas ember, a társadalom tagja, jóval mélyebb tóból képes vizet meríteni magának. A globalizáció persze nem újkeletű folyamat, viszont azt is látni kell, hogy ma nagyon erős a világszélességűvé váló gondolkodás értékekre gyakorolt hatása, különböző és nagy horderejű események okán. Mint láthattuk, ideális és természetes esetben egy adott csoport, közösség vagy „nemzet”, saját elhatározásból, tagjainak önszándékából, egy folyamat eredményeként alakítja ki értékeit és az abból felépülő értékrendszerét. Azonban ha egy egész emberi civilizációt kölcsönösen érintő folyamat – ti. a globalizáció – értékekre gyakorolt hatása valamely oknál fogva csupán részlegesen, vagy inkább szelektíven érvényesülhet, a belső életmód és szabályválasztás már csorbult, nem „igazi értékek” keletkeznek. Ez tekinthető az értékzavar alapjának.

A világméretűvé válási tendencia része az is, hogy különböző csoportok vagy közösségek, nemzetek vagy vallások értékrendszere eljut mindenhová és hatást fejt ki. Viszont, amennyiben valamely értékrendek politikai vagy hatalmi szempontból démonizáltak, mások pedig ugyanilyen módszerekkel felemeltek és erősen preferáltak, akkor nincs mit csodálkozni az értékzavaron. Nem a társadalom, a szocietasz az, amely megválasztja önmaga életmódjának alapjait egy egyre bővülő körből, hanem készen kapja azokat, és amennyiben továbbra is önnön környezete tagja akar maradni, mindenképpen azokhoz kell igazodnia. Ez a ma erőteljesen feltűnő és érvényesülő hatásmechanizmus az, amelyet szelektíven konzervatív globalizációnak nevezhetünk.

*

A világszélességűvé válás vagy inkább a hatása ugyanis szelektív – mert csak azokat az értékrendeket és normákat engedjük be a társadalomba, engedjük hatást gyakorolni, amelyek irányítási szempontokkal összeegyeztethetők. A globalizációt mesterségesen konzervatívvá tett szemüvegen át értelmezzük – mert csak azokat a részeit, részleteit engedjük értelmezni, amely a régi, europer rendszer változások nélküli fennmaradását determinálják. Pedig a globalizáció (amely ráadásul kiemelt beszédtéma, szajkózott sőt népszerű még iskolában is megjelenő tartalom) jelen van, mégpedig nem csak gondolatok és vélekedések szintjén, hanem kézzel fogható és mindennapi életet befolyásoló akcióiban is, a kerítések ellenére is.

*

Az értékképzés, értékteremtés és az értékválasztás képességének megteremtése elsődlegesen a szocializáció, vagyis a kompetens társadalmi lénnyé válás legfőbb színterének, az iskolának a feladata. Tankönyveink és tanterveink nagy szerepet biztosítanak a globalizáció megértetésének, az értékválasztás alapjainak felfogásának, de ez a szelektív konzervativizmus, a politikai értékdetermináltság miatt semmilyen értelemben nem tud érvényesülni. A társadalom felnövekvő generációja az általános képzésében jó esetben biztosított értékvariánsok közül nem önszántából választhat, ha a közösség tagja akar maradni. Sőt, az „értékek háza” szerepet játszó iskola is ilyen-olyan okokból a politikai dokumentumok és csatározások, az oktatásirányítás markába szorult.

Persze felvetődik a kérdés: gondot okoz-e a csupán konzervatív europer gondolatokat megengedő értékrend. Természetesen addig sohasem, ameddig Európát európai folyamatok formálják. És addig sohasem, amíg ez az attitűd valóban értékrend és nem erőltetett, kizárólagos alternatívaként érvényesül. De abban a pillanatban, amikor a globalizáció legaktuálisabb következményeként, jelenvalójaként olyan hatásmechanizmus-sorozatok hatolnak a közösségeinkbe és értékrendjeinkbe, amelyek abszolút nem feleltethetőek meg az europer hagyományoknak– problémát fog generálni. Nem csupán az általános és világméretű emberi értékek tekintetében, hanem az európai értékek szempontjából is.

Mert a kizárólagos alternatíva nem fog interiorizálódni, mindig lesznek olyan közösségek, akik nem tudják elfogadni, hogy nem a saját választásuk formálja saját vélekedésüket, amelynek pedig nem a kizárólagosság célja, vagyis az európai értékek fenntartása lesz az eredménye, hanem a „belső ellenállás”, és az értékrend változtatás. Nyilván nem az ismeretlenbe való fejesugrás lesz a következmény – habár a globalizáció nyújtotta tó elég kiterjedt egy-egy ugrásnak – de legalábbis a közösségként való fellépés megtagadása.

*

Mindenfelé süvöltenek a „liberalizmus megbukott” és a „plurális demokrácia véget ért” felkiáltások. És ki tudja, hogy igazak -e. Az viszont biztos, hogy ezek már az erőltetés, a belsővé tétel nem megengedésének a következményei – belső ellenállások. Az európai közösség így értékzavarban szenved, de nem az európai értékek elhalása, vagy külső megtámadása miatt, hanem azért, mert közösségi értékrendszer csak egységen és résztvevő megteremtésen alapulhat, és ez ma nem biztosított. Kiválogatott motívumok ráerőltetése, a világszélességűvé válás egyoldalú megszűrése, a közösségi aktivitás, az emberközeliség, a belső autonóm értékválasztás hiánya, a konstruktivitás ilyenmódú lehetetlenné tétele nem a felülről való determináltság célját, az európai értékek megőrzését, hanem éppen az értékzavart teremti meg.