A szórakoztatás és a bulizás alapja valahol az első diszkók környékén kezdődik, hiszen ilyenkor találkozik a fiatal először alkohollal, hangos zenével, és más, hasonló ingerekkel. Lipóczy Csabival beszélgettünk a magyar diszkó-szcéna egyik legfelkapottabb formációjáról, a KatapultDJ-ről, alkoholról, a kezdetekről és a siker titkáról.
Amikor 2002-ben elkezdtétek, mi volt az alapkoncepció, mi változott ahhoz képest?
Andorral (Bozoky Andor, a KatapultDJ másik tagja – szerk.) gyerekkori barátok vagyunk. Egy házban születtünk, együtt nőttünk fel, egy iskolába jártunk, és együtt is döntöttük el, hogy azt fogjuk csinálni, amihez értünk: ez pedig az alkoholizmus. Ha komolyabban kell belemenni, akkor tök egyszerű – mi mindig is kreatívak voltunk. 1999-től 2004-ig televíziós műsort is csináltunk, ami magazin jelleggel futott, 2000–2001-ben kezdtünk el rádiózni. Mindig az volt az első, hogy szórakoztassunk. Tehát a rádió király táptalaja volt az elindulásunknak, így folyamatában alakult ki a mi utunk. Először a rádióban diszkóztunk, aztán rendes diszkók, kisterem, nagyobb terem. Játszottunk technót is, bármit is csináltunk, ezeknek mindig az alapja a szórakoztatás volt.
Kezdetben mik voltak a nehézségek?
Az, hogy gyerekek voltunk. Nem tudtuk, miként juttassuk érvényre az elképzeléseinket és hogyan álljuk majd meg a helyünket. Abban az időben, a 2000-es évek gyerekeként más volt, YouTube, Facebook híján más módszerekhez kellett folyamodni. Mi még bakelitről kellett, hogy játszunk, ami mai fejjel nézve már borzalmasnak tűnik. Egy darab bakelit 5000 forintba került, egy darab Johnny Walker pedig 10 000-be. Önmagában a dilemma is egy horror, hogy veszel egy liter italt, vagy veszel két új zenét. Ha kétórás szettet játszottál, akkor első nekifutásból kellett 60 korong, tehát 300 000 forint kellett egy sima kezdéshez. Nem volt egyszerű.
Kik voltak azok, akiktől az elején a legtöbbet tanultátok?
Nekünk nagyon nagy szerencsénk volt e tekintetben. A főnökeink Bács-Kiskun legnagyobb diszkóját csinálták, olyan nevekkel zenéltünk, mint Axwell. Persze jót és rosszat is tanultunk. Csak és kizárólag azt emelném ki, aki a legeslegtöbbet segített, Bárány Attilát. Az idősebbek közül majdnem mindenki önző, magával van elfoglalva, nem törődik semmivel, palotákat, házakat húznak fel, a feltörekvő generációt pedig vagy leszarják, vagy nyakon tapossák. Ez alól ő egy óriási kivétel, minden kérdésünkre válaszolt. A másik, akitől nem direktben tanultunk, az pedig a Budai volt. Őt az újabb generációk annyira már nem ismerik. Külföldiek közül szintén mázlink volt, Tiestóval háromszor is találkozhattunk úgy, hogy ott állhattunk mellette. Illetve, aki még nagyon megmaradt, az DJ Rush, ő brutális volt. Már említettem, hogy technóztunk, tőlük nagyon sokat lehetett tanulni, közülük is kiemelkedő Ali, aki mostanában Dubfire néven fut.
Még visszatérve, Budainak megvan azért a maga kultusza szerintem.
Igen, ennek mondjuk örülök, de azóta újabb irányok lettek, amiket személyesen én is imádok. Kevésbé vagyunk keretek közé szorítva, az egész talán 2010 körül változott meg, a Swedish House Mafia volt ennek az egyik alapköve.
Mennyivel nehezebb mondjuk egy háromfős crew esetében megállni a helyeteket, ti hogyan tudtátok elosztani a munkát?
Ez egyszerű, mert az élet úgy hozta, hogy az elején Andorral együtt diszkóztunk, aztán azóta ez változott, így jobban is tudunk érvényesülni. Azóta Andor kifejezetten a DJ, ő figyeli a közönség ezen fajta igényeit, én pedig MC-zek, viszont így van nekem minden másra idő. Én kezelem a füstágyút, dobálom a labdát, ilyenek. Mivel gyerekkorunk óta ismerjük egymást, tisztában vagyunk azzal, ki hány liter pia után hol áll. Mikor tudom, hogy Andor kiütötte magát, akkor nyilván nem fog rám annyira figyelni, meg magára sem. Ilyenkor be kell hajtogatni a kocsiba, és akkor abban a koporsóban hazavisszük. A lány pedig a produkcióban attól függ, hogy aznap melyik van velünk. Most már az ötödik generációnál tartunk, jelenleg nincsen kifejezetten egy adott hype-girlünk. A lányoknak is millió feladata van, de ezt az ember élőben látja a legjobban.
Talán ti savaztátok a legtöbbet ezeket a kifejezetten „egypendrive-os” DJ-ket. Mennyire tartjátok fontosnak, hogy ezek után elrugaszkodjatok a hazai szcénától?
Én inkább úgy mondom, hogy szeretünk meglepőek lenni. Oké, hogy rengeteg külföldi show-elem van a műsorunkban, na de hát a CO2 fújást is valahol fel kellett találni, a tortadobálás is köztudottan a ’70-es rock és metál koncerteken terjedt el. Ezek lényegében „mindig is léteztek”, nekünk pedig az a dolgunk, hogy megcsináljuk a bulit. A mai fiataloknak sokkal magasabb az ingerküszöbe, ki van tágulva az agyuk, sokkal nyitottabbak a világra, és több impulzus kell nekik, hogy megmenjenek, szóval mi mást tudunk tenni, mint felrobbantani a helyszínt.
Zavar, ha felismernek az utcán titeket?
Nem. Én ugyanaz vagyok a színpadon, mint a magánéletben is. Maximum annyi, hogy a színpadon a rosszabbik énemet engedem felszínre. De mindenkiben megvan ez az őrjöngő őrült, aki mindenkit megver, ha nem bulizik. De a magánéletben is ugyanilyen közvetlen arcokkal találkoznátok. Rengeteg DJ-t láttunk, akit megválasztottunk az év DJ-jének és kicsit nagyképűbb lett tőle. Nem lentről jövünk, nem fentről, mi pont középről indultunk. Tudod, a rapperek szoktak erre hivatkozni, hogy a gettóból jöttek, meg vannak azok a diszkósok, akiknek apuci megcsinálta a karrierjét. Mi pont a közepe vagyunk ennek szerintem. Istennek hála, hogy azzal tudunk foglalkozni, amit szeretünk. Annak élünk, amit szeretünk, pusztítjuk az alkoholt, hiszen az a legnagyobb ellenség. Na ez a vicc része. Én imádom, sőt, szeretek beszélgetni a fiatalokkal, ha odajönnek, hogy ők hogyan élték meg a bulit, vagy mit változtassunk, mert ez a fajta feedback a legegyenesebb. Ha nincs kapcsolatunk, meg elzárkózunk, nem tudunk fejlődni. Pont valamelyik héten néztük, hogy a Tommorrowlanden Dimitri Vegas felvett egy maszkot, és bement bulizni a tömegbe. Hát hogyne, a közönség élménye a legfontosabb.
Mi végignéztük, ahogy a Bárány csomó embert felhozott, több mint a feléből már csak az arca maradt meg, fellépés és teljesítmény, az nulla. Mi tizenhetedik éve vagyunk a szakmában, megjártuk az alját is, a tetejét is. Azt tudom mondani, amit az ilyen Táncdalfesztiválon a Zalatnay vagy a Neoton mondott: ahol kettő asztalt összetolnak, ott már megcsináljuk a bulit.
A második szabály, ezt nagyapám mondta, aki a Moképnál dolgozott (korábbi mozgókép-forgalmazási vállalat): „Kisfiam, kettő embernek is levetítjük azt a filmet, amit előtte 1500-nak.” Ezekkel fontos tisztában lenni.
Nyáron nagyon sokat turnéztatok; hogyan bírjátok ki a rengeteg utazást, mivel tudjátok elütni az időt?
Nagyon szeretjük. Reggel beszélgettem pár DJ-vel, ők nem igazán bírják ezt. Vagy azért, mert nem társasági emberek, vagy mert szar kocsijuk van, bármi. Én imádom, rengeteget beszélgetünk, elhülyéskedünk, szívjuk egymás vérét, piázgatunk, barátok vagyunk. Ha egész héten nem beszéltünk, simán képesek vagyunk három órát végigkommunikálni Nyíregyházáig. Azért egy 30 bulis kör vége felé már többet alszunk, de figyelj csak, ez az egész addig tart, amíg minden részét élvezed. Az utazást, a bebaszást, a parkolóba hugyozást. Most az új csaj, aki először volt velünk, végig hányta az utat egy OBI-s zacskó társaságában. Ha már el akarsz rohanni egy fellépésre, meg minél korábban hazajutni, akkor nem buliztatni mész, hanem csak pénzért. Akkor írj inkább jó zenéket, aztán kapd meg érte a jogdíjakat. Mi ennek minden részét szeretjük, és nem igazán érezzük úgy, hogy abba kéne hagyni. Általában fontos ezeket szeretni, mert a buli része másfél óra, de a pakolás-utazás, akár Nyíregyháza esetében, máris nyolc. Ez olyan, mint a baszás, két másodperc élvezésért fűzöl egy nőt fél évig, mégis szereted az egészet.
Vannak olyan helyek az országban, amik a kedvencek közé tartoznak?
Én nagyon szeretem a határ menti megyéket. Borsod, Szabolcs, Hajdú-Bihar, Békés, Csongrád brutális, mindenki alkoholista, leszakítják a saját fejüket és azt rugdossák. De a Dunántúlon is vannak ékszerdobozok: Székesfehérvár, Győr, Szombathely, vagyis Gencsapáti, az mindig erős. Én azt mondom, hogy szépen lassan építkezünk, és lassan mindenhol megálljuk a helyünket. Nem a semmiből kerültünk elő, városról városra, megyeközpontról megyeközpontra vívtuk ki a saját kis dicsőségünket, meg a csatáinkat, a végén a háború is a miénk.
A magánéletet nehéz összeegyeztetni a Katapulttal?
Figyelj, csajok jönnek-mennek, mindenki keresi a nagy Őt. Ha nincs nagy Ő, akkor a kis őt, ha az sincs, akkor az sem baj, ha mozog. Olyan nőt kell találni, aki ezt elviseli, és támogat benne. Most az a terv, hogy egy olyan lányt vegyünk be a csapatba, aki diszkózik, és akkor Bozókyval végre teljesen az alkoholizmusnak szentelhetjük az életünket. Nem szólunk bele senkinek sem a dolgába. A sofőrünk már elvált, van a csapatban olyan, aki túl van a nagy Ő-n, van, aki még keresi. Semmivel sem jobb, ha egy otthonülő, videójátékozó hülye gyerek vagy, mintsem hogy kiélnéd a vágyaidat. Mi szerencsések vagyunk, elég sok ismerkedős estet tudunk tartani, így van időnk megtalálni a számunkra tökéleteset. Legyen az nagy, kicsi, nimfomán, esetleg fadarab. Egyébként nem annyira bonyolult, ehhez is intelligencia kell. Kell egy érzelmi intelligencia, amivel elindul az ember. Bár ezt a dumát is a Báránytól lopom, hogy „azért jó 3 után zenélni, mert fél 5-re már csak a maradék van ott”. Onnan már könnyebb szemezgetni.
A jövőt tudatosan tervezitek? Várható valamilyen változás, azon túl, hogy idén kiszállt ismét egy arányaiban állandósult lány?
Stratégiai tervezés az mindig van, fontos előre eldönteni, hogy vodkát, vagy Bacardit igyunk… De viccet félretéve, három hónapot szoktunk előre tervezni egyébként, 15 zenei ötletünk van, most sokat dolgozunk együtt a Pixával. Általában elmondom neki az ötleteimet, ezeket ő lenyúlja, ezzel próbál betörni most a DJ szakmába, de majd odafigyelünk rá. Ismét félretéve a viccet, tele vagyunk ötletekkel, ez egy nagyon jó időszak nekünk. A zenekaroknál szokták mondani, hogy „visszavonulunk stúdiózni”, az egy marha unalmas fázis, nekünk viszont folyamatos visszajelzésre van szükségünk. Alapvetően egyszerű, jön egy ötlet, megcsináljuk, megcsináltatjuk. A Pixának szólunk akár, hogy ne menjen le az étterembe kajálni, hanem dobjon fel nekünk egy beatet. Megcsinálja, és a hétvégén már ki is próbáljuk a bulikban. Ha jó, akkor marad, ha nem jó, akkor meg változtatunk rajta, vagy kuka. Most, amit eldöntöttünk, hogy megint lesz egy-két meglepetés darabunk. A Zámbó Jimmy, illetve a Vörösbort ittam a héten című nóták mellé beveszünk még egy-két klasszikust. Megmondom őszintén, a fiatalok sírva üvöltik ezeket a dalokat, ez a jó értelemben „sírva vigad a magyar”. Természetesen nem akarunk mulatós esteket csinálni, azt meghagyjuk a Pixának meg a Grofónak. Meghökkenteni akarunk, szórakoztatni, kibillenteni. Mi azért nem tudjuk azt csinálni, mint a többi diszkós, hogy ugyanazt a szettet játsszuk évtizedek óta, ugyanaz a minimal, ugyanaz a techno, mert mi pont ellenkezőleg. Egy óriási nagy smarties-doboz vagyunk, és bármi kijöhet belőle egy szett alatt.
Vannak a Katapulttal kapcsolatos gyakori/idegesítő kérdések?
Hát idegesítő kifejezetten nincs, inkább az ilyenek, mint a „Tényleg barátok vagytok Andorral?”. Volt ez a Majka-Curtises balhé, nálunk is van egy harmadik barát, aki sajnos közénk állt, ez az alkohol. De szerencsére minket ez nem szétszakít, inkább összetart. Van a színpadon a Bozóky, a Lipóczy meg az alkohol. És ez így van rendjén.
Kiemelt kép: KatapultDJ hivatalos
