Mivel szinte egyáltalán nem nézek magyar tehetségkutató műsorokat, de korábban mégis nagyon szerettem évente végigkövetni az Eurovíziót, ezért Fehérvári Gábor Alfréddal, azaz Freddie-vel átvitt értelemben Stockholmban találkoztam először az ESC színpadán; már akkor is tátva maradt a szám tőle.
December 21-én Freddie az ELLÁTÓházban adott klubkoncertet, és a várakozásokkal ellentétben óriási meglepetésként ért, hogy nem ájuldozó tinilányok özönlöttek be az ajtón, hanem főként ájuldozó, felnőtt, középkorú nők.
Be kell vallanom, hogy egy ideig nem is éreztem magam túl otthonosan közöttük, hiszen többnyire olyan koncertekre járok, ahol a rajongók a saját korosztályomból valók, vagy fiatalabbak, azonban nagyon hamar rájöttem arra, hogy mindegy, hány éves egy nő és esetleg hány gyereket nevel – akikre most a férje vigyáz – felnőttként is megőrülhet valaki a zenéért és énekesekért, ezt pedig nagyon jó volt látni.
Freddie egy olyan jelenség, akinek a nyugalmáról, színpadi jelenlétéről és a zenei iránti hálájáról a közönség, valamint nagyon sok más előadó példát vehetne. Úgy lép fel a színpadra, mintha csak a barátai vagy a családja előtt zenélne egyet, és végig úgy is viselkedik, mérhetetlen bizalommal, személyes történetekkel fűszerezi az előadását, ami minden elfogultság nélkül lemezminőségű. Naponta utazok a metrón úgy, hogy a fülesemben a Pioneers című albumát hallgatom, és ezúttal a koncerten is óriásit dobban a szívem, mert a stúdióban felvett rekesztések és hangok cseppet sem mesterkéltek, a színpadon is ugyanúgy kijönnek.
A már fentebb említett nagylemezről olyan dalok hangzanak el, mint a Na jó, hello, a Mary Joe és a Kézzel Formált Jel, amely előtt Freddie elmeséli egy tíz évvel ezelőtti koleszos kalandját, a dal megírásának körülményeit. A koncert legőszintébb pillanata, amikor a Neked Nem Kell című dalt adja elő, ami az ő szavaival fogalmazva a „legmeztelenebb”. Kétség kívül az, mert egy részét kíséret nélkül énekli, a szöveget teljes szívvel megélve, a testével szinte eljátszva a szavakat. Ez az előadásmód egyébként nem csak erre az egy dalra korlátozódik, hanem kivétel nélkül mindegyikre, ez teszi annyira személyessé nemcsak a dalszövegeket, hanem a koncertet egyaránt. Valószínűleg nem szándékosan, de minden érzelem kiül az arcára, ebből pedig arra lehet következtetni, hogy azok a dalok is, amiknek a keletkezésében nem vett részt, sokat jelentenek neki, tud velük azonosulni, nem csak azért énekli őket, mert valaki azt mondja, hogy ezt kell.
Felhangzik egy nagyon friss szerzemény, az Élet című dal, amelyet talán itt ad elő először. A koncert vége felé közeledve pedig mindenki egyre jobban várja a híres, ikonikus Pioneer-t, ami végül utolsóként el is hangzott.
Milliónyi dal van a világon, amit mindenki ismer és többnyire szeret is, ezek közül viszont valószínűleg egyik sem magyar szerzemény, ezért is nagyon különleges úgy hallani és látni a Pioneer előadását, hogy ha nem is az egész világ, de Európa nagy része ismeri, a visszajelzések alapján pedig szereti is. Nem hiába, mivel a szövegével, azzal az üzenettel, hogy merjünk azok lenni, akik vagyunk és lenni akarunk, kivétel nélkül mindenki képes azonosulni.
Alig néhány százan voltunk, talán mindössze 150-200 fő zsúfolódott be a helyiségbe. Ez volt az a tényező, ami igazán családias hangulatot teremtett, viszont ennek a nagy dalnak, sőt, tulajdonképpen az összes számnak, előadójukkal együtt egy sokkal nagyobb teremben lenne helye, de talán akkor a személyesség veszne el, így lehetetlen eldönteni, hogy arénában hatna-e jobban, vagy pont jó így, egy kicsi és közvetlen, családias környezetben.
Freddie nem egy megcsinált előadó, és úgy hiszem, nem is vesz fel semmilyen álarcot, amikor színpadra áll, hanem a saját maga szerénységében egyszerűen kijön egy maroknyi ember elé – holott ennél sokkal nagyobb rajongótábor előtt is nemegyszer zenélt már. Világszínvonalon énekelve, a szó legszorosabb értelmében ad valamit a lelkéből.
A galériát IDE kattintva tekinthetitek meg az ELLÁTÓház Facebook-oldalán.
Kiemelt kép: martonbodnar.com (Forrás: ELLÁTÓház Facebook)
