A metálzene az elmúlt tíz évben lényegében tematikus fesztiválokra lett száműzve, és vidéki városonként már csak egy-egy füstös klub tud megtelni, ha ilyen zene van terítéken. Pedig vannak továbbra is hazai zászlóshajók, amelyek még kiállnak a popzene „ellen”, és megérdemelnék a közönség figyelmét.
Az AWS esetében különös volt a helyzet, hiszen az Eurovíziós Dalfesztivál miatt óriási figyelem középpontjába kerültek: külföldi koncertek, egészen a Wacken Open Airig jutottak, így nem kis nyomás nehezedett rájuk az új album kapcsán. A zenekarnak külön érdekessége, hogy szürreálisan sok, országokra bontható Instagram-rajongói oldala keletkezett pár hónap alatt, amelyek leginkább a zenekar arcaival teljesen offtopic mémekkel operálnak, de külön a zenekar tagjairól is készültek oldalak, Faces of *bármelyikawstagneve* néven.
A lemezek már-már hagyományosan két évente érkeznek, így a Fekete részem is két évre a Kint a vízbőlre jött, rajta 12 dallal, és egy akusztikus verziójával a Viszlát nyárnak. Negyvenöt perces albumon, minden túlzás nélkül mondhatom, sosem hallhattam még ennyire változatos repertoárt.
Az album címadója különösen erősre sikeredett, mind szövegek tekintetében, mind zeneileg egyben van, és nagyjából az egész Fekete részem kihat az album egészének érzetére. Az első négy dal után viszont egy olyan következik, ami egyáltalán nem megszokott, a banda történetének legromantikusabb, majdnem Kowalsky meg a Vegásra sikeredett trekkje következik, és meglepően jól hat, annak ellenére, hogy köze nincs a környező dalokhoz, hiszen előtte és utána is a bánatról, a kapcsolatok elvesztéséről szólnak a számok. Kevés zenekar meri ennyire mélyen felvállalni az érzéseket, és ezeket kivetíteni dalokra; egyenes üzeneteket hordoznak, és persze bármelyik dalt habitusként tudjuk felakasztani magunkra, és csuklóból képes ez az album egy sima hazasétálás közben könnyeket okozni.
A Fuss megérdemli a kiemelést külön a számoktól, hiszen ez olyan örök klasszikussá tud válni, mint egy Temetetlen halott, vagy egy Budapest tette, megvan minden benne, ami egy új slágerhez kell. Erős, de könnyen megjegyezhető szöveg, olyan ütem, amitől kedvünk lenne dzsihádba menni akár a kenyér ára ellen is; nagyon könnyen azonosulunk vele, és talán ez adja át a legjobban a „minden szar érzést”, nem csak ezen az albumon, hanem en bloc az elmúlt években nem hallottam személy szerint ilyen catchy dalt.
Egy dal az anyukáknak szól, egy dal mindenkinek, akit az életben valaha gyűlöltünk, egy, ami megment és visszahoz az életbe, egy olyan jól sikerült Ossian feldolgozás, amiről meg sem mondanánk, hogy nem saját dal. Humorosan hat, hogy direkt a végére került a Viszlát nyár, amely értelmezhető az album megkoronázásaként, de akár úgy is, amely azt üzeni: „Tessék, itt van ez is, ha eddig nem lett volna teljesen tökéletes az egész.”
Bizonyos kritikusok szeretnek foglalkozni a stílusjegyekkel egy olyan bandánál, ahol már három akkordból megmondja az ember, hogy ez bizony az a zenekar, viszont akármennyire szeretnék, nem tudok beleállni, hiszen pont jókor érkeznek a kitekintések, az AWS-re nem jellemző dalok. Nem állnak különösen rosszul ezek a dalok nekik, inkább ahhoz a fekete ruhás sráchoz lehet hasonlítani, akit néha elküldenek a rokonok esküvőjére, de a legnagyobb meglepetésre a Nehéz a boldogságtól búcsút venni alatt is uralja az éjszakát.
Azt hiszem, amikor egy zenekar beleáll egy Gorkij-műbe, akkor csakis egy unatkozó operettszínházra tudnánk gondolni, viszont az AWS-ék csuklóból dalt faragtak az Éjjeli menedékhelyből, ide nem is érdemes többet írni. Ezentúl elmondható, hogy Siklósi Örs végre nemcsak az Ersch-es önmegvalósítására hagyja a szövegeket, hanem komoly metaforákat hallunk vissza a sorokban, még komolyabb mondanivalóval.
Az albumhoz pedig szokott társulni egy lemezbemutató is, ez idén a Barba Negrában volt, október 13-án, ahova egy hónappal előre már nem lehetett jegyet kapni. Külön dicséret illeti a koncerten az előzenekarokat, hiszen már a második bandánál, a Dawn for Whatevernél olyan circle pit alakult ki, amelyet egy Tankcsapda szívesen látna a farmerkabátos wannabe 90-es évek fiataljaitól. A Tiansen nyitotta az estét, és fogadni mernék, hogy róluk is hallunk még a közeljövőben.
Az AWS feljött a színpadra, és nekiálltak, a közönség pedig olyan aktívan vette ki a részét már az első számnál, hogy mindenféle túlzás nélkül nagyjából az első 15-20 sor egy moshpitté alakult. A hangosítás tökéletes volt, a hangulat szintén, dicsérendő volt Siklósi Örs odafigyelése a rajongókra, akik egymás szétzúzása mellett rettenetesen tisztelték is egymást, azt hiszem, kell egy új kifejezést találni az úriemberként egymás pusztítására, ritka az ilyen közönség. A banda megtisztelte a rajongóit azzal, hogy három perc híján két órás koncertet játszottak, 23 számmal, amelyből 11 az új albumon is megtalálható, egyedül a Kötelék maradt ki. Szubjektív véleménnyel ezért rettenetesen neheztelek rájuk, személy szerint azt a dalt vártam a legjobban. Viszont így megmutatták, hogy igenis jól áll nekik akár a mainstreamebb vonal, a rajongók pedig az Éjjeli táncot például a címhez hűen értékelték, félmeztelen rockerek egymással bécsi keringőztek este 11-kor a Barba Negrában.
Az egész élmény vitathatatlanul nem lehet más, mint a maximum, a kifogástalan marketingstratégia meghozta az eredményét, nemcsak megmutatták, hogy a Viszlát nyáron túl is van élet, de annál ezerszer többet is tud adni negyvenöt percnyi őszinteség.
A koncerten elhangzott dalok /setlist/
Fekete részem
X/0
Te is félsz
Lakatlan ember
Nem fáj
Budapest
Hol voltál
Égésföld
Sorsforgató
Takard el
Éjjeli tánc
Köddé válsz
Újrajátszanám
Nem kértünk semmit
Menedék
Fuss
Egyedül maradtál
Vigyázz rám
Éjféli lány
Mindent a semmiért
Viszlát nyár
Temetetlen halott
Hajnali járat
