Az izlandi származású világhírű zeneszerző, Ólafur Arnalds október14-én újra Budapesten koncertezett: a CAFé Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretein belül a Müpában mutatta be először magyar közönségnek az augusztusban megjelent re:member című albumát.
A hófehér hajú és sejtelmes, tengermély-kék szemű férfi már különleges megjelenésével is skandináv életérzést hordoz, és teremt azonnal a színpadra lépve: zenei világa pedig valóban megidézi a mesebeli északi tájak hangulatát, ahol képzeletbeli bálnák hol a jeges vízben úszkálnak, hol pedig a sarki fényes égen.
A koncert egyik különlegessége Ólafur „szellemzongorája”, amelynek billentyűi látszólag maguktól mozognak, azt az érzetet keltve, hogy a hangszer „magán játszik” az üres színpadon. A praktikus és egyedi jelenség valójában egy szoftver alapú összeköttetés, amely lehetővé teszi, hogy egy másik zongora billentyűi a „szellemzongorán” előre összeállított dallamokat hozzanak mozgásba. A gondosan kivitelezett színpadi látványvilág és a performanszok dramaturgiája hangsúlyos szereppel bír a koncert egésze alatt: a hangzásvilághoz precízen simulva felerősíti a zeneszámok érzelemalapú befogadását. Különösen erős hatása van az utolsó dalt körbeölelő jelenetnek: az elmúlás, eltávolodás és elengedés folyamatát a háttérben megszólaló, majd egyre halkuló és távolodó hangszeres kíséret a terem elsötétítésének finom adagolásával a legigényesebb színházban is megállná a helyét.
Ólafur zenéjének különlegessége ezer megfoghatatlan darabra bontható, ám legnyilvánvalóbb jellemzője az intenzív érzelmek lüktető dobogása és tombolása. A leggyakrabban megfogott hangulata a fájdalmas moll-ízű szomorúság. A domináns zongorajátékot hegedűművészek, egy csellista és dobos kísérik: az akusztikus csemege elektro hangzással összemosva egy igazán kielégítő fülgazmus megteremtője. A lágy és puha hangok kézen fogva járnak az erőteljessel és lüktetővel: egész világokat teremtenek és váltanak meg, vagy akár rombolnak le.
Ólafur hangvilága egy hipnotikus állapottal rokon tudatállapotba ringat: száműzi a gondolatokból a szavak síkját, és hangokba oltva fejez ki minden érzést és érzelmet, amit semmilyen emberi nyelven elmondani nem lehet.
Először csak apró jeges lehelet a bőrön, majd erős, hideg szél a finoman szaggatott karcos hegedű sírása. Lassan, alattomosan kúszik a libabőr: a tarkó pihéi is beleborzongnak. Már a valóság és egy éber álom cérnavékony határán hintázol – lehunyod a szemed. A távolban tengermorajlás, hullámok nyaldossák a partot. Egy régi csónakban ülsz, alattad a víz megfoghatatlan színű: fekete vegyül a kék összes árnyalatával. A távolban jég töredezik és gleccserek ropognak, hajadba kap a szél, karcos titkokat búg és mesél a füledbe. Egészen apró, vibráló színű halak úszkálnak körülötted, és óriási bálnák énekelnek sajátos, szomorú nyelvükön egymásnak szerelmet. Egy óriásira gerjesztett hullám lesodor a víz alá, zúg a füled, merülsz és egyre csak süllyedsz, valami nehéz húz egyre mélyebbre, gyengéden fojtogat, aztán hirtelen felemel – és akkor elhallgat, minden elhallgat, egy pillanatra a szív sem dobban, a vér sem áramlik, és aztán végleg csend.
S bár mindenki más utazást járt be és más történetet élt meg, megviselt lélek nélkül senki sem marad: van, aki le- vagy hátrahajtott fejjel és csukott szemmel ül, valahol arcokra költözött forró könnyeket vagy visszafojtott, néma pityergéseket rejtenek a takaró kezek. Erősen koncentrálok, hogy a lehető legerősebben éljem meg a jelen pillanatot, hogy teljes valómmal és képességemmel fogadjam be a lehető legjobban azt a látványt, hangvilágot, és érzelmi extravaganzát, aminek tanúja lehetek. Hogy egy nehezebb napon belekapaszkodjak, és emlékeztessem magam, hogy ilyen zenéért, koncertért, élményért valóban érdemes élni.
Ólafur Arnalds weboldala
Hivatalos facebook-oldala
