Még egy hónapja sincs jelen az Instagramon a Félhangos Csönd profil, ami ráadásul kísérleti projektnek indult, de huszonhárom bejegyzés után már több mint ezer követőnél jár. Versrészletek „csupán”, egy ember érzései, gondolatai, de a közösségi hálózat segítségével sokakhoz elér. Ismerjétek meg Nagy Ritát, akivel az alkotás folyamatáról, az irodalom szeretetéről és természetesen a Félhangos Csöndről beszélgettünk.
Amikor valaki nem a saját nevén hoz létre Instagram-profilt, az embereket önkéntelenül elkezdi érdekelni, ki áll mögötte. Mit lehet rólad tudni?
Felvállalom a nevem, de a profil tekintetében nem én vagyok a fontos, hanem a szövegek. A Károli Gáspár Református Egyetemen végeztem, itt kreatív írást tanultam. Intellektuális bölcsőként szolgált számomra az elmúlt három év. Rengeteg műhelyben, kiváló oktatóktól gyakorolhattam azt, amit igazán szeretek: írni. Jelenleg Budapesten élek, írok és dolgozom.
Honnan jött az irodalom szeretete?
Feltehetőleg a körülöttem lévőkből, amiért nagyon hálás vagyok nekik. Egy könyv össze tud kötni a másikkal, de lehetőséget ad arra is, hogy egyedül legyél egy időre. Nagyon tetszik ez a kettőssége.
Ha vissza tudsz rá emlékezni, mi volt az első irodalmi mű, ami meghatározó élményt adott? Van kedvenc könyved, versed, íród, költőd?
Nagy hatással volt rám E. T. A. Hoffmann-tól Az arany virágcserép. Tetszett, hogy egy középiskolai kötelező olvasmány is érdekessé tud válni, hogy minél hamarabb el akarom olvasni. Nagyon sok van, persze, de ha ki kellene emelni mindebből egyet, akkor: Bodor Ádám – Sinistra körzet, Petri György – Hogy elérjek a napsütötte sávig, Háy János, Bartis Attila.
Mióta foglalkozol versírással? Szeretnél ezzel a jövőben komolyabban is foglalkozni?
Nagyjából két éve publikáltam először, attól a perctől kezdve komolyan gondolom, azt hiszem, csak így lehet.
Hogyan alkotsz? Honnan táplálkozol, mi az, ami igazán megihlet?
Az ihlet bármikor, bárhonnan jöhet, ez gyors. Viszont hogy a gondolatból vers legyen, ahhoz sok idő kell, ez nagyon lassú folyamat számomra.
Hogyan látod a kortárs magyar irodalmat? Kiktől olvasol igazán szívesen? Van esetleg példaképed?
Nagyon szeretem a kortárs magyar irodalmat, rengeteg embertől olvasok szívesen: Kemény István, Tóth Krisztina, Oravecz Imre, Tandori Dezső, akár estig sorolhatnám. Példaképemnek Háy Jánost tartom, ő egy igazi rockstar: csodálatos, ahogy ír.
Sokan az általános iskolában utálják meg a irodalmat, mert sok a száraz anyag (írók, költők életrajza, fogalmak), a verselemzés, szerinted hogyan lehetne változtatni ezen a folyamaton?
Nem tanultam pedagógiát, nem hinném, hogy én vagyok a legkompetensebb ember, hogy ezt a kérdést megválaszoljam, de én is látom, hogy nagy a baj. Saját iskolai tapasztalataimból kiindulva az interaktivitást helyezném a középpontba, hogy ne csak annyiból álljon egy óra, hogy a tanár diktál, a tanuló pedig jegyzetel. Fontos, hogy kapcsolat alakuljon ki a felek között, hogy elindulhasson egy olyan kreatív folyamat, ahol együtt lehet gondolkodni a művekről, az életről.
Félhangos Csönd az oldalad neve, miért éppen erre esett a választásod?
A kimondás bizonytalanságát akarja megmutatni. Hogy lehet bárki, senkivel sem értjük meg teljesen egymást, örökké elbeszélünk egymás mellett, és idegenekként fekszünk le ugyanabban a házban. Ezekről az érzésekről szólnak a verseim is. Egyszerre kimondani a mindent és a semmit: ez a félhangos csönd.
Még egy hónapja sincs jelen a Félhangos Csönd az Instagramon, de több mint 1000 követőd van, meglepődtél ezen? Volt valami célod előzetesen?
Igen, meglepő volt, mivel az egész egy kísérleti projektnek indult: hány embert tudok elérni, hány embert érdekel az, amit csinálok. Szerettem volna visszajelzést az olvasók felől is, amit meg is kapok: minden nap ír valaki az oldalnak, akivel beszélgetünk a versekről, az érzésekről, amiket megéltek az olvasás közben. Ez nagyon jó dolog, mert az Instagramnak köszönhetően interaktívvá válik az egész, így lehet kérdéseket feltenni, ellentmondani egymásnak. Egy nyomtatott folyóirat esetében ez nem válhatna valóra, vagy csak nagyon nehézkesen, itt viszont működik. Így tudunk együtt fejlődni.
