Sebő Ferenc és Kollár-Klemencz László vasárnap este adták első közös koncertjüket a Városmajori Szabadtéri Színpadon, Erdő címmel. Az estre nagy volt az érdeklődés, nem is csoda, hiszen a két nevet külön már mindenki ismeri, szereti, de vajon hogyan találhatott egy színpadra a két zenész?
A dallista, az erdő motívumait felhasználva jött létre, és nem túlzok, ha azt mondom, – a címhez hű maradva –, úgy térhettek haza a nézők, mint egy erdőben töltött este után. Néhol még a be nem tervezett természet is bele-beleszólt a koncertbe, például amikor az egyik dal hirtelen véget ért, nem lett néma csend, a kinti harang szólt tovább…
Kollár-Klemencz László nem egy ízben foglalkozott már az erdővel, például a Rengeteg című 2016-ban megjelent albumában, de írt is már a természetről, és folytatva a témát ősszel egy újabb könyve jelenik meg. A Sebő Ferenccel közös munkáról, és az erdőhöz fűződő viszonyáról kérdeztük a koncert után…
Mesélne a Sebő Ferenccel történt találkozásáról?
Sebő Ferencet gimnazista koromban hallgattam, még a nyolcvanas években. Nagyon szeretem a versfeldolgozásait, az Énekelt versek albumát ronggyá hallgattam. Furcsa ez, akkor még nem tudtam megfogalmazni, mi vonz benne, azt tudtam, hogy a népiesség igen, de azért ez nyitottabb annál, nem lehet csak oda bekategorizálni. Másfél éve –amikor a Rengeteg című albumom megjelent –, elkezdtem az erdővel egy másik szinten is foglalkozni, éreztem, hogy valahogy fel lehetne dolgozni ezt a témát. Arra gondoltam, ha közösen összeszedjük a motívumokat, akkor egy szép estét lehetne csinálni az ember és az erdő viszonyáról, és akkor elindultam ezen az úton.
Milyen volt a közös munka?
Nagyon jó, igazán sok közös munka nem volt, inkább beszélgetések a témáról. Nem önmagában csak az erdőről, sokkal inkább magunkról meséltünk egymásnak, sütögettünk, sörözgettünk, tehát inkább barátkozás volt.
Mi volt az első pillanat, amikor úgy érezte, az erdővel kell foglalkoznia?
Talán az, amikor beköltöztem az erdőbe, valahogy a hely, ahol élek, tematikát adott az életemnek. Egyszerűen hatással van az emberre a környezet, ahol él, nagyon hiszek abban, hogy ez meghatározó. Az erdő egy olyan környezet, amiben van valami természetes mélység, egy ösztönösség, ahol nem a felszínes dolgok nyilvánulnak meg. Ha egy ember bemegy az erdőbe – és most mindegy, milyen érzékeny típus – az hatással van rá. És akkor ott a város, ami pedig felszínesebb a sok információ miatt. Én nem szeretném kategorizálni a várost, az is tud mély lenni, de az erdő mindenképpen, és én ebből a hatásból merítkezem.
Egyfajta menekülést is jelent a felgyorsult város elől?
Nem, ez egy választás. Valakinek a város való, valakinek az erdő. A város pörgését hétköznapi szinten nem bírom, de időnként arra is szükségem van. A város is egyfajta természet, hiszen mi hoztuk létre, amit pedig mi hozunk létre, az természet. De úgy érzem, fontos a természetben élő erőt, tudást megfogni, és nem elengedni.
