Alig egy hete indult útjára a Virtuózok 4. évada, máris számtalan tehetséges művésszel és élvezetes előadással lettünk gazdagabbak. Az ország egyetlen komolyzenei tehetségkutatója ezúttal a kicsiknek adott lehetőséget, hogy tudásukat bizonyítsák a szakmai zsűri előtt. A legkisebbek korcsoportjában idén sem kellett csalódnunk…

A kicsik válogatójában ismét a kilenc továbbjutást jelentő hely egyikéért szálltak versenybe a tehetséges fiatalok. A már jól ismert zsűri tagjai – Miklósa Erika, Balázs János, Várdai István, Batta András és Kesselyák Gergely – ezúttal is számtalan jó tanáccsal és instrukcióval látták el a versenyzőket, de a kis virtuózok is több ízben csaltak könnyeket a zsűri szemébe lehengerlő játékukkal. A legfiatalabb korcsoportban rendkívül erős a mezőny. Nemcsak a technikai, hanem az érzelmi, zenei tudás is követelmény a zenészektől. Az elvárások jogosan magasak, hiszen olyan kiforrott produkciókat hallhattunk, amelyek már érett művészi gondolkodásról tanúskodnak. A komolyság mellett azonban a gyermeki önfeledt és őszinte játék sem szorult háttérbe.

Forrás: MédiaKlikk/Virtuózok

A Virtuózok idén is sok új tehetségnek adott lehetőséget, hogy megmutassa, helye van a klasszikus zene világában. A kicsik korcsoportja meglepően sok ígéretes fúvós zenészt hozott el nekünk, akik kifejező és emlékezetes játékukkal nehéz helyzetbe hozták a zsűritagokat a végső döntésnél. A produkciók közül végül Szabó Vencel (trombita) jutott tovább Batta András hegedűjével, akit később Vanyó Karsa (trombita) és Szalovszky Viktória (furulya) követett a zsűritagok közös döntése alapján. A zongoristákat Szilassi Bálint, a Miklósa Erika hegedűjét kiérdemlő Balázs-Piri Soma, valamint Balázs János választottja, Kováts-Szőcs Benedek képviseli majd a következő fordulóban.

A kicsik között két visszatérő versenyzőért is izgulhattak a nézők. Abouzahra Mariam (hegedű) ismét megmutatta nekünk, hogy méltó utóda lesz a versenyben nővérének, aki a 3. évad során korcsoport győztesként végzett. Teo Gertlert sem kell egy Virtuózok-rajongónak sem bemutatni, hiszen a fiatal tehetség már a tavalyi évben is elkápráztatta a zsűritagokat hegedűjátékával. Mariam produkcióját Várdai István, míg Teo előadását Kesselyák Gergely jutalmazta a továbbjutást jelentő hegedűvel. Végül, de nem utolsó sorban Zétényi Áron előadását hallhatjuk viszont a következő fordulóban, aki eddig egyedüli gitárosként folytathatja a versenyt. Ha lemaradtál volna az élő adásról, az egész műsort itt újranézheted.

 

Kiemelt kép: MédiaKlikk/Virtuózok