Számos koncertet, egy EP-t és két leforgatott videoklipet tudhat magáénak a Borders of Byzantium nevű budapesti metál zenekar. A bizánci metált játszó banda nagylemeze októberre várható, albumuk készítése közben azonban a zenekar énekes-screamer tagjai, Oláh Marcell és Joó Bence szakítottak időt egy interjúra.
Hogyan kezdtétek el és mióta zenéltek?
Bence: Hét éves koromban elkezdtem hegedülni, ez két évig tartott, de komolyabban csak tizenkét éves korom óta zenélek. Akkor kezdtem el dalokat komponálni.
Marci: Csellóztam négy évig, meg jártam kórusba is, de tizennégy-tizenöt éves koromban kezdtem el gitározni, énekelni, zenét és dalt írni. Akkoriban a Guitar Pro-ba pötyögtem, és írtam le az ötleteimet. 5 éve kezdtem el azonban komolyabban foglalkozni a zenével. Most már tudatosabban fejlesztem az éneklést, a gitározást és a dalírást.
Meséljetek egy kicsit a Borders of Byzantium kezdeteiről. Hogyan alakult meg a banda?
Marci: Tizenhét éves koromban volt egy-két próbálkozásom, de azok még gyerekzenekarok voltak. Viszont már akkor szerettem dalokat írni, így jelentkeztem is egy dalversenyre, ahol az egyik számom bejutott a döntőbe, azonban sajnos a dal alá nem volt dob. Megkértem egy régi barátomat, Kokót, hogy írjon alá dobot, cserébe én pedig jelentkeztem az ő zenekarába énekesnek. Később meghallottam a zenekar egyik dalát, amit aztán teljesen átírtam. Ez lett a Carousel. A többieknek ez nem tetszett, így kiléptek. Végül Kokóval elkezdtük ezt a zenekart egy komolyabb projektként kezelni.
2014-ben még csak ketten voltatok. Hogyan csatlakoztak a többiek?
Marci: Nem volt egyszerű, sok mindenen átmentünk, mire megtaláltuk a megfelelő embereket. Ez két évbe telt, és közben a bemutatkozó EP-nket is megírtuk. Tavaly januárban lett meg a végleges felállás, akkor kezdtünk el gőzerővel próbálni, készülni az első koncertünkre. Bence már az EP- írásban is segédkezett, egy számban vendégénekelt is. Az egyik koncerten felhívtuk a színpadra, és ott mindenkiben nyilvánvalóvá vált, hogy neki is teljes értékű tagnak kell lennie ezek után.
Honnan ered a zenekar neve?
Marci: Egy random délután Kokóval megírtunk egy számot, aminek Borders of Byzantium lett volna a címe, de mondtam, hogy ez legyen inkább a zenekar neve. Tetszett, mert érdekesnek hangzik, és hozzá lehet képzelni valamit. Kicsit misztikus, ha valaki meglátja a nevet, elgondolkodik: mi ez? Tulajdonképpen az első számunk lényege, hogy Bizánc határai megnyílnak, és ez figyelemkeltő. Pont azt akartuk, hogy legyen valami mögötte, amire fel lehet építeni egy egész brandet.
Térjünk át a műfajra. Régebben megfogalmaztátok, hogy bizánci metált játszotok, mert nem akarjátok magatokat stílusirányzatok korlátai közé szorítani. Miért érzitek úgy, hogy ezzel beskatulyáznátok magatokat?
Marci: Érdekes kérdés, mert ez azóta egy kicsit változott. Azzal, hogy Bence belépett a zenekarba, közelebb kerültünk egy kicsit a modern metálhoz. De amikor indult a zenekar, megvolt a metál alap, és én hozzáraktam a saját zenei világomat. Nem akartuk, hogy az emberek valamire asszociáljanak, és így jött a figyelemfelkeltő bizánci metál.
Törekedtek arra, hogy a zenétek ne váljon öncélúvá- ezt is régebben mondtátok. Akkor pontosan mit értettetek azon, hogy öncélúvá válhat a zene?
Marci: Öncélú zene az, ami a zenészeknek szól. Ami elvont, nehezen befogadható és fura azoknak, akik nem ilyen zenét hallgatnak.
Bence: Eleve rétegzenét csinálunk, ennek nem kell tovább rétegződnie. Olyan zenét kellene tudni összekombinálni, amit meghallgathat egy olyan ember is, aki egyébként popzenét hallgat. Az volna a cél, hogy eladható, hallgatható zene legyen, mindenkihez tudjon szólni és ne csak egy szűk kis körnek.
Hogyan születnek a dalok?
Bence: Főként én meg Marci írjuk a dalokat. Legalábbis mostanában úgy volt, hogy én megírtam egy alapot, aztán Marci jól átszerkesztgette az egészet, adott hozzá ötleteket. Általában ezután közösen eldöntjük, hogy akarjuk-e a dalt vagy sem. Szóval egy ilyen közös folyamat van a dalírásban.
Marci: Ha valaki hoz egy ötletet, akkor nem az van, hogy „ez az enyém”. Mindenki megpróbálja hozzárakni a saját részét, és egy egész alakul. Tehát amikor valaki behoz egy dalt, akkor az már nem az ő száma lesz, hanem a zenekaré.
És hogyan írtok a dalokhoz szöveget?
Bence: Általában van egy koncepcióm arról, hogy mit szeretnék megírni, miről szóljon az album. Mindig próbálom követni azt a síkot, ami fejemben van arról, hogy ez az album miről fog szólni, és a szövegeket is próbálom úgy legyártani, hogy passzoljon a közös témához. De vannak dalok, amiket főként Marci ír. Megmondja, hogy neki milyen ötlete volt a dal mögött, és ahhoz próbálok hozzásimítani egy gondolatmenetet.
Az EP-tek is komoly témákat feszegetett, mint például a zene, az apa-fiú közötti konfliktus vagy a felnőtté válás. De most arra vagyok különösen kíváncsi, hogy miről szól majd a készülő album. Mi inspirált?
Bence: Olvasok, előadásokat hallgatok, filozofálgatok emberekkel. Jordan B. Peterson mostanában nagy hatással van rám, például összetett képi világa van arra, hogy honnan hova tart a társadalom, hol tart most. Ezek foglalkoztatnak, és ebből próbálok lehozni egy egyszerűbb, szűrt képet a dalaim formájában, dalszövegében. De ez nem kritika, hanem csak egy értelmezés.
Miben lesz más a készülő album, mint az EP?
Bence: Nem tudom különösebben, hogy az EP-nek milyen koncepciója volt. Azt gondolom, hogy Marci személyes léleklenyomata volt.
Marci: Lesz egy-két meglepetés, meg elvontság.
Bence: A Losing Myself szerintem egy nehezen befogadható dal lesz, de ez lesz a legszemélyesebb, amit eddig írtunk. Én sokáig azt hittem, hogy nem szeretem ezt a dalt, aztán rájöttem, hogy azért nem szeretem hallgatni, mert valahol bánt engem nagyon.
Hogyan válogatjátok ki az album dalait? Mi az a szempont, ami igazán fontos?
Marci: Fontos, hogy mindenki azt érezze, ezt szereti játszani. Az a jó érzés az EP-vel kapcsolatban, hogy nincs bennem semmi olyan érzés, hogy valamelyik részt megváltoztatnám utólag.
Bence: Érződik a dalokon, hogy több hónapnyi munka van mindegyik mögött. Az elején úgy voltam vele, hogy csak dobjuk ki a dalokat, de később be kellett látnom, jó még hozzáadni ötleteket. Ettől lesz tényleg élettel teli egy dal.
Ha már a dalok játszásánál tartunk, hadd kérdezzelek egy kicsit az első koncertélményetekről. Hogyan emlékeztek rá vissza?
Marci: Nagyon jó feeling volt felmenni a színpadra, és látni az embereket. Lenyomtuk az intrót, és az adrenalin felszökött bennem. Az emberek tudták a dalszöveget, és átélték a dalokat. Ez engem nagyon meglepett, nagyon pozitív élmény volt.
Bence: Sokan örültünk ennek az eseménynek. Én akkor még csak a közönségben voltam, de felhívtak egy dal erejére, a színpadra. Így én is részese lehetettem a zenekar első koncertjének.
Milyen a közönségetek?
Marci: Vannak ismerős arcok, akik mindegyik koncertre eljönnek, vagy próbálnak majdnem mindegyikre eljönni. Jó visszajelzéseket kapunk, de szerintem még növelnünk kell a rajongótáborunkat.
Mik a célok, tervek a jövőre?
Marci: Október körül tervezzük az albumbemutató koncertet. Utána szeretnénk minél többet koncertezni, fesztiválokra is eljutni, fejleszteni a felszereléseinken, hogy minél jobb bulikat csináljunk, hogy az embereknek emlékezetes legyen, és úgy menjenek haza, hogy valamilyen különleges dolgot tapasztaltak.
Bence: Ez is egy nagy felfedezés volt számomra, hogy egy zenekar nem abból az öt vagy hat tagból áll, akik ott vannak a színpadon, és zenélnek. Egy csomó másik ember van mögötte. Ez egy nagy család, amit jó lenne kibővíteni.
Említettétek, hogy készültök valamire április 13-án. Mire is pontosan?
Bence: A Barhole-ban lesz a zenekar második klipjének premier előtti vetítése, amit összekötünk egy bulival. Még azelőtt, hogy az Odyssey (I’ll take my path) című dalunk fent lenne YouTube-on április 15-én.
