Semmelweis Ignácot a legtöbben az anyák megmentőjeként ismerjük, és mára az ország egyik legnevesebb egyeteme is az ő nevét viseli. Élete során azonban inkább őrültnek hitték, mintsem az anyák megmentőjének.
1818. július 1.-én látta meg a napvilágot Budán. Egyetemi tanulmányait Bécsben kezdte joghallgatóként, majd átiratkozott az orvosi karra. Tanult Pesten is két évet, de végül Bécsben fejezte be tanulmányait. Sebészdoktorrá avatták, de szülészmesteri oklevéllel is rendelkezett. Kezdetben a bécsi közkórházban kapott állást. Ebben időben nagyon sokan hunytak el gyermekágyi lázban, aminek nem ismerték az okát. Semmelweis Ignác látta azt az összefüggést, ami sok életet megmenthetett volna. Rájött, hogy a gyermekágyi lázat azok a orvosok és orvostanhallgatók okozzák, akik a boncolás után átjártak a szülészeti osztályra kezük fertőtlenítése nélkül.
A statisztikák alátámasztották a fertőzést megelőző eljárások előnyeit. Semmelweis a felfedezése után kötelezte a személyzetet a klórmész-oldatos kézmosásra. Akkoriban ez rendkívül népszerűtlen intézkedés volt. Kortársai nem hittek neki, hiába terjesztette gyakorlatban és írásban a nézeteit. Ekkor még nem ismerték a kórokozó baktériumokat, így tudományosan nem tudta alátámasztani az általa észlelt összefüggéseket. Bár a statisztikák Semmelweisnek adtak igazat, kortársai komolytalannak tartották azokat. Szinte ismeretlen magyar szülész volt, így csak szélmalomharcot vívott a kor tekintélyes, és más elméleteket valló orvosaival. Időközben bécsi megbízatása lejárt, emiatt 1851-től a Szent Rókus Kórházban lett a szülészeti osztály vezetője, ahol hat év alatt 1% alá szorította le a gyermekágyi lázban elhunytak számát.
1865-től kollégái és felesége szerint magatartásában elmezavar jelei mutatkoztak, aminek kialakulását valószínűleg segítette a felfedezése utáni súlyos önvád, így Bécsbe vitték elmegyógyintézetbe. Agresszív magaviselete miatt ápolói többször, súlyosan bántalmazták (a boncolási lelet többszörös végtagtörésről szól). Ezután kikötözve, orvosi ellátás nélkül hagyták, valószínűleg ennek következtében két hét után, 47 éves korában meghalt. A hivatalos verzió szerint gennyvérűség (szepszis) végzett vele, de sokan úgy gondolják, hogy ez a megállapítás téves.
Halálának pontos körülményei máig ismeretlenek, több különböző verziót állítottak fel az életrajzírói. Az egyik elképzelés szerin nem utalták elmegyógyintézetbe, hanem csellel került oda, ahol végül brutálisan agyonverték. Halála idején a teljes orvostársadalom ellene volt, mivel nem ismerték el, hogy ők maguk okoznák a betegeik halálát. A jelenleg is elfogadott verzió szerint Semmelweis hűdéses elmezavarban szenvedett, amit valószínűleg még fiatalkorában egy gyermekágyi lázban elhunyt vérbajos asszony boncolásakor szerzett kézsérülése révén kapott. Ennél a betegségnél az egyre súlyosabb elmezavar évtizedek alatt alakul ki. Ez persze, nem zárja ki azt, hogy ne ápolói végeztek volna vele, hisz lehetséges, hogy ellenségeinek éppen kapóra jött a betegségéből adódó fékezhetetlen őrjöngése.
Nemcsak mint szülészorvos, hanem mint sebész is kiváló tevékenységet folytatott, így hazánkban elsőként végzett petefészek-műtétet és másodiknak császármetszést. A gyermekágyi lázzal kapcsolatos felfedezéseinek egyes dokumentumait az UNESCO a világemlékezet részévé nyilvánította. Életéről több film is készült. Az első – That mothers might live – 1938-ban Oscar-díjat kapott a legjobb rövidfilm kategóriában. Legutóbb halálának 150. évfordulójára készítettek filmet, Életmentő – Semmelweis Ignác igaz története címmel.
https://www.youtube.com/watch?v=FjprF-pPGpQ
