Több, mint harminc éve hódítja a színpadot a Ghymes együttes. A zene eredetéről, szépségeiről és csodáiról mesél a zenekar alapító tagja, a Kossuth-díjas Szarka Tamás…
Az együttes alapításával milyen célokat tűztek ki annak idején?
A nyolcvanas években nagyon népszerűek voltak a táncház-találkozók. Ezek csodálatos események, csodálatos zenével. Akkoriban elterjedt volt az egész világban, de főként Európában. A célunk az volt, hogy közösen zenéljünk főleg erdélyi vonós muzsikát, amiket ott megismertünk. Akkor még az egésztől nem is vártunk semmit. A kollégiumi szobában elnézték nekünk, hogy zenélünk, és megmosolyogták.
Most visszatekintve van Önben valamiféle hiányérzet?
Nyilván írhatnék többet, de panaszra nincs okom. Van egy olyan mondás, hogy aki panaszkodik, attól el kell venni. Én megélek abból, amit szeretek csinálni. Nagyszerű koncertjeink vannak, színházban is dolgozom. Most a Nemzeti Színházban játsszák az Éden földön című darabomat, aminek a librettóját is én írtam.
Hogyan születik meg Önben a zene?
Őszintén szólva nem ülök a dolgok felett hónapokig. Gyorsan dolgozom, a padlás tele van ötletekkel. Két dolog van, az egyik az ötlet, a másik a megvalósítás. A kettő nem mindig találkozik. Van olyan, aki tele van ötletekkel, de nem tudja megvalósítani azokat és van, hogy valaki képes lenne a megvalósításra, de lusta. Viszont, ha a kettő találkozik, akkor meg tud születni valami. Ha a zene és a szöveg megvan, akkor még hozzá kell írni a vonósokat, a dobokat, a gitárt, tehát a hangszereket, és ez már nyilván egy hosszabb folyamat.
Honnan jön a zenéhez az első ihlet? Mi a kiindulópont?
Mindig kell egy kezdőlökés, ez gyakorlatilag bármi lehet. Elolvasok egy verset, vagy csak ránézek egy újságra, aztán ki tudja, hogy az ember hová kalandozik. Ha megvan a lökés, onnan már gurul. Például ha tudom, hogy könnyű habos téma lesz, akkor hozzájöhet a nyár. Persze nyáron is születhetnek szomorú hangvételű dalok, ahogy télen is készülnek vidámak. Aztán az érzelmeim és a gondolataim által eljut valahova a vers. És ha mégis eltér valami a tervezettől, de mondjuk tetszik az a verzió is, akkor természetesen úgy hagyom.
Mit jelent Önnek a színpadon zenélni?
Összességében nagy koncertjeink vannak, de nincsen olyan sok. Keveset próbálunk, így amikor a koncertre összejövünk, akkor az természetesen hatalmas boldogságot jelent. Nagy zenei műveltséggel rendelkező emberekkel vagyok körülvéve, és ez nagy öröm.
Követi a mai zenéket?
Mindig voltak és lesznek is olyan emberek, akiknek vannak gondolataik. Persze nehéz megmondani egy zenéről, hogy az mitől lesz igazán jó, verset könnyebben tudnék írni róla. Valami zúg, valami él, energia van benne. Ha találok valami finom muzsikát a rádióban, azt nagyon szívesen hallgatom.
Honnan jön a zene iránti vonzódása?
Nagyapám híres prímás volt, tőle örökölhettem. De az ember zenél, amióta megvan. Vegyük csak a kórusmuzsikát, amit ma már sajnos mindenki temet. Viszont ha az ember elmegy egy BL-döntőre, akkor tízezrek éneklik az adott dalt, kórusvezető, hangvilla és kezdőhang megadása nélkül. A zene egyébként nem az emberektől jön, gondoljunk csak a madarakra, akik a dinók leszármazottai, ők már ötvenmillió éve zenélnek, vagyis a zene sokkal régebbi, mint az ember.
Fontosnak tartja, hogy ismert emberek felszólaljanak közéleti témákban?
Politikáról nem mondok véleményt, bár nyilván a dalaimban és a verseimben benne van az is, és mivel kisebbségben élek, nyilván érint így vagy úgy. Nem szeretem, amikor az ember fél kimondani a gondolatát, és például úgy mond véleményt a szocializmusról, hogy az már rég elmúlt. Úgy könnyű. Szerintem jó az, ha az ember reagál, nem csak a politikára, de másra is. Nem kellene elmennünk a dolgok mellett, hiszen akkor az ember elvonulhatna föl a hegyre, ahol nincsen semmi és senki. De mégsem teszi ezt, mégis lent él, ahol az élet van, és ez így szép.
A borítókép forrása: https://www.lokal.hu
