“Szokom, hogy minden először van és minden utoljára” – Szendrői Csaba a Bájoló vendége

Pap Melinda 2018. feb. 23. 0 1

Elefánt: a modern magyar zenevilág egyik kiemelkedő zenekara, amely olyan frontemberrel rendelkezik, mint Szendrői Csaba. De milyen is Ő? Ezt tudhattuk meg a Bájoló-programsorozat harmadik délutánján, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtárban.

“Hiperrealisztikus istenkeresés Don Quijote-ja. A varázslat és a naturalizmus tisztatekintetű alkimistája. A pofonba rejtett csók harcművészetének megteremtője. Hangját a szövegeire jellemző kristálytiszta érdesség tette ércessé. Van valami puhaság a legerőteljesebb fájdalmas ordítás közben is. Szürreális tudatalattiját meditációval szelídítgeti, félelmetes álmokat kockacukorral etet. A fájdalmas szépség sárkányszívű harcosa.”

Ezekkel a sorokkal illeti őt a zenekar honlapján található tagismertető, és mennyire igaz mindez rá! Szenvedélyesen beszél zenéről, múltról, jelenről és mindenről ami Elefánt, mindenről ami ő. Hiszen a zenekar varázsa benne rejlik, mégis megfoghatatlan. A legvagányabb, legkeményebb dallamaikban is ott van az a mély tartalom, amit Csaba ad a dalszövegeknek, és ezeket egytől egyig sikerül feldolgozni, összehangolni a zenét és az irodalmat, így előfordul, hogy egy Elefánt koncert után az ember hazamegy, leül és még fél órán át gondolkodik, hogy tényleg “ilyen a szerelem”? A dalszövegek igenis megkövetelik, hogy őket mint irodalmi műveket emlegessük, hiszen sokszor a frontember versei válnak zenei alapanyaggá. Csaba ha alszik, álmodik, hiába énekli, hogy “álma az nincsen”, mert sokszor igenis nagy álmai vannak: legfőképp a saját egóját szeretné a másoktól kapott kritikákkal csökkenteni.

Fotó: Szabados Petra

Szendrői Csaba a mai Bájolón Boros Ferenc kérdéseire válaszolt, Tóth Andrással az oldalán. Az úgynevezett “akusztikus délutánt” Csaba egyik versével, a Satírral kezdte, ami valamiről, azaz a létező semmiről szól. Nemcsak művészetére, de egyéniségére is jellemző a paradoxon. ‘Totya’ és Csabi alkotják a zenekar magját, ők voltak azok, akik még szombathelyi fiatalságuk idején kezdtek el együtt zenélni. Csaba pályafutását nem mellesleg egyházi zenével kezdte, többek közt boldogan énekelte szopránban az Ave Maria-t is. Innen már különböző stílusokkal próbálkoztak, mint például a blues, de hamar rájöttek, hogy nem akarnak kizárólag egy zenei stílusban alkotni. Első zenekaruk két év után feloszlott, hiszen 18-20 évesen mindenki más városba, más országba ment tanulni, dolgozni. Ekkor gyökerezett meg bennük, hogy nem zenekar a cél, hanem hogy szabadidejükben zenélhessenek. Első daluk és klipjük a Magányos volt, azonban kronológiailag a Pici Nyúl előbb született, ezt elő is adták az esten. A már említett Magányos klipjét egy különleges projekt keretében sikerült felvenni: a Kodály-Methodot 2011-ben indították, aminek a lényege, hogy egy snittben van felvéve a produkció és a zene is úgymond “élőben” szól. Első koncertjük is a Kodály-Methodnak köszönhetően valósult meg, azonban itt jött egy kis csavar: Totyának és Csabinak két hét alatt kellett tagokat keresni, de sikerült, így a mai napig öten pörgetik a különböző koncepciójú, vagy éppen anélküli dalokat.

Dalaikat nem a stílus, hanem az erős szövegvilág határozza meg, így mindig időtálló a szlogenjük, miszerint: “Filmzenét írnak nem létező filmekhez”. Minden mű egy új kihívást, egy új zenei területet jelent a zenekar tagjainak. Miután eljátszották Bordahajtogató című számukat, Csabát költészetéről kérdezte alkalmi házigazda. “Pályáját” hetedikes korában kezdte, amikor egy ominózus magyarórán felhúzta Petőfi költészete, és úgy döntött, ilyet ő is tud írni. Ekkor született meg, a következő tesi órán, A fogashoz címzett első Szendrői-vers. Tizenhat évesen már saját kötetre nyert támogatást, de “volt annyi önkritikája”, hogy ebbe ne vágjon bele. “Valaki aki verseket ír és ezért nevezhető költőnek”, mondja a frontember, bár nem érzi magát annak. Csaba szereti Dalít, érdeklik a vallások és mindig ezt a párosítást hozza fel, ha a zenekar névadásáról kérdezik, bár igazából csak Elefánt lett, és kész.

Fotó: Szabados Petra

A Ceruza és a Dohányzó halak című szürreális versek után a versformáiról mesélt, hiszen sokat gondolkozott azon, mi van, ha olyan dalszöveget ír, ami nem a sor végén rímel? “Manapság avitt kötött formában verseket írni”-árulja el az ál-indokot, amiért rímeit a sor közepére állítja, de valójában csak neki így tetszik és kész. Első komolyabb verspublikációi a kulter.hu oldalán jelentek meg, amik közül a Fizikus és Fény felolvasásra kerültek a mai alkalommal is.

A csapat összekovácsolásában nagy szerepet játszott a 2013-ban megjelent Vérkeringő című nagylemez. Lemezeiknek igazából nincs koncepciójuk, bár mindegyiknek úgy állnak neki, hogy “oké, akkor ennek legyen egy ráhúzható stílusa”, de aztán a felénél rájönnek, hogy nem akarják beskatulyázni a számokat. Második nagylemezként jelent meg a Gomoly, ahol már a dalra írták a szöveget, pedig régen ez még fordítva volt. Sokszor egy-egy dal részenként improvizálva születik, aztán próbálkoznak. Meghökkentés céljából van, hogy olyan dallamokat állítanak egymás mellé, amik nem igazán illenek össze. Ilyen például a Tizenhat című alkotás is, amivel tovább erősítették a szürrealizmus és melankólia kettősségére épülő délutánt. A magyar nyelv megújulását és változását jó dolognak tartja, hiszen a nyelvnek fontos eszköze a frissülés.

Fotó: Szabados Petra

Bipolaritásként éli meg a színpadi jelenlétét és szövegei mondanivalóját, mert szereti párhuzamba állítani például a szépirodalmat a rappel, így előadásra került a Hattyú című műve is. Ennek kapcsán merült fel, hogy lehet-e jó egy szomorú vers? Szendrői saját bevallása szerint sosem tud vidámat írni. Ezáltal sokszor foglalkoztatja a halál témája, így tanulmányozta a vallásokat is, ezeket összegezve jellemző költészetére a dekadens életérzés.

Szendrőit több projektre is felkérték, így például a Rífrén (egy, a Kaposfest keretében lezajló zenei projekt) és a Szívlapát, ami kortárs költőktől összeválogatott versekből álló kötet, és Csaba kapta azt a lehetőséget, hogy nyolc jelentősebb kortárs költőnkkel beszélgessen. Ezek közül a Varró Dániel tollából született “Mit vesződőm véled?”-et zenésítették meg, három másik mellett, de ezt ma be is mutatták.

Utoljára elkészült Minden című nagylemezükre jellemző az eklektikusság, hiszen ez az egyik legszabadabb anyaguk. Eklektikusat nehéz csinálni- vallja Totya-, mert a mai mainstream média ezt nehezen fogadja be. A zenekar fontosabbnak tartotta mindig a művészi szabadságot, mint a piaci elvárásoknak való megfelelést, így nem a zenélés adja a fő megélhetési forrást. “Nem a slágereket, hanem az igénytelenséget nézzük le”-folytatja a gitáros.

“Azt csináljuk, amit akarunk; tetszik, akinek tetszik. Mindenki valamilyen.”-veszi át a szót a jáki frontember és zárásként a Plüss dallamaival engednek minket szétszéledni a pénteki Szombathely havas utcáin.

Szabados Petra galériája

Tags: Bájoló, Berzsenyi Dániel Könvtár, Boros Ferenc, Elefánt zenekar, irodalom, Kodály-Method, Szendrői Csaba, Szombathely, zene Categories: ZENE
Related Posts