Három évvel ezelőtt a Kingsman – A titkos szolgálat üde színfolt és kifejezetten kellemes meglepetés volt a mozikban, a második rész bő egy hete került bemutatásra. A kritikusoknál bukott, de azért a nézőknél elért egy közepesnek mondható sikert. Érdemes megnézni?
Azzal, hogy megidézte a régi kémfilmek hangulatát úgy, hogy korszerű tudott maradni, a Kingsman – A titkos szolgálat teli fantáziával és lélekkel elnyerte a nézők szívét. Matthew Vaughn eleinte Guy Ritchie producereként volt ismert, azonban rendezőként olyan filmekkel ajándékozott meg minket, mint a Torta, a Csillagpor, a Ha/Ver és a legutóbbi X-men franchise kezdőfilmje, Az elsők. Vaughn rendezéseiben mindig érezni lehetett afféle infantilis lelkesedést, ami nagy pluszt adott az első Kingsman-filmhez. Tegnap a kocsmában elkaptam egy beszélgetést arról, hogy mennyivel jobb lett a Kingsman 2 az elődjénél. Bár az első sem volt igazán sikeres a kritikusoknál, a premier reggelén látott számadatoktól őszintén megijedtem, hogy nagyon elrontották ezt a folytatást, de mindenki szerencséjére ez nem így lett. Szerethető kis akciófilm, ami egyszerre tud fura és vicces is lenni. Fullosabb, hosszabb, látványosabb, mint az első rész – de nem jobb. Spoiler alert!
Ahogy elkezdődik a film, rögtön egy feszes akciójelenetbe csöppenünk, amiben Eggsy ellenfele az első részben elbukott Kingsman-jelölt, Charlie (,aki azóta balkáni maffiózó stílusban nyomja). Nemsokára az egész Kingsman-főhadiszállás, valamint igazából Mark Strong Merlinjén és Eggsy-n kívül mindenki meghal. Igen, a kiskutya is. A támadás mögött az Aranykör nevezetű drogkartell áll, amelynek Poppy, a mézes-mázas pszichopata a vezetője. Merlin és Eggsy vészhelyzeti protokoll szerint cselekednek, így eljutnak az ügynökség amerikai verziójához, akik a Statesman nevet viselik. A brit úriemberek összefognak a kissé parasztos ,,unokatestvéreikkel” a közös ellenség legyőzése érdekében.
A film legnagyobb pozitívumai közé tartoznak az amerikai ügynökök, – bár a magyar szinkron néhol kínosan jön ki – azért Tequila, Whiskey és Champagne okoznak vicces pillanatokat (akár pusztán a nevük elhangzásával), főleg utóbbi emelkedik ki Jeff Bridgesnek köszönhetően. A színészekre alapvetően nem lehet panasz, Julianne Moore is remekel Poppyként, alakításához a színésznő Gene Hackman Lex Luthorját tanulmányozta. Colin Firth jó, mint mindig, Taron Egerton Eggsy-je pedig bőven vesztett a suttyósságából, bájából azonban korántsem. Elképesztően jól létezik a vásznon, tökéletes választás volt anno a franchise főszerepére. Elton John hihetetlen cameojával marad emlékezetes, a legjobb akciójelenet ténylegesen az, amikor csodabogárként ,,lekaratézza” a kartell egyik tagját, miközben párhuzamosan látjuk Harryt és Eggsyt küzdeni Poppy birodalmában.
Pompásan megkoreografált akciójeleneteket kapunk, szinte végig a film során, valamint nagyon okosan adagolják a karaktereket (lásd Channing Tatum vártnál kisebb szerepben), de mégis néha úgy érezni, hogy a gyeplő kiesett a készítők kezéből. A legnagyobb baj talán az, hogy nem kerek a film, a sztori zavarosabb, ráadásul a végjáték környékén 20 percnyi csúnya üresjárattal lopja az időnket, ami alatt konkrétan elbambultam a moziban. A szerelmi szál szintén kicsit elidegenítő, meglepődtem, hogy ez a lány került Eggsy mellé úgymond állandó társnak, de ember legyen a talpán, akit nem hat meg a mopsz kölyök, akit főhősünk a hercegnőtől kap.
Összességében jó, szórakoztató élmény a Kingsman – Az Aranykör. Fantáziából kevesebbet kapunk, azonban végig szerethető marad, még akkor is, amikor hiányait morbid humorral próbálja pótolni. A túlszínezett probléma (az első részéhez hasonlóan) elgondolkodtatható lehet egy bizonyos perspektívából, de egy ilyen filmen nem kell gondolkodni. Csak nézni és élvezni!
Képek forrása: imdb.com
