A legtöbben elképzelhetetlennek tartanák, hogy évekre elszigetelődjenek a világtól.
De van egy férfi Magyarországon, aki 25 éve a Mátra erdei között él teljesen egyedül, és azt mondja, soha nem volt ennyire szabad és boldog.
Története egyszerre meghökkentő és inspiráló – egy élet, amelyben a természet lett a legjobb barát és a legnagyobb tanító.
A férfi, aki hátat fordított a városnak
A most 62 éves Tóth Gábor valaha budapesti villamosmérnökként dolgozott.
A kilencvenes évek végén azonban elege lett a rohanásból, a zajból, a versenyből.
Egy nap egyszerűen felmondott, eladta mindenét, és felment a Mátrába – hogy új életet kezdjen egy apró faházban, távol a civilizációtól.
“Nem menekültem, csak meg akartam hallani a saját gondolataimat.
A városban mindig zaj volt – itt végre csend van, és ebben a csendben megtaláltam magam.”
— meséli Gábor, miközben egy tűz mellett ül a verandán
A házát ő maga építette egy elhagyott erdőrészben, fából és természetes anyagokból.
Nincs áram, nincs internet – csak egy kis napelem, egy kályha, és a patakból hozott víz.
A természet ritmusában élni
Gábor élete egyszerű, de teljes.
Reggel napkeltekor kel, gombát, gyógynövényeket és erdei gyümölcsöket gyűjt, vagy fát aprít a télre.
Nyáron mézet gyűjt, télen olvas vagy farag, és évente néhányszor lemegy a faluba élelmiszerért.
Szerinte az élet nem attól teljes, hogy mennyi dolog vesz körül minket, hanem attól, mennyi békét találunk magunkban.
Az erdőben pedig minden nap megtanítja erre: az idő lassabban telik, de minden pillanat valódi.
“A természet nem ítél, nem kér semmit, csak ad.
Ha figyelsz rá, megtanít arra, hogy mi az elég.”
— mondja csendesen, miközben a nap sugarai áttörnek a fák között
A magány, ami nem üresség
Sokan azt gondolnák, hogy 25 év egyedüllét után az ember elszigetelődik.
Gábor azonban másképp látja.
Azt mondja, a magány nem fájdalom, hanem lehetőség – arra, hogy az ember újra kapcsolódjon a világhoz, csak másképp.
Időnként túrázók, vadászok vagy újságírók térnek be hozzá, de a legtöbb időt egyedül tölti.
És ez nem zavarja.
Sőt, azt mondja, az erdőben sosem érzi magát igazán egyedül.
Amit a 25 év alatt megtanult:
- A csend nem üresség, hanem erőforrás.
- A természet minden problémára válaszol, ha türelmes vagy.
- A boldogság nem cél, hanem állapot – amit meg kell engedni magadnak.
- Az élet egyszerűen is lehet szép, ha nem hajszolod.
Gábor szerint a legnagyobb ajándék, amit az ember kaphat, az önmagával való béke.
És ezt nem a pénz, nem a siker, hanem a természet közelsége adta meg neki.
Az élet, amit a legtöbben csak álmodnak
A háza mellett kis kertet gondoz, ahol zöldséget termeszt, és a környező erdőből minden évben vadvirágokkal díszíti a verandát.
A nyarakat szarvasok, rókák és madarak társaságában tölti, és minden nap egy új történet.
“Az emberek azt mondják, lemaradok valamiről.
De én úgy érzem, ők azok, akik lemaradnak arról, ami igazán számít.”
— mosolyog Gábor, miközben egy bögre teát kortyol a reggeli ködben
Tavaly egy dokumentumfilmes csapat is felkereste, és a felvételek hamar bejárták az internetet.
A nézők többsége nem hitt a szemének, hogy valaki ilyen nyugodt, kiegyensúlyozott és boldog lehet anélkül, hogy bármi modern kényelme lenne.
Egy élet, amit a természet ír
Ma Gábor neve ismeretlen maradt a legtöbb ember számára, de a története példává vált azoknak, akik keresik az egyszerűségben rejlő boldogságot.
Nem tanít, nem térít, csak él – csendesen, harmóniában, szabadon.
Aki egyszer ellátogat hozzá, azt mondja: az idő megáll, és a világ is más fényben tűnik fel.
Talán mert az erdőben minden lassabb, minden őszintébb, és az élet végre újra lélegzik.