Kocsis Marcell: Vaddisznó vadászat – Vincze Bence: Patricidium (parafrázis)

f21.hu 2018. jan. 9. 0 4

A vadászat ősidők óta az emberi társadalom egyik legfontosabb és legnemesebb szokása, bár megítélése jelentősen megváltozott az állatok háziasítása óta. Elkényelmesedtünk, könnyebb lett ölni, sőt, ez már nem is ölés. Méltóságát és presztízsét veszti minden háziállat leölésével a “férfivirtus” – ha fogalmazhatunk így, ugyanakkor a vadászok és vadászat presztízse egyre romlik. Hiszen a vadászatban van valami kimondatlan, valami megmagyarázhatatlan emberi erőfitogtatás. A tápláléklánc csúcsán, a hatalom kifejeződése s mindezt olyan tisztelettel és méltósággal megtenni, ami egy helyesen koreografált vadászaton már-már ősi művészi magasságba emelkedik.

Más szemszögből mindannyian, mindennap vadászok vagyunk. Még ha szóban, vagy gondolatban is kerekedünk felül egy adott eszmén vagy emberen, a hierarchikus világ rendszerében cselekedeteinkkel közvetlenül vagy közvetve kasztrálni másokat nem feltétlenül barbárság vagy agresszió. Fogalmazzunk inkább úgy, hogy érvényesülés. Férfiként – mindenfajta szexizmust elkerülve jelentjük ki – fontos érvényesülni, megfelelő büszkeséggel nekivágni az akadályoknak és sokszor kielégülni az elért eredményekben. A rivalizálás és az erő része mindennapjainknak és gondolataink ebben az esetben egy akácfából felállított les metaforájában értelmezhetők, a fegyver pedig, akár a szó, átszalad az emberi szöveteken. Ezek választanak el minket a “prédától”, ez az, amivel érvényesülünk és büszkén, felszegett fejjel, méltósággal küzdünk azért, ami a mindennapi “életben maradáshoz” elengedhetetlen. Az alábbi két versben, amelyek közül az első az eredeti szokás, a második pedig ennek a gondolat-parafrázisa, a két világ egyetlen ponton való találkozását fedezhetjük fel. 

Kocsis Marcell – Vaddisznó vadászat

ketten ültünk a lesen
én s a szótlan vadász
előttünk, párás gyepen
a gyanútlanság talaján
vaddisznó legelt

gyorsabban, mint a gondolat
¬de lassabban, mint a félelem-
repült az ólomkatona
a disznón át a semmibe
a zúzott lapocka helyben maradt

ottmaradt s csontszilánkot
vért köpött a földre
majd rövid halálvágta után
az állat orral előre
bukott bele a ködbe

fölötte álltunk, néztük
néztük ínyén,
mint gőzölög az utolsó
keserű darab falat
s, hogy a mennybe szálljon a disznó
egy közös cigivel áldoztunk érte

a húsa, a húsa nagyon finom volt!


Razvan Boar festménye

Vincze Bence – Patricidium (Dictum 10. )
– K.M. barátomnak –

Ketten ültünk az asztalnál
én s egy szótlan vadállat
előttünk a dohányos terítőn
két megtöltött felespohár pihent
– kezemet mosom –

gyorsabban, mint a félelem,
– de lassabban, mint a gondolat –
szakított az acél
a disznón át a semmibe
nem rogyott meg a térd.

megpihent s rettegést,
vért köpött a földre
majd rövid felhörgés után
az állat orra előre
bukott bele a kőbe

fölötted álltam, néztem ínyedet
mint folyik ki az utolsó
keserűen maró korty
s, hogy megsirassalak
elszívtam egy szál cigarettád,
hogy gyermekedből istened lettem

a hús ízére, az ízére már nem emlékszem…

 

Kocsis Marcell verse újraközlés, eredetileg a 2015-ben jelent meg, Rozmán Kristóf által szerkesztett Parazsak című antológiában a Savaria University Press jóvoltából Szombathelyen.

 

Tags: irodalom, Kocsis Marcell, Patricidium, vadászat, Vaddisznó vadászat, vers, Vincze Bence Categories: IRODALOM
share TWEET PIN IT SHARE
Related Posts