Bohumil Hrabal a cseh irodalom legnagyobbja – “édesjóistenem, ez az élet mégiscsak bolondulásig gyönyörű!”

Lóránt András 2018. feb. 3. 0 2

Bohumil Hrabal 1914-ben Brnóban született, apja neve nem ismert, mostohaapja sörgyári könyvelő volt (akihez anyja, Marie 1920-ban ment férjhez), így nem véletlen, hogy Hrabal életében a sör meghatározó szerepet játszott, karakterei között gyakran találunk sörgyári munkást, kocsmárost vagy egyszerű sörivót, sörimádót. Úgy tudott erről a világról írni (amit úgy ismert, mint senki más), hogy az is odavágyott, aki megrögzött absztinens. Írásra született, de a kor úgy hozta, nem lehetett mindig író, dolgozott biztosítási ügynökként, portásként, kellékesként és az írással oly nehezen összeegyeztethető munkát is elvállalta, papírfeldolgozóként tevékenykedett (bezúzta mások írásait), de közben is gyűjtött, elméjében történeteket rögzített, amiket később írógépe segítségével papírra vetett, kibontott. Sokszor próbáltam megfejteni Bohumil Hrabal “sikerének” titkát, az egyik felfedezésem, ő reményt ad, az őszintén megírt történetekből kitűnik, bárkiből lehet bármi és mindenki története érdekes lehet. Nem tartotta magát nagy embernek, különösen érdekesnek, de az volt, a cseh irodalom egyik, (az én szememben) a legnagyobbja.

Engedjék meg nekem, hogy egy kicsit elfogult legyek és személyes, Hrabal volt az-az író, aki megszerettette velem az olvasást (nem egyedül, Stephen Kinggel és Bartis Attilával karöltve, érdekes trió így visszagondolva), úgy ittam minden szavát, ahogy ő a sört, áhítattal. Azt kívántam egy 300 oldalas könyvénél, ne, még ne érjen véget, legyen plusz 300, vagy még több, én azt is elolvasom. Nem volt, már 21 éve halott, 1997. február 3.-án kizuhant a kórház ablakából galambetetés közben, és itt most nem a dátum a lényeg, hanem Hrabal hiánya, hogy már nem írhat több könyvet, pedig annyi minden maradhatott még benne, de minden műve újraolvasásra érdemes, egy lakatlan szigetre is vinnék Hrabal könyvet, csak azt nem tudom melyike(ke)t, az összes zseniális.

1963-tól csak az írásnak élt, (bár egyes források szerint 1961-től kezdi meg szabadfoglalkozású írói pályafutását), ekkor jelent meg első műve a Gyöngy a mélyben, sikert sikerre halmozott, ám a szovjet csapatok 1968-as (Prágai tavasz) bevonulása után hallgatásra kényszerül, szamizdat kiadványokban vagy külföldi megjelenésű könyvekben jut el az olvasókhoz.

A hetvenes évek közepén enyhülés jött, több műve is megjelent, ebben az időben sokat utazott, de leginkább Kreskóban a kicsiny üdülőfaluban érezte jól magát macskái és felesége társaságában, amiről olyan szépen ír az Egy osztályismétlő emlékezései című könyvében, úgy ír azokról a szőrös kis gombolyagokról, akik annyi szeretetettel ajándékozták meg, de miattuk nehéz döntéseket is hoznia kellett.

Bohumil Hrabal macskái társaságában a nymburk-i nyaralóban. Kép forrása: www.art7.hu

“És így gyakran előfordult velem Prágában, hogy amikor már a mélyponton voltam, amikor már nem tudtam írni és nem tudtam felocsúdni a kizökkentségből és rémületből, és olyan, de olyan egyedül voltam, fogtam magam és autóbuszra szálltam, a behavazott tájon át vezető egyórás út alatt végig rettegtem, hogy élnek -e még a macskák, rogyadozott a térdem, ahogy leszálltam a buszról és a fasorban lépkedtem, és amikor az összes macska elém rohant, sorra felvettem őket és mindegyiket a homlokomhoz szorítottam, azok a macskabundák valahogy kikúráltak másnaposságaimból és csömöreimből, újra és újra a homlokomra tapasztottam őket, és a macskák tudták ezt és hozzám simultak és begyújtottam a kályhába és húsdarabokat osztogattam nekik és töltögettem a tejet.”  (Részlet Egy osztályismétlő emlékezései című könyvből)

És természetesen a prágai Aranytigrisben üldögélt és olykor fogadta a világ minden pontjáról érkezett rajongóit, Esterházy Péter így írt róla: “A Hrabal-hősök folyamatosan dumálnak, beszélgetnek, mutatják magukat és a világot. De Bohumil Hrabal zárt ember volt, hallgatag öregember, akivel alig lehetett beszélni.” Hallgatag volt, aki leginkább belül élt és amikor leült az írógépe elé, akkor nagyon. Az írói mesterséget gyónásnak tekintette, és saját elmondása szerint nem tett többet, mint a “saját éltével írt regényt”.

8 érdekesség Hrabalról

  1. Az érettségi után a prágai Károly Egyetem jogi karára iratkozott be, ám a jognál jobban érdekelte a filozófia, a zene, a képzőművészet és az irodalom. A háború után ugyan lediplomázott, de mindenki nagy örömére soha nem dolgozott jogászként, ott talán nem tudott volna ennyi érdekes, emberi történetet összeszedni.
  2. 1993-ban kitüntették a rangos cseh Seifert-díjjal, ami pénzjutalommal is járt, az összeg felét a boszniai nélkülözőknek utalta.
  3. A cseh nyelvből kétszer kapott elégtelent, rendkívül rossz tanuló volt, gyakran bukdácsolt és amikor tehette kerülte az iskolát, erről emlékezik az oly sokszor emlegetett Egy osztályismétlő emlékezéseiben.
  4. 1929-ben leigazolta a Nymburk futball csapata, nagy karrier nem várt rá, de eltörte a könyökét. 18 évesen fel is hagyott a bőr kergetésével, inkább a művészetek felé fordult, zenélt, trombitált és zongorázott.
  5. Eredetileg költő szeretett volna lenni, jelent is meg verseskötete, de 1947 körül felhagy ezzel a tervével és a próza felé fordul.
  6. Hrabal temetésekor a Cigánysiratót játszotta a zenekar, amit Kodály Zoltán szerzett. Utána rajongói, barátai a törzshelyének számító prágai Aranytigrisben anekdotáztak róla. S ahogy erről egyik életrajzírója, Ratko Pytlík késõbb beszámolt: „Az újságírók a Hrabal számára fenntartott asztal felé tekintgettek a „kis” agancs alatt, ám legnagyobb csodálkozásukra Õ már nem ült ott. Ezek után elhangzott néhány nekrológ, és az örökkévalóság hullámai összezárultak Hrabal fölött”.
  1. Egy ízben arról beszélt, hogy ő részben magyar író is (halkan hozzátenném mindenki írója, aki olvassa, de a Közép-európai korszellem, a hasonló gondolkodás, a történelmi összefonódások miatt valóban hiheti az ember egy kicsit magyarnak): ”Hát egy bizonyos fokig az (magyar író – a szerk.) is vagyok, mert amit a magyarok nem mernek kimondani otthon, azt én Prágában teli torokból hangoztatom. És ez az, ami sokkolja a magyarokat. Szeretnék kimondani, de nem tudják, mert nem Prágában vannak, hanem a konvencionális Budapesten.” (1992, magyar Playboy)
  2. Pepin bácsi valóságos személy volt, Bohumil Hrabal apai nagybátyja, Josef Hrabal, Az első világháborúban katonaként szolgált, később cipészként dolgozott, majd 1924-ben öccséhez költözött Nymburkba, és itt is maradt haláláig. Sajátos történeteivel, életszemléletével döntő hatást gyakorolt Bohumil Hrabal művészetére, aki többek között „példaképének”, „múzsájának” is nevezte Pepin bácsit.

Sokáig fejtegethetném még Hrabal írói munkásságát, életrajzi vonulatát, de megtették ezt már előttem jó páran, inkább egy értékes gondolattal zárom soraim, amit szintén ő fogalmazott meg, hrabali bölcsesség, ha eszerint élünk olyan nagy gond nem lehet(ne) a világban, így hangzik: “Most kell tevékenyen jót tennünk másokkal, s nem a túlvilágon.”

Tags: Bohumil Hrabal, Egy osztályismétlő emlékezései, Kreskó, Nymburk, Pepin bácsi, Prága Categories: IRODALOM
Related Posts