A Prae Kiadó 2020. március 6-án pályázatot hirdetett magas színvonalú krimik (novellák és regények) írására. A kiadó által gondozott Krimi Ma sorozat sikere nyomán a pályázat célja a hazai krimi kínálatának bővítése, az iránta való érdeklődés élénkítése.

A kiadó folytatja a 2017-ben megkezdett szisztematikus munkáját, melytől a kortárs magyar detektív- és bűnregény műfajának megújítását várja, és amellyel annak rétegzettebbé tételét tűzte ki célul. Az azóta eltelt időben négy regény látott napvilágot: Molnár T. Eszter SzabadesésMészöly Ágnes Rókabérc, haláltúraCserháti Éva A Sellő titka, valamint Pintér Tibor A harmónia tébolya című művei, és előkészületben van az eddig gyerekek számára író Kertész Erzsi könyve, mely idén ősszel jelenik meg.

A mostani pályázaton novellákkal és regényekkel lehetett indulni. A pályázók közt szép számmal vannak a honi irodalmi, művészeti szcéna ismert szerzői és a pályájuk elején állók is. A kiadó munkatársai a beérkező anyagok alapján előzsűrizik a pályaműveket, és bekérik a legjobb írások teljes kéziratát. Az elbírálás második körében a háromtagú szakmai zsűri, a Krimi Ma sorozat szerzői és a kiadó munkatársai véleményezik a beérkezett kéziratokat.

Eredményhirdetés a novellák esetén várhatóan 2020. július 31-én lesz, és a regénypályázat második fordulója is ekkor indul.

A számok tükrében

  • Pályázók száma: 187
  • Összes beküldött mű: 211
  • Regénypályázat: 107
  • Novellapályázat: 104
  • Közös művek: 3
  • Egy művel pályázók: 162
  • Több művel pályázók: 22
  • Mindkét kategóriában pályázók: 13
  • Női pályázók: 89
  • Férfi pályázók: 97
Kiemelt kép: prae.hu