„Pisztolycsővel a szájában az ember magánhangzókban beszél.”

Mendax Durden 2016. máj. 12. 0 0

Chrononauts #1-#4

Aki ismeri Mark Millar munkásságát (Kick-Ass, Kingsman), a saját maga által teremtett képregény világot, az hozzávetőlegesen tudja, mire számíthat ettől a pár részes történettől: pörgős, filmszerű képi világra és narratívára. A sztori szerint Corbin Quinn és Danny Reilly, két vagány tudós feltalálja az időutazást, de már az első tesztnél problémák adódnak. A gond fakadhatna technikai gubancból, vagy pusztán abból a logikus gondolatmenetből, hogy az idővel nem babrálunk, mert nem lesz jó vége, de a gond itt morális kérdésekből fakad. Senki ne ijedjen meg, a Chrononauts nem holmi filozofikus, mély gondolatú képregény. Inkább egy buddy comedy szerű őrült időutazós katyvasz, ami egy másodpercre sem lassul le. Nem csak a két karakter dinamikája, de a személyiségük is jól működik, kidolgozottabb szereplőket nem is kapunk, és bár a sztori pár szám után lezárásra kerül, ez nem is nagy baj. A rajzokat Sean Gordon Murphy szállítja, akitől jobbat keresve sem találhattak volna ehhez a történethez. Sűrű, eszméletlen jó rajzokat kapunk tőle. Nem azt mondom, hogy a Chrononauts kihagyhatatlan sztori, de két villamosmegálló között kifejezetten mókás szórakozás, amolyan popcorn képregény. Van egyáltalán ilyen kategória?

cikk

 

Dark Corridor #1 – #2

Kissé talán elfogult leszek a Dark Corridor esetében, és ez valószínűleg annak tudható be, hogy minden téren jobban rajongok a bűnügyi történetekért, mint a science fictionért. Pedig az Image kínálatában találunk olyan sci-fi képregényeket, amik kihagyhatatlanok. A Dark Corridor viszont igazi noir hangulatot hoz, nem hiába ez a gyengém. Persze ettől még nem lenne jó egy képregény, arról nem is beszélve, hogy a füzet egy teljesen különös formátummal kísérletezik. Két történet található az első részben (The Red Circle; 7 Deadly Daughters), amik a másodikban folytatódnak. Mindkét sztori lassan építkezik, mondhatni szilánkokat kapunk csak az egészből, mert hamar kiderül, hogy  a szereplők egy közös világban kóvályognak, és szépen lassan építik fel a közös világot. Elsőre a rajzok talán meglepőek lehetnek, kicsit olyan hatást kelt Rich Tommaso rajzstílusa, mintha egy húsz évvel ezelőtti krimi képsort olvasnánk valamelyik amerikai napilap utolsó oldalán, de pár oldal után a képkockák a maguk stílusában teljesen rendben vannak. Amúgy az egésznek filmes hatása van, szinte látom magam előtt, hogy miként nézne ki ez az egész az operatőr szemszögéből. Mindenképp maradok a képregény mellett, engem rettentően szórakoztatott.

cikk 3

 

A cikk folytatását IDE kattintva olvashatod testvéroldalunkon, az akritizator.blog.hu-n.

Categories: VILÁG