Megrendezték az I. Szombathelyi Kulturális Csúcstalálkozót

Vincze Bence 2019. feb. 17. 0 1

A Berzsenyi Dániel Könyvtár és a H+ Média Kulturális Egyesület szervezésében február 14-én hagyományteremtő szándékkal első alkalommal rendezték meg Szombathely kulturális csúcstalálkozóját.

A rendhagyó esemény vendégei Csapláros Andrea igazgató (Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum), Grünwald Stefánia ügyvezető (Savaria Turizmus NKft.), Kiss Barna igazgató (Savaria Szimfonikus Zenekar), Kovács Géza igazgató (Mesebolt Bábszínház), dr. Melega Miklós igazgató (Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltár), Parais István igazgató (AGORA Savaria) és Nagy Éva igazgató (Berzsenyi Dániel Könyvtár) voltak. Így egy igazán nagy kulturális réteget felölelő kerekasztal beszélgetésnek lehettek szem- és fültanúi a közönség soraiba érkezők. A Weöres Sándor Színház igazgatója, Jordán Tamás sajnos nem tudott megjelenni az eseményen, mivel nem tartózkodott a városban, de feltehetően, ha sikerül hagyományt teremteni ebből a roppant fontos évértékelő és összegző eseményből, legközelebb a szombathelyi színház sem marad ki a képviseletből. A beszélgetés moderátora Tanai Ibolya újságírónő volt, aki érdekfeszítő kérdéseivel és higgadt koordinálásával roppant minőségi keretet biztosított a nyílt kommunikáció és a figyelem fenntartása érdekében.

Első körben érdekes adatokat és információkat tudhattunk meg a kerekasztal beszélgetésben képviselt intézményekről. Kiderült, hogy a Levéltár a város legidősebb kulturális intézménye, és ha nem nézzük a
Savaria Turizmus Nonprofit Kft. elődjének, a Tourinform létrejöttének idejét, akkor a Mesebolt Bábszínházat megelőzve a legfiatalabb Szombathelyi kulturális intézménynek nevezhetjük.

A legnagyobb létszámú foglalkoztatottal rendelkező intézményt meghatározni már közel sem volt ilyen egyszerű, de egy kis matematikai fejtegetést követően a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum jött ki győztesként (96 státusz, összesen 120 foglalkoztatott), megelőzve a 83 státusszal rendelkező Savaria Szimfonikus Zenekart.

De megtudhattuk azt is, hogy fenntartó szempontjából a hat kulturális szervezet között van egy kakukktojás is. Mégpedig a Levéltár, ami azzal, hogy a Magyar Nemzeti Levéltár intézményéhez csatlakozott, már budapesti fenntartóval rendelkezik, szemben a többivel, akik egytől egyig szombathelyi központtal működnek.

Fotó: Lutor Katalin

2018 legnagyobb eredményei

Nagy Éva, a könyvtár igazgatója elmondta, hogy számukra a tavalyi év legnagyobb eredménye az volt, amikor elnyerték a Minősített Könyvtár címet, ami mögött hatalmas munka áll. Két év alatt összesen 560 oldalnyi dokumentumot sikerült feldolgozniuk a pályázat kapcsán. De bevallása szerint nemcsak kívülről tett ez jót a könyvtárnak, hanem belül is, sokszor érte őket meglepetés a munka során és az olvasók véleményeinek is nagyobb teret adtak.

Az AGORA Savaria igazgatója, Parais István is elégedett lehetett az elmúlt év eseményeivel. Ahogyan többször is hangsúlyozta, a legfőbb cél az, hogy az intézmény mindig biztonságos, kiszámítható és stabil működést tudjon biztosítani. De alighanem 2018 adatait látva ezt a szlogent nem igazán kell mantrázniuk, hiszen igazán sikeres időszakot tudhatnak maguk mögött. A számadatok szerint csaknem félmillió aktív látogatójuk van és a fiatalok felé nyitás is egyre sikeresebb projektnek bizonyul.

A Mesebolt Bábszínház kiemelkedő teljesítményt produkál évről évre, ez nem is kérdés. Kovács Géza igazgató is büszke lehet a mindössze húsz fős gárdájára, akik a tavalyi év során 330 előadás fölött teljesítettek, de három jelentős szakmai díj is gazdagította a társulat vitrinjét. Emellett külföldön is nagyot alakított a kis szombathelyi csapat, többek között a 13. KATOWICE – DZIECIOM Fesztiválon bezsebelhették Batu-tá kalandjai című előadásukkal Katowice város polgármesterének különdíját is, de megjárták Brüsszelt, Luxemburgot, Prágát és Csíkszeredát is.

Fotó: Lutor Katalin

Kiss Barna igazgató is büszke lehet a Savaria Szimfonikus Zenekar 2018-as munkásságára, ő főként az intézmény fejlődésére helyezte a hangsúlyt. Véleménye szerint évről évre nagyobb, és ezzel arányosan minőségibb közönség alakul ki a zenekar kötelékében. A Zenemanó koncertsorozat sikere pedig megkérdőjelezhetetlen, több mint ezer gyermeket mozgat meg a rendezvény rendszeresen, akikből később egy szilárd felnőttközönség alakulhat ki.

A Savaria Turizmus NKft. évértékelésében természetesen nem eshetett ki központi szerepéből a Karnevál, ami a tavaly nyár végi borús idő ellenére az egyik legtöbb embert bevonzó eseményük volt eddig. Grünwald Stefánia ügyvezető beszélt Szombathely turisztikai világának alakulásáról is. A 2010-es látványos visszaesést követően egy lassú fejlődés végpontjára érkezett az elmúlt évben a város. A tavalyi év statisztikái már közelítenek a 2000-es évek végén kimutatott adatokhoz, de természetesen két olyan turisztikai célpont mellett, mint Bük és Sárvár, még egy megyeszékhely sem igazán tudja felvenni a tempót, ami érthető a helységek adottságait tekintve.

Csapláros Andrea igazgató egy hosszú munkálati folyamat eredményét, a múzeum épületeinek rendbetételét és renoválását nevezte meg az elmúlt év legnagyobb eredményének. A múzeum 2013-ban került városi fenntartás alá, ezért is sikerülhetett a nagyszabású felújítás. Többek között befejezték a Smidt Múzeum és a villamos renoválását is, ami már régóta szívügye volt a szombathelyi lakosságnak. Emellett sikeres kiállításokat tudhat egyaránt maga mögött és maga előtt is az intézmény. Reménykednek abban is, hogy az ASTRO kiállítás elnyerheti majd az Év kiállítása címet.

Végül a Levéltár igazgatója, Dr. Melega Miklós három fő területet is kiemelt az elmúlt év kapcsán. Elmondása szerint a legnagyobb lökést a digitalizációs fejlesztés adta meg, aminek köszönhetően két speciális scannerrel is gazdagodott az intézmény. Ezzel a kutatóknak még nagyobb segítséget tudnak nyújtani a jövőben. Emellett sikerült digitalizálniuk a Savaria Filmstúdió filmtekercseit is, ami több mint ezer filmet jelent. Végül kiemelt fontosságú lépésnek véli az igazgató, hogy 2018-ban már harmadik alkalommal kapott fix helyet a Savaria Történelmi Karneválon a Levéltár, ezzel felborítva az ilyen típusú intézmények sztereotípiáit, és igazán izgalmas filmvetítések alkalmával egyenesen mozivá alakulhat a Vas Megyei Levéltár épülete.

Fotó: Lutor Katalin

Legnagyobb meglepetés

Ezúttal a válaszok sorát dr. Melega Miklós kezdte egy igazán érdekes történettel. Szeptemberben egy ismeretlen férfi egy szatyrot adott le a Levéltár portáján, amivel az igazgató nem foglalkozott egy ideig, de amikor a kezébe került nagy örömére egy bőrkötésű kötet lapult az alján, benne 1870-es, 80-as évekből származó fotókkal, amelyeken többek között a Brenner család és a Premontrei szerzetesek is szerepeltek. A nagylelkű ajándékozó kilétére azóta sem derült fény, de hatalmas értékű kincset hagyott a Levéltárra.

Az AGORA Savaria igazgatója első sorban a Fő téri játszótér sikerességét emelte ki, és azt, hogy milyen felelősségteljesen vigyáztak rá a szombathelyi polgárok. A VB sátor is hasonló népszerűségnek örvendett.

Fotó: Lutor Katalin

Legnagyobb kudarc

A Berzsenyi Dániel Könyvtár rengeteg rendezvényt készít elő és szervez meg intézményi keretek között, így nyilván megvan az esélye annak, hogy néha-néha egy kevésbé népszerű esemény is becsúszik a sormintába. Nagy Éva igazgató beszámolójából megtudhattuk, hogy sajnos tavaly a karácsonyi könyvvásár egyik estje teljesítette alul az elvárásokat. A kortárs szerzőket bemutató programra roppant kevesen érkeztek, aminek oka többek között az volt, hogy a posta a rendezvény utáni nap kézbesítette a meghívókat.

Kovács Géza, a Mesebolt Bábszínház kapcsán személyes gondolatokat is hozzáfűzött a kérdéshez. Véleménye szerint a legnagyobb gondot a kultúra jelenlegi helyzete okozza és az, hogy milyen szerepet tud betölteni az egyenlőtlen ellátási rendszerben. Míg stadionok épülnek és a magyar futballbajnokság első osztályának kiesőjelölt csapata 160 milliós éves jövedelemmel tud játékosokat szerződtetni, addig a kulturális réteg roppantul el van hanyagolva. Emellett már évek óta cél, hogy létrejöjjön egy középtávú városi kulturális koncepció, amiben összegezni tudnák a céljaikat és törekvéseiket, de sajnos ennek megalakítására a mai napig nem volt lehetőség.

Az AGORA Savaria igazgatója is hasonló problémarendszert fogalmazott meg általános csalódásként. Szerinte a kulturális szolgáltatási rendszer egyik fő célja a közművelődés, a közkultúra kialakítása lenne, de a lelkesedés ellenére ezeknek nincs olyan háttér biztosítva, ami elvárható lenne országos szinten. Ellenben Kiss Barna, a zenekar igazgatója közel sem látja ilyen borúsnak a helyzetet. Szerinte nem érinti ilyen súlyosan az intézményeket ez a probléma, ennek az érzésnek a kiváltó oka sokkal inkább az emberek bizonytalanságában rejlik. Elmondása szerint nemzeti besorolásuknak köszönhetően több jelentős támogatásban is részesülnek, ami rengeteg új lehetőséget nyit meg előttük.

Csapláros Andrea múzeumigazgató elmondása szerint nehéz kérdések vannak, de kifejezetten nagy csalódások nincsenek. Az egyik legnagyobb félelem, hogy a tervek szerint Debrecenbe költözhet a Magyar Természettudományi Múzeum, ami sajnos ellehetetlenítené a szombathelyi kutatók számára az ingázást.

Fotó: Lutor Katalin

A Levéltárnál 2018-ban a legnagyobb kudarcot a Vasi Szemle és az Életünk folyóiratok nehéz helyzete jelentette. A fenntartó nem tudja a továbbiakban támogatni ezeket a közleményeket, és bár az olvasottságuk nem volt túl magas, fontos szerepet töltöttek be a szombathelyi kulturális közegben. Dr. Melega Miklós elmondta, hogy igyekeznek külső forrásokból támogatást meríteni a probléma kiküszöbölésére.

Turisztika szempontjából is érte nagy csalódás a várost az elmúlt évben, mégpedig a pályázati besorolásoknál. Sajnos Szombathely-Sárvár-Kőszeg-Celldömölk és térségének még az ezüst övezetbe sem sikerült bekerülnie, és mivel bronz övezet már nem létezik, így támogatásokban nem igazán reménykedhetnek a vasiak. Grünwald Stefánia bevallása szerint ez a fő probléma, ami további gondokhoz vezet, például ahhoz is, hogy a város nem tudta még most sem meghatározni azt a költségvetést, amit a Savaria Történelmi Karneválra szánnak. És bár szeretnének nagyszabású eseményt, hiszen mégiscsak a 20. alkalommal kerül megrendezésre Közép-Európa legnagyobb történelmi karneválja, nem tudnak mélyen belemenni a szervezésben, hiszen a költségvetés még koránt sem fix. Ebből adódóan több zenekar és fellépő is visszamondta már a fellépést, mivel sokuk már egy évvel előre megtervezi a programját, nem engedhetik meg maguknak, hogy az utolsó pillanatokig várjanak a karnevál költségvetési válaszára.

Fotó: Lutor Katalin

A legemlékezetesebb pillanat

Parais István a tavalyi év rengeteg eseményére tekinthet vissza nagy büszkeséggel, de egyértelműen kiemelkedő volt véleménye szerint az AGORA Savaria szervezésében megvalósuló a Dal a miénk program, ami lényegében a semmiből indult és teljesen önálló építkezéssel egy hatalmas katarzissá alakult végül.

A múzeum nagy pillanata a tavaly visszaérkező Derkovits-kép volt, ami, mielőtt hazajutott volna, bejárta egész Európát. Ezzel egy hatalmas műkincs birtokosává vált az intézmény. A Levéltár is egy nagy visszatérésnek örvendhetett decemberben, amikor is Szombathely egyik legrégebbről fennmaradt okirata érthetetlen okokból az Egyázmegyei Levéltárba került, ahol felismerték a hibát és a püspökség segítségével visszajuttatták az értékes levelet a városi intézménybe.

Nagy Éva a rendezvényeket és azok rendre magas szinten való megszervezését emelte ki a könyvtár kapcsán. Nehéz is lett volna ennyi esemény közül választani, hiszen többek között nagy sikert aratott az elmúlt évben az Ezt látni és hallani kell, a Bájoló, a Vers Világa, a Más-kép és a Könyvtári éjszaka neveket viselő programok is.

Fotó: Lutor Katalin

Kiss Barna személyes impulzusként éli meg, hogy rendszeresen találkozott az elmúlt év során a közösségi oldalakon a zenekart dicsérő és elismerő megjegyzésekkel és posztokkal. Grünwald Stefánia is csatlakozott a zenekart dicsérők sorába, szerinte hatalmas lépés, hogy végre van opera Szombathelyen, ami turisztikai szempontból is nagyon fontos lépés volt.

A Mesebolt Bábszínház legboldogabb pillanatai a kecskeméti Bábszínházi Találkozóhoz fűződnek és a nemzetközi sikerekhez. De Kovács Géza számára a Baltasar passiójáték első, teljes eljátszása volt a legörömtelibb pillanat.

Leghőbb vágyak 2019-ben

A múzeum számára a legfontosabb a továbbiakban is a kiegyensúlyozott költségvetés, de a Képtár épületének felújítása is az idei év nagy lépései közé sorolható majd. Parais István, ahogy az est során többször is hangsúlyozta, a legfőbb szempont mindig a biztonságos, kiszámítható és stabil működés, és hogy a 2019-es évben minél több közösségépítő és identitásfejlesztő pályázaton tudjanak indulni, de szeretnék megszólaltatni a helyi lakosokat is, véleményeikből építkezni és fejleszteni a város kulturális életét.

Fotó: Lutor Katalin

A Levéltár szeretne idén egy nagyszabású kiállítást a Savaria Karneválon, amelyre egy gyűjtéssel kerülne sor. Keresnek minden olyan tárgyat, emléket, amelyen szerepel Szombathely neve. A Berzsenyi Dániel Könyvtár törekedik arra, hogy tartani tudja a tavalyi magas minőségi szintet, ami kifejezetten nehéz feladatnak ígérkezik, hiszen Nagy Éva igazgató távozni fog, és szeretnék, ha zökkenőmentesen menne végbe az átmenet. Grünwald Stefánia elmondta, cégük idén szeretné, ha a 20. Savaria Történelmi Karnevál visszanyúlna a gyökereihez, ezért kéri minden olyan szombathelyi lakosnak a segítségét, akik már a ’60-as években is részt vettek az eseményen, hogy még jobban fel tudják majd eleveníteni az akkori műsorokat, rendezvényeket. A zenekar már jó ideje küzd a Bartók Terem világításának hibáival, így az év első teendője lesz, hogy ezt a problémát rendbe hozzák. Emellett Kiss Barna célja, hogy egyre kevesebb üres szék legyen a koncerteken. Végül Kovács Géza is megfogalmazta a legfontosabb célt az idei évre: a Mesebolt Bábszínháznak nagy szüksége lenne végre egy méltó és önálló otthonra, ami már lassan 25 éves vágyálom számukra.

Fotók: Lutor Katalin

Tags: Agora Savaria, Agora Savaria Művelődési és Sportház, Berzsenyi Dániel Könyvtár, beszélgetés, Csapláros Andrea, dr. Melega Miklós, Grünwald Stefánia, H+ Média Kulturális Egyesület, Horváth Zoltán, kerekasztal, Kiss Barna, Kovács Géza, Mesebolt Bábszínház, Nagy Éva, Parais István, Savaria Karnevál, Savaria Múzeum, Szombathely, Vas megye Categories: VILÁG
Related Posts