BLOG

Egy pillantás 2018 legjobb albumaira

Mint minden év végén, így idén is összegzésre kerülnek az évek fontos eseményei, illetve jócselekedetei, amikkel magunkban elszámolunk. Viszont a zeneipar sem szűnt meg, sőt, idén a kezdetét észlelhettük az afrobeat megszűnésének, amely végre új színt hozhat a jövőbe. Bár húsztizennyolc nem volt annyira robbanásszerű egyik új előadónak sem, mint az előző év, ám most sincs komolyabb hiányérzetem, főleg nem az eggyel a felhám alatti kategóriák esetén.

2018. dec. 30. 0 1

Ez nem mindennapi érzés, de idevaló – TEJ: Himnusz dalpremier

A frissen megjelent Himnusz című track által most újra kaptunk egy kóstolót az új albumról - egy egészen más ízű kóstolót.

2018. nov. 10. 0 0

TEJ – Az idő urai dalpremier

A szubkult diszkó-popjáról (nem) híres TEJ zenekar új dallal jelentkezett, mely Az idő urai nevet kapta.

2018. nov. 1. 0 0

Így kell lemezt bemutatni – AWS a Barba Negrában

A metálzene az elmúlt tíz évben tematikus fesztiválokra lett lényegében száműzve, és vidéki városonként már csak egy-egy füstös klub tud megtelni, ha ilyen zene van a terítéken. Pedig vannak továbbra is hazai zászlóshajók, amelyek még kiállnak a popzene ellen, és megérdemelnék a közönség figyelmét.

2018. okt. 17. 0 1

II. GotthArt fesztivál – Megható pillanatok és egész estés rockmaraton

Egy forró nyári napon, 2018. július 28.-án került megrendezésre a II. GotthArt fesztivál, a szentgotthárdi Alpokalja Motel és kemping területén. A múlt évben debütáló program sikere után nem volt kérdéses a folytatás.

2018. Júl. 30. 0 2

Bandaportrék 7. – “Ez egy nagy család, amit jó lenne kibővíteni” – Interjú a Borders of Byzantiummal

Számos koncertet, egy EP-t és két leforgatott videoklipet tudhat magáénak a Borders of Byzantium nevű budapesti metál zenekar. A bizánci metált játszó banda nagylemeze októberre várható, albumuk készítése közben azonban a zenekar énekes-screamer tagjai, Oláh Marcell és Joó Bence szakítottak időt egy interjúra. Hogyan kezdtétek el és mióta zenéltek? Bence: Hét éves koromban elkezdtem hegedülni, […]

2018. ápr. 12. 0 2

Szombat esti rockmaraton a Végállomás Klubban – KIES, AWS és Fatal Error

A hétköznapi fáradt gőz kiengedése egyenlő a Végállomás Klubban szervezett, őrületes hangulatú koncertekkel. Szombat este a fiataloknak kedvezett a paletta, hiszen most a huszonéves srácok hódították meg a színpadot.

2018. feb. 5. 0 0

Metal-hétvége a Végállomásban! – Kalapács, AWS, Fatal Error és Kies

Február másodikán és harmadikán a szombathelyi Végállomás klub igazi korképet állít a magyar metál világnak. A kezdetektől, azaz Kalapács Józseftől a mai legnépszerűbb metál rockbandáig, az AWS-ig. De a Vas megyében is méltán kedvelt Fatal Error és a Kecskemétről induló KIES (akik az idei év első három hónapjában elválaszthatatlan párost alkotnak) is megrezgeti majd a Végálló színpadát.

2018. jan. 30. 0 0
fotó: Szőlősi Sándor

Bandaportrék 3. – „Minőségi zenét adjunk ki, az a lényeg” – Interjú a 1LIFE zenekarral

„Most csak azokkal beszélgetsz, akik a színpadon bohóckodnak, de egyébként sok embernek van még munkája ebben a projektben.” – Bemutatkozik a szolnoki fiatalokból álló 1LIFE zenekar. A kezdetekről, jövőről, álmokról.  Melyikőtök hogyan kezdett zenélni? Jankó Marcell: Ötödikes-hatodikos koromban kezdtem klasszikus gitáron játszani. Slash és a Guns N’ Roses miatt, azt 3-4 évig csináltam. Két éve pedig […]

2018. jan. 15. 0 2