BLOG

Száz éves lenne Bernstein – Koncert a Magyar Rádió Márványtermében

A világhírű amerikai zeneszerző, Leonard Bernstein századik születésnapját nem lehet elégszer megünnepelni. A West Side Story komponistájára ezúttal a Magyar Rádió Márványtermében emlékeztünk. A Bernstein-művek mellett Bartók, Debussy és Hacsaturján darabjai tették változatossá a koncert műsorát.

2018. jún. 28. 0 0

A Virtuózok abszolút győztese: Beke Márk

Több héten keresztül együtt izgulhattunk kedvenc virtuózainkért. Sírtunk, tapsoltunk, szavaztunk, ahányszor csak lehetett. Most viszont elérkeztünk a fináléhoz, ahol már nem a zsűri, hanem a közönség döntött az abszolút győztesről. 

2018. jún. 8. 0 1

Minden, ami cselló – Baranyai Barnabás diplomakoncertje

A Junior Príma-díjas csellista már számtalanszor bizonyított a hazai és nemzetközi versenyeken, valamint a kamarazene világában. Most ismét övé volt a főszerep a Zeneakadémia Nagytermében. Diplomakoncertjén a kötelező klasszikusok mellett bőven jutott hely 20. századi "húrszaggató" darabnak is a színpadon.

2018. jún. 7. 0 6

Virtuózok – A következő három döntős

A Virtuózok utolsó elődöntőjében a legnagyobbak mérték össze zenei tudásukat és tehetségüket a színpadon. Élménydús estének lehettünk tanúi, aminek végén az is kiderült, kik csatlakoznak az előző hetek döntősei közé.

2018. máj. 25. 0 1

Hegedűművész és karmester – Baráti Kristóf koncertje

Baráti Kristóf egyre többször tűnik fel a színpadon hegedűje nélkül. A kiváló zenész a Zuglói Filharmóniával közös koncertjén már nemcsak lehengerlő szólójátékával nyűgözte le a közönséget, hanem karmesterként is bemutatkozott a Zeneakadémia Nagytermében.

2018. máj. 24. 0 -1

A férfi lelkének mélyén – A kékszakállú herceg vára

Ma száz éve, hogy a közönség először hallhatta Bartók Béla legendás operáját. A kerek évforduló tiszteletére számos zenekar Bartókot és A kékszakállú herceg várát helyezi zenei palettájának középpontjába. Így tett a Concerto Budapest is, akik Rost Andreát és Sebestyén Miklóst kísérték a Zeneakadémián.

2018. máj. 21. 0 0

Virtuózok – A kicsik három döntőse

A tinik után most a kicsik korcsoportját hallhattuk újra a Virtuózok 4. évadában. A tét a döntőbe jutás, ennek fényében pedig a legkisebb virtuózok igencsak kitettek magukért. Olyan lehengerlő produkciókat hallhattunk, amik a műsor történetében évek múlva is emlékezetesek maradnak majd. Nézzük meg, ki voltak azok, akik ebben az erős mezőnyben a legjobbnak bizonyultak.

2018. máj. 18. 0 0

A Virtuózok első döntősei – A tinik korcsoportja

A Virtuózok 4. évadának első elődöntőjében a tinik mutathatták meg a zsűrinek, hogy nem véletlenül jutottak tovább az előző fordulóban. A versenyzők már korábban bizonyított tehetségükkel nem okoztak meglepetést, ám zeneiségükkel és felkészültségükkel annál inkább. 

2018. máj. 11. 0 0

A következő kilenc virtuóz – A kicsik válogatója

Alig egy hete indult útjára a Virtuózok 4. évada, máris számtalan tehetséges művésszel és élvezetes előadással lettünk gazdagabbak.  Az ország egyetlen komolyzenei tehetségkutatója ezúttal a kicsiknek adott lehetőséget, hogy tudásukat bizonyítsák a szakmai zsűri előtt. A legkisebbek korcsoportjában ezúttal sem kellett csalódnunk...

2018. ápr. 29. 0 0

Budapesti Tavaszi Fesztivál – Várdai István és Frankl Péter koncertje

Az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik legjobban várt előadása a Zeneakadémia Nagytermében került megrendezésre. Várdai István és Frankl Péter közös koncertje kétség kívül a közelmúlt kiemelkedő eseménye volt, amely a helyszínre vonzotta a klasszikus zenei élet nagyjait és rajongóit is.

2018. ápr. 23. 0 0