Tragédia és komédia, ezek együttállását szereti leginkább játszani Orosz Róbert, a Weöres Sándor Színház színésze. Régi tervünk volt vele interjút készíteni, hiszen ő sokak „kedvenc” szombathelyi színésze. Jelenléte a színpadon mindig fontos erő, orgánuma pedig egy szürke mondatot is viccessé tud változtatni.

A színház színésztársalgójában (ami konyha, nappali, dohányzó, és hálószoba is egyben) szinte folyamatos a nyüzsgés, itt beszélgettünk színpadi energiáktól átszellemülve a rutinos színésszel.

Minden történet elkezdődik valahol, valamikor. A tiéd hogyan indult?

Vannak, akik már óvódásként színészek szeretnének lenni, ehhez képest én viszonylag későn eszméltem rá erre. Van, aki kinövi, van, aki pedig belenő!

Te mikor döntötted el, hogy színész leszel?

Középiskola negyedik osztályában volt egy Ki mit tud?-verseny, ahol egy srác elszavalta József Attila Levegőt! című versét. Nem volt nagy baj a szavalattal, de egyáltalán nem nyűgözött le. A magyartanár a műsor végén feltette a kérdést: van-e még valaki, aki készült a versenyre? Akkor jelentkeztem, hogy a Levegőt! én is szívesen elmondanám. Ez volt az első nyilvános szereplésem, meg is nyertem szavalat kategóriában. Bár az is igaz, hogy negyedikre már legalább kétszáz verset tudtam fejből… Ötödévesként tagja lettem egy diákszínjátszó körnek, akikkel Székesfehérváron előadtuk a Caligula helytartóját. A középiskola után a Merlin Színházhoz jelentkeztem, Lázár Kati és Jordán Tamás osztályába: ez az egyenes következménye, hogy most itt vagyok.

img_7048
Fotó: Hamana Mátyás

Ha megtanultál majdnem kétszáz verset, akkor az irodalom folyamatosan része volt az életednek.

Igen! Ebből a kétszáz versből legalább százötven József Attila vers, a maradékot többnyire Radnóti, Ady, Pilinszky művei teszik ki.

A mottód is egy József Attila idézet. (Az idő lassan elszivárog, nem lógok a mesék tején, hörpintek valódi világot, habzó éggel a tetején. – a szerk.)

Adta magát, így oldottam meg egy huszárvágással, amikor mottót kellett választani. Régen az éjjeliszekrényemen sorakoztak a verseskötetek. Sajnos az elmúlt években nem volt túl sok időm verset olvasni…

Talán Jordán Tamásnak is József Attila a kedvenc költője. Mielőtt megismerkedtetek hallhattad valahol verset mondani?

Szerencsés vagyok: a példaképem Jordán Tamás színész volt, amint József Attilát szaval, később pedig ő lett a tanárom. Tamás szavalása teljesen újszerű volt, lenyűgözött. A gyerekszobám falára az volt kiírva: Jordán Tamás és Cseh Tamás. Egyébként megadatott, hogy Cseh Tamást is megismerjem később.

Sokszor tűnsz fel, akár a televízióban, akár a színpadon, vígjátékokban. A komédia közelebb áll hozzád, mint a tragédia?

Azt szeretem, ha mindkettő jelen van, de az életet muszáj humorral (is) kezelni. Ha egyre mélyebbre ásunk, akkor nem biztos, hogy feljövünk valaha… A darabokra visszatérve, nagy kedvencem volt Az ügynök halála, ami inkább volt tragikus mű, maximum keserédesnek lehetne nevezni. De szeretek nevettetni, talán kizökkenti a nézőket a hétköznapi gondjaikból.

img_7064
Fotó: Hamana Mátyás

Az Ahogy tetszikben is egy ilyen karakter alakítasz, nem? Akiben keserűség és vidámság is van.

Első olvasatra bajban voltam ezzel a szereppel, nem igazán találtam rajta fogást. Shakespeare már írt a darabba egy klasszikus bohócfigurát, de a mű alkotása közben volt egy színészváltás a társulatban: elment a Bohóc és jött egy Jaques nevű karakter, aki viszont filozofikusabb színész volt, de időközben a bohóc Bohóc is visszatért… Végül mindketten szerepet kaptak. A Bohóc és méla Jaques találkoznak a műben, nyilván a Bohóc harsányabb, Jaques pedig mélabúsabb, de mindkettőjükben kritikai él van az adott helyzettel szemben.

Talán egy ki nem mondott konfliktus is feszül közöttük. Például a Bohóc féltékeny, ezért választja szét a szerelmeseket, Jucit és Vilit. Jaques-nak nincsenek ilyen „alantas vágyai”, sőt.

Az biztos, hogy másképp szemlélik a világot. A Bohóc megkívánta a nőt, és el is szedi szegény Vilitől, megteheti, mert feljebb áll a ranglétrán. Jaques ezeken már túl van, neki nem számítanak a nők, a pénz, meghaladta őket, talán ezért is filozofikusabb a személyisége.

Az Ahogy tetszikben is megfigyeltem egy rád jellemző színészi vonást. Tudatosan éred el a hanglejtéseddel, hogy egy szinte közömbös mondat is humorforrássá váljon?

Biztos, hogy ez nem volt tudatos tőlem. Ez biztosan én vagyok, így beszélek, így hívom fel a figyelmet a fontos dolgokra. Nem szoktam a tükör előtt gyakorolni!

img_7055
Fotó: Hamana Mátyás

Néha mondják, hogy kétféle színész létezik, az egyik próbálni szeret, a másik pedig játszani. Melyik táborhoz tartozol?

Ez örökkön változik. Régen inkább próbálni szerettem jobban, kevésbé játszani. Nem is értettem miért vannak előadások is, amikor olyan jókat próbáltunk!? Manapság kezdek változni, talán az előadásokat kedvelem jobban. Rengeteg munka van egy darab elkészítésében: most is van táncpróbám, énekpróbám, meg kell tanulni a prózai részeket, lassú és fárasztó folyamat. Aztán nincs mese, ki kell bírni a főpróbaheteket is!

Érkezik a Mágnás Miska, gondolom énekpróba alatt erre céloztál. Szintén örök kérdés, hogy zenés vagy prózai darabokra ülsz be szívesebben? Milyen darabokban játszanál inkább?

Inkább prózát, vagy prózára. De ellenpéldát is tudok mondani! Mohácsi János rendezte pár évvel ezelőtt a Parasztoperát, ez az előadás kifejezetten zenés volt. Ha választanom kéne ebben a pillanatban, hogy mit nézzek meg, ezt a zseniális darabot választanám. Persze, kissé ellentmondok magamnak… Egyébként nem is ez a felosztás a lényeg, hanem, hogy hasson, erős legyen. A különbség abból áll, hogy a zene segít elragadni a közönséget, a prózával ez kissé nehezebb feladat.

Vannak be vagy be nem teljesült szerepálmaid?

Nincsenek. Nem is szabadna elmesélni, hátha megkapja őket az ember, utána pedig azt mondják: „Ez volt a szerepálmod? Hát, ez nem sok…” Elég sok lehetőséget kapok ahhoz, hogy ne legyen időm szerepálmon gondolkozni.

A zenés és prózai darabok közötti különbségről eszembe jutott egy konkrét példa. Párhuzamosan játszottátok az Én és a kisöcsémet a Hosszú út az éjszakába című drámával. Az előbbi mindig megtöltötte a termet, a „Hosszú útra” sokkal kevesebben voltak kíváncsiak, pedig egy mély és szívszorító darab.

Muszáj elfogadni, hogy mi az, amire vágyik a közönség. Egyébként jó visszhangja volt a Hosszú út az éjszakábanak is. Szabó Máté felkészült rendező, de az emberek nem adták szájról szájra, hogy érdemes megnézni, pedig Szombathelyen ez nagyon fontos. Kudarcnak sem kudarc, mert tudjuk, hogy nem ez a műfaj fogja a legnagyobb tapsvihart és sikereket hozni.

img_7034
Fotó: Hamana Mátyás

A mi osztályunk is egy sötét és tragikus darab, mégis feltűnő híre lett.

Kiválóan megírt darab, Lukács Andor pedig kitalálta, hogy hogyan működhet jól a színpadon. Nem értem a két darab sikere közötti különbséget, bár igaz, hogy A mi osztályunkat a kisteremben játszottunk, a bérletesek pedig mindig megtöltötték. Aztán terjedt a suttogópropaganda, hogy érdemes beülni rá, és ez generált egy „szeretnénk megnézni” állapotot. Egyáltalán nem mindegy, hogy melyik teremben játsszuk az adott előadást.

Ebben a műben is nagyon összetett a karaktered. Heinek később püspök lesz, de fiatalon szörnyű dolgokban tettestárs.

Nagyon szeretem ezt a szerepemet. A figurám kezdetben csak sodródik az árral, majd olyan helyzetben találja magát, amihez muszáj alkalmazkodnia. A halála előtt pedig komoly küzdelmeket vív, látomások kísértik…

Nekem az tetszett ebben a darabban, hogy nincsen teljesen gonosz vagy jó, ráadásul mindenki megkapja a magáét, nem számít, hogy lengyel vagy zsidó az illető.

Jó, hogy ezt mondod! A rendezői koncepció is ez volt. Nem áldozatokra és rossz emberekre válnak szét a karakterek, hanem a történet elején kapunk egy krónikát arról, hogy mennyire bonyolult a helyzet, és hogyan válik borzalommá. A teremből kifele jövet elhelyeztünk egy fényképet, amit nagyon kevesen vesznek észre. A képen szerepel a darabban is felgyújtott pajta, körülötte áll a kisváros és nézik, ahogyan ég. Ha nem volt elég a gyomros, akkor meg lehet nézni, hogyan nézett ki a valóságban. Félelmetes.

A Mandragóra könnyedebb darab, de a díszleteken keresztül ez is rögtön beszippantja a nézőket.

A díszletek funkciójáról elsősorban Valló Pétert kéne megkérdezni. Én úgy gondolom, hogy az építkezés ábrázolása az országépítést szimbolizálja. Ez a darab a jelen kritikája, egy építési vállalkozó utódlási problémáiról szól, nagyon erős benne a társadalom bírálata. A díszlet veszélyes, de nagyon szeretem!

img_7016
Fotó: Hamana Mátyás

Az Ahogy tetszikben is fontos szereplő a díszlettér, és itt is találunk egy adag politikakritikát, főleg Jaques-nak van ilyen szerepe.

Megkaptam érte a magamét! A bemutató után odajött hozzám egy bácsi, mondván: ő olvasott Shakespeare-t és ez nem ő volt! Horgas Ádám átdolgozta a darabot, és rakott bele utalásokat, modern kifejezéseket. Én szeretem, ha a mának szólunk, és nem múzeumnak hat a munkánk. Az emberek is így tudnak jobban kötődni.

Hogyan birkózol meg azokkal a helyzetekkel, amikor párhuzamosan játszol szomorút és vidámat, esetleg próbálsz egy harmadikat is? Felkavarnak a hangulatváltások?

Nem viszem haza az éppen játszott figurát, inkább a próbák vagy előadások pici problémái miatt morgok. Az előadások nehézsége az, hogy a próbák alatti átszellemültséget kell működtetni. Ha ez jól sikerül, akkor az meglátszik az előadáson is.

Játszol Az Ahogy tetszikben, A mi osztályunkban, a Mágnás Miskában. Miben láthatnak a nézők még a 2016/2017-es évadban?

Még mindig fut az örök A jó pálinka itassa magát. Jön a Vineta Köztársaság, ezt Réthly Attila rendezi, illetve a Béres Attila által színpadra állított Tartuffe. Tényleg nincs időm szerepálmon gondolkodni!

Az interjút Kocsis Marcell és Egervári György készítette, a fotók Hamana Mátyás munkái.