Kortárs kiállítás, vásár és társművészeti programok a Balaton északi partján

f21.hu 2019. aug. 3. 0 0

A Resident Art művészeti ügynökség nyári kezdeményezése, a Resident Art GARTEN azzal a céllal jött létre, hogy a Balaton északi partján néhány hétre közelebb hozza a fiatal kortárs művészetet. Több mint 200 művet bemutató képzőművészeti kiállítás és vásár, mozi, koncertek, beszélgetések, tárlatvezetések várják három héten keresztül az érdeklődőket.

A Resident Art GARTEN Lovason, az Alsóörs és Paloznak között elhelyezkedő kis községben lel otthonra, az eddig is aktív művészeti élettől pezsgő Nagy Gyula Művészeti Alapítvány galériájában. A rendhagyó, közel ötven művész kétszáz műalkotását bemutató kiállításon és vásáron a kortárs magyar festészet, grafika és fotóművészet legígéretesebb alkotóival ismerkedhet meg a közönség.

A műveket két árkategóriában, 50 ezer és 100 ezer forint értékben kínálják eladásra. A kiállítás új platformot teremt a kortárs művek elérhető áron való megvásárlására. A vásár célja egyfelől, hogy a fiatal művészek pályaindulását segítse, másrészt, hogy a fiatal műkedvelők és vásárlók számára is lehetőséget teremtsen az „art world”-be való belépésre. A rutinos műgyűjtőket kiemelt művek várják és csábítják. Megvásárolhatók lesznek például Fehér László, Wahorn András, drMáriás, efZámbó István, Bernát András, Gábor Áron művei és a francia származású, de Magyarországon élő Ludovic Thiriez alkotásai.

A kiállítás és vásár műtárgyait tárlatvezetéseken sajátos szemszögekből is megismerhetik a látogatók. Műgyűjtők, aukcióvezetők, művészettörténészek és képzőművészek egyaránt szerepelnek a meghívott előadók listáján. Hallható lesz például a két kultúrharcos Winkler Nóra és Topor Tünde interpretálása, de a kortárs művészet kiemelkedő tehetsége és sajátos látásmódú alkotója, Verebics Ágnes is végigvezeti majd az érdeklődőket a kiállítás képein.

Hegyháti Réka: Orphanage digitalis

Az esemény teljes ideje alatt megtekinthető kiállítás és vásár mellett számos társművészeti program várja a GARTEN közönségét. A pódiumbeszélgetéseken a művészeti világ legizgalmasabb kérdéseiről lesz szó. Bajzáth Sándor addiktológussal, szenvedélybeteg segítővel és Rechnitzer János műgyűjtővel például művészet és szenvedély viszonyáról tartanak beszélgetést. Vendégül látják ezenkívül a helyben alkotó művészeket is: Klimó Károly festőművészt, Fenyvesi Ottó írót és Bojár Iván András művészettörténészt is.

A moziprogramban a művészet világának rejtélyét érintő filmek szerepelnek. A világot megjárt, nagy sikerű magyar animációs film, a Ruben Brandt, a gyűjtő mellett megtekinthető lesz a művészet és pénz világáról szóló Senki többet című izgalmas dokumentumfilm is vagy a Cannes-i Arany Pálma-díjas A négyzet című alkotás. A kortárs művészeti világ beavatottjainak Koronczi Endre A szél mögött című, majd’ egyórás filozofikus, kísérleti filmjét és Bánki Ákos Tiltott absztraktok dokumentumfilmjét ajánlják a szervezők. A borkóstolók és koncertek alatt pedig nem csak a szem, de a száj és a fül is megkapja, ami neki jár.

Wahorn András és bandája, valamint Magyarország egyik legnagyobb bakelitgyűjtője, Kanada Káosz is zenélni fog. Egyik este az idehaza ritkán játszott DADA költemény, Kurt Schwitteers Ursonate-ja is hallható lesz.

Az Art GARTEN látogatóit szeretettel várja a két szervező: Bánki Ákos képzőművész, kurátor és Schneller János, művészettörténész, kurátor. Lehetőség nyílik interjút készíteni bármelyikőjükkel – Jánossal július 29. után.

Facebook: https://www.facebook.com/ResidentArtBudapest/

Instagram: https://www.instagram.com/resident_art_garten/

Web: https://www.residentartgarten.com/

E-mail: hello@residentart.com

Helyszín: Resident Art GARTEN – 8228 Lovas, Fő utca 12.

Az esemény augusztus 1. és 20. között – hétfő kivételével mindennap 15 órától 22 óráig –, Lovason látogatható. A kiállítás ingyenes, míg a további programokra való belépés ezer forintos támogatói jegyhez kötött.

Kiemelt kép: Naomi Devil – Léghajó

Tags: Balaton, Balaton-felvidék, kultúra, művészet, Nagy Gyula Művészeti Alapítvány, Resident Art GARTEN, Resident Art művészeti ügynökség Categories: PROGRAMAJÁNLÓ
Related Posts