A Jay Asher azonos című regénye alapján készült 13 okom volt című sorozat 2017-ben debütált a Netflixen, és bár a szülők körében több okból is felháborodást váltott ki, a tiniket megcélzó sorozat idén már a harmadik évadával jelentkezett, és 2020-ra berendelték a negyedik, egyben utolsót is.

A 13 okom volt első évada csakis az alapjául szolgáló könyvet és a főszereplő, Hannah Baker azon 13 okát dolgozza fel, amelyek ahhoz vezettek, hogy végül öngyilkosságba meneküljön. Számomra már nem volt ismeretlen Hannah és a kazettái, amikor kiderült, hogy filmre viszik a történetét, bár a karaktert Jay Asher 2007-ben megjelent regényében sem kedveltem. Hiába foglalkozik a könyv – ezáltal tehát a sorozat is – egy nagyon komoly társadalmi, főként az amúgy is érzékeny tinédzsereket érintő problémával, Hannah Baker inkább tűnik egy túlreagálós hisztérikának, aki a legjobb emberekből is ellenséget kreál, mintsem valaki olyannak, akit sajnálni lehet. Az említett kicsinyes apróságok mellett a főszereplő karakternek egy nagyon komoly, már-már érthető oka van az öngyilkosságra, ez pedig az ellene elkövetett nemi erőszak, ami végigkíséri az egész történetet.

A sorozat ezen durva jelenetei, és mert az első évad végén elég egyértelműen láthatjuk, ahogy Hannah végez magával, óriási port kavart a felháborodott, tinédzserkorú gyerekeiket féltő szülők körében. Ennek ellenére 2018-ra berendelték a második évadot, ami már az eredeti történethez egyáltalán nem kapcsolódva a Hannah halála utáni tárgyalást, és vele együtt még több társadalmi problémát dolgoz fel, többek között a családon belüli erőszakot, korrupciót, férfiak ellen elkövetett nemi erőszakot, és az iskolai lövöldözéseket.

Az idei, immáron harmadik évad egy nagyon pozitív tulajdonsága, hogy majdnem teljesen megszabadít minket Hannah Bakertől, aki még halálában is kísértett néhány karaktert. A történet ezúttal azokra az alakokra fókuszál, akik valamilyen módon elvileg felelősek a lány haláláért. Nem titok – mivel már az évadot reklámozó plakátokból is kiderült –, hogy az évad fő cselekménye Bryce Walker, Hannah erőszaktevőjének titokzatos halála. A történet korábban a tinidráma kategóriába volt besorolható, és bár továbbra is magában hordozza ezeket az elemeket, hiszen a karrakterei még mindig meglehetősen problémás középiskolás diákok, mostanra a sorozat már inkább kriminek nevezhető. 

Forrás: Netflix

Képbe kerül egy új karakter, Ani, aki a már jól ismert, anno Hannah életében (és halálában) is nagy szerepet játszó Clay Jensennel karöltve magánnyomozást folytat, és részről-részre meggyanúsítanak valakit Bryce Walker meggyilkolásával. Ezek többnyire ugyanazok a személyek, akik Hannah ellen is vétkeztek, ami nem túl kreatív a készítőktől, mert szürreálisan unalmas már, hogy mindenről ugyanazok a karakterek tehetnek, másrészt viszont ezáltal még jobban, egy másik szempontból is megismerhetjük őket. 

Megosztó, mégis inkább pozitív eleme az évadnak, hogy megmutatja az erőszaktevő Bryce Walker másik oldalát is, és már-már szerethetővé, sajnálatra méltóvá teszi a „főgonoszt”, akit korábban két évadon keresztül minden néző gyűlölt. Magam is megbocsájthatatlannak tartom természetesen azt, amit tett, de Bryce igyekezete, változni akarása az én szívemben is részben célba talált, a végén pedig szinte már sajnáltam, hogy elvették tőle a jobb élet lehetőségét. Ez frappáns elem és csavar volt történetvezetési szempontból.

A 13 okom voltban egyik karakter sem fekete vagy fehér, pont mint egy jó noirban, mindenki bűnös valamilyen szempontból és ugyanígy ártatlan is. Vannak, akik kisebb bűnöket követtek el, vannak, akik óriásiakat, de egyikük lelke sem patyolattiszta. 

Még mindig foglalkoztatják a készítőket azok a komoly társadalmi problémák, amik az előző két évad során felmerültek, ez az évad azonban sokkal inkább a túllépésről, megerősödésről, a szembeszállásról, a gyógyulásról és a barátságról szól. 

Bár a végére megtudjuk, hogy ki felelős Bryce Walker haláláért, az idei évad is egy nyitott kérdéssel zárult. Nem vagyok biztos benne, hogy szükség lenne a negyedikre, mivel már ez is véglegesen lezárható lett volna, de kellemes csalódást okozott a 13 okom volt harmadik évada, és reméljük, hogy a következővel is így lesz.

Kiemelt kép: cosmopolitan.hu