Scooby egy nassolnivalóról kapta a nevét – Itt a Scooby! első előzetese

Lóránt András 2019. nov. 12. 0 0

Amikor már azt hittük, hogy a Scooby-Doo nem kap újabb mozifilmet, hiszen a kétezres évek elején két élőszereplős is megjelent (Scooby-Doo – A nagy csapat (2002), Scooby-Doo 2. – Szörnyek póráz nélkül (2004)), akkor jön a hír előzetes formájában a Scooby! 3D-s animációs filmről.

A Warner Bros. Pictures vette át 2001-es megszűnésekor a Hanna-Barbera Cartoons, Inc. rajzfilmjeit (Maci Laci, Tom és Jerry, Foxi Maxi, Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki), amibe természetesen beletartozik az 1969 óta futó Scooby-Doo is (első a Scooby-Doo, merre vagy? címen jelent meg). A stúdió célul tűzte ki, hogy ezeket a nagyszerű alkotásokat leporolja és a Hanna-Barbera egyesített moziuniverzum részévé teszi, ennek első lépése a 2010-ben megjelent Maci Laci volt, és most tíz év után, 2020-ban jön a Scooby! A film több Hanna-Barbera alkotás főhősét is életre hívja, hiszen a főgonosz a Flúgos futamból ismert Gézengúz Guszti lesz.

Az előzetesből kiderül, hogyan ismerkedett meg Scooby-Doo és Bozont, majd miként alakult meg az öt tagból álló Rejtély Rt. A Scooby-Doo sorozatot valószínűleg nem kell bemutatni senkinek, hazánkban a Cartoon Network sugározta, és gyerekként együtt izgulhattunk, miként leplezik le az önjelölt szörnyeket, szellemeket, akik múzeumokban, elhagyott kastélyokban ijesztgettek, de a legtöbb esetben a maszk mögött életükbe belekeseredett embereket voltak. A film valószínűleg jópofa lesz és ilyen spin-offoknál nem hagyható ki a nosztalgia faktor sem, elvégre generációk nőttek fel ezen a mesén.

Az angol változatban olyan szinkronhangok lesznek, mint Frank Welker, Zac Efron, Amanda Seyfried, vagy éppen Mark Wahlberg, míg a magyarban már jól ismert hangok csendülnek fel, Vass Gábor adja Scooby-Doo hangját, Bozont pedig Fekete Zoltán orgánumán szólal majd meg.

A gyártó filmstúdió, a Warner Bros. 2020. május 15-ére tűzte ki a film amerikai premierjét. Információk szerint Magyarországon egy nappal előbb, 2020. május 14-én mutatják be.

Kiemelt kép: glitched.africa

Tags: Bozont, Flúgos futam, Fred, Hanna-Barbera, Maci Laci, Mark Wahlberg, Scooby-Doo, Scooby!, Vilma, Warner Bros. Pictures, Zac Efron Categories: POPKULT
Related Posts