Ismét összefoglaltuk a popkultúra világának legizgalmasabb aktualitásait. 

Bezárják a Blue Sky animációs stúdiót

A Disney és 20th Century Fox egybeolvadása után sokakat nem lephetett meg, hogy nem minden kisebb stúdió éli túl ezt a kapitalista gigaüzletet. Ez a hír már önmagában is bánkódásra adhat okot, de mikor kiderült, hogy az egyik ilyen áldozat a Jégkorszak, a Rió, a Robotok és a Kémesítve elkészüléséért felelős Blue Sky, biztos sokan elmorzsoltak egy könnycseppet a gyermekkoruk meghatározó alakjaiért.
Öröm az ürümben, hogy a cég négyszázötven dolgozója azonban nem lesz munkanélküli, mindenki marad a Disney-nél, csak átcsoportosítják őket a Pixar és a Disney Animation Studioshoz – tájékoztat a Puliwood.
A Blue Sky harmincnégy éves fennállása alatt tizenhárom filmet készített, köztük az első nagy animációs filmjük a méltán híres és Oscar-díjra is jelölt Jégkorszak volt 2002-ben. Sid és Manny kalandjait még további négy folytatáson, több rövidfilmen és két speciális televíziós részen át követhettük. Kedvenc őslényeinktől egy a jövőben rajtoló, Disney+-ra érkező sorozatban búcsúzhatunk majd el.

Valentin napon debütált a Zack Snyder-féle Igazság Ligája kedvcsinálója

A több mint három éve érkezett Az Igazság Ligája tragikomédia majdhogynem minden tekintetben vállalhatatlan volt és azóta is vita tárgyát képezi különböző platformokon „Snyder-vágás” címszó alatt. Engem, mint DC-rajongót maradandóan megviselt, hogy láttam szárnyalni a Marvel univerzum jobbnál jobb filmjeit, miközben a kedvenc képregény-univerzumomból ilyen halva született produkciókat volt csak képes kihozni a Warner Bros.
Korai lenne bármit is kiszűrni a több mint négy(!) órásra tervezett Snyder-féle Justice League első előzeteséből, de ha csak fele olyan hangulatos lesz, mint a kedvcsináló, már azt mondom, elégedettek lehetünk. Szorítsunk, hogy végre megkapjuk azt a sötét tónusú szuperhősfilmet, amit már igazán megérdemlünk. (Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy a film R-besorolású lesz!)

Kép forrása: TMDb

Megtalálták A Bridgerton család második évadának női főszereplőjét

A Bridgerton család egy kifejezetten megosztó sorozat, mint ahogy azt a kritikánkban is olvashattátok. A diverzitásra való törekvése és a szokatlanul fülledt lepedőjelenetei miatt akár polgárpukkasztónak is nevezhetnénk, az azonban elvitathatatlan tény, hogy hihetetlen népszerűségnek örvend. Ebből kifolyólag nem is olyan meglepő, hogy nemrégiben bejelentették a második évadot és a Puliwood értesüléseiből megtudhattuk, hogy már az új szezon női főszereplője is megvan.
Nem titok, hogy Julia Quinn regénysorozatának minden része A Bridgerton család más-más tagját helyezi központi szerepbe, így hát a széria második évada Anthony (Jonathan Bailey) szembesülését fogja bemutatni az igaz szerelemmel. A párja pedig nem más lesz, mint a Szexoktatás Oliviájaként is ismert Simone Ashley. A könyvben az ő karakterével Kate Sheffieldként találkozhatunk, azonban a Netflix produktumában Kata Sharmaként fog bemutatkozni. A név és karakterváltoztatásra mindenképpen a diverzitásra való törekvés okán volt szükség, továbbá az Egyesült Királyság akkoriban erős indiai gyarmatbirodalmának mivoltát kívánják kihangsúlyozni a készítők.

Forráskép megtekintése

Kép forrása: Cinemagia

Egyszemélyes projekt keretei között készül magyar II. Világháborús játék

Nemrégiben érkezett a Budapest Ostroma 1944-45 című hazai készítésű játék egy rövid kedvcsinálója. A projekt már nem mai darab, de az újraindult fejlesztési napló úgy tűnik, felpörgette az eseményeket. Fölösleges is részletezni, a képek magukért beszélnek, elképesztő teljesítményről van szó, ráadásul nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy mindezt egyetlen ember hozta létre. Érdemes minden ilyen és ehhez hasonló projektre figyelni és támogatni, mert ezek az emberek mozdíthatják előre a magyar mozgóképes kultúrát akár filmekről, akár játékokról beszélünk.
Az alkotás Unreal motorral készül.

Kiemelt kép: TMDb